Nem tudom, hallottál-e már erről a keverékről, úgyhogy elmagyarázom, nekem miért volt már elsőre is olyan vonzó: mivel az azték zsályamag tele van antioxidánsokkal, cinkkel, B-vitaminnal és jótékony zsírsavakkal, amúgy is szoktam puding formájában enni, hogy belülről szépítsen, de gondoltam, most megadom az esélyét annak, hogy kívülről is segítsek vele magamon. A recept azt ígérte, hogy kíméletesen sikerül majd eltávolítanom az elhalt hámsejteket a bőrömről, amire nekem különösen szükségem van a sok pattanást leszárító cucc miatt, amit rákenek. Ráadásul olívaolajjal kellett elkeverni, amit szintén imádok a konyhán kívül is használni, úgyhogy nekivágtam és megcsináltam a keveréket.

chia-mag-arcradir-hozzavalok.png

Ami kellett hozzá:

  • 2-3 nagyobb evőkanál chia mag
  • 1 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • 1/4 citrom leve

Összekevertem a három hozzávalót, majd némi fürdőszobai koszolással egybekötve (remélem, holnap nem csúszom el a chia magon fogmosás közben) felkentem a már tiszta arcomra, és hagytam egy pár percig hatni (gondoltam, ha már kikevertem, adjunk az érzésnek). Aztán jött a radírozás, ami felért egy kozmetikai kezelés kíméletességével - de komolyan, végre egy arcradír, ami nem karcolja a bőrömet úgy, mint a cukor és a só, vagy bármelyik, drogériában kapható termék. Imádtam, ráadásul az olívaolaj is nagyon kellemes érzés volt az arcomnak, a citrom illata pedig finom és frissítő... Szóval az érzés tényleg 10/10!

Miután jó alaposan átradíroztam vele az arcom, leszedtem (először persze papírtörlővel, hogy ne küldjek le ennyi magot a lefolyón), és kíváncsian vártam, hogy sikerült-e eltávolítani az összes elhalt hámsejtet. A válasz pedig határozott IGEN!

chia-magos-radir-elotte-utana.jpg

Nagyon puha, tiszta és sima lett tőle a bőröm, ráadásul tényleg úgy szedett le mindent, ahogy a nagykönyvben meg van írva: kíméletesen és ápolóan... Ha érzékeny, hámlásra hajlamos és kényes a bőröd, érdemes kipróbálni, én mostantól heti egyszer-kétszer biztos bevetem majd!