Őzikeszem és pipereszappan: Így sminkeltek a nők az '50-es, '60-as években

Sminkdivat a nagyvilágban

A háborút követő évtizedekben a smink és a divat ha csak lassan is, de ismét előtérbe kerül, új ötletekkel, reklámokkal állnak elő azok a márkák, amelyek korábban is meghatározták a piacot, noha Magyarországon ebből még nem sokat érezni.

Hiába jelenik meg például az első AVON katalógus már 1896-ban, a magyarországi iroda megnyitására majd csak a rendszerváltás után, 1990-ben kerül sor.

A Maybelline már a legfelkapottabb hollywoodi színésznőkkel hirdeti a termékeit, sőt régen túlléptek a szénből és vazelinből készített szemceruzán: az ’50-es években fényes szemfestékeket és tusokat árulnak, 1959-ben pedig piacra dobják az első automatikus szempillaspirálját, a Magic Mascarát, hogy aztán a ’60-as években a szemöldökkefétől a műszempilla-csipeszig mindent eladjanak, amit csak a szem sminkeléséhez használni lehet. Nem kérdés, hogy ez a korszak a szemhangsúlyos sminkek érája, amiért nem kis részben okolható Elizabeth Taylor ikonikus sminkje az 1963-as Kleopátra című filmben.

Korabeli hirdetések – a Maybelline ekkor még egyértelműen a szemek festésére fókuszált. Forrás: Maybelline.

„Hangsúlyozd a szemeidet – a legfontosabb arcvonásodat” – áll már egy 1951-es Maybelline reklám plakátján, mellesleg még a régi szlogennel: Preferred by smart woman the world over” – vagyis az okos nők által világszerte preferált márka.

A kor bálványai Grace Kelly, Audrey Hepburn és Marilyn Monroe, a fekete-fehér vásznon az őzikeszem, a sápadt bőr és a sötét ajkak mutatnak a legjobban, a nagyobb sminkmárkák is ezt próbálják elérhetővé tenni a nagyközönség számára. A ’60-as évek ideálja már Twiggy, és egyre népszerűbbé válnak a színek is, de még mindig a szemeken van a hangsúly, noha a kor egyik slágerterméke a gyöngyházfényű rúzs, ami már a '70-es évek előszele.

Egyre kelendőbbek a  Max Factor első alapozói, amellyel már nem csak a színésznők tökéletesíthetik a bőrüket, hanem bárki, otthon, sminkmester nélkül is. Púder formátumú pirosítót mutat be Frida Kahlo kedvenc sminkmárkája, a Revlon, 1953-ban az Estée Lauder egy okos marketingfogással kiküszöböli a problémát, hogy a nők parfümöt csak ajándékba kaphatnak, maguknak nem ildomos venniük: a Youth Dew parfümöt fürdőolaj formájában kezdik árulni, amit már egy illedelmes nő is pironkodás nélkül vásárolhat meg, saját magának is.

Eközben Magyarországon…

Az ’50-es évek elején komoly propaganda indul meg az öncélú és „kispolgári” divatozás ellen, hiszen a fodrokkal díszített ruhák vagy éppen a rúzs és a körömlakk megvetendő urizálás, az etalonná a dolgos munkásasszony válik, nem ritka, hogy a divatbemutatókon is gyári munkáslányok vonulnak fel a hivatásos manökenek helyett – mondja Valuch Tibor történész. Ugyanakkor a csinos öltözködés egyre inkább elvárás, még otthon, a négy fal között is, és a divat nyitotta kiskapun mindinkább bekúszik a sminkelés az elvtársak mindennapjaiba is – még ha csak leginkább elméletben is, hiszen az alapvető ruhadarabok beszerzése is sokáig gondot okoz még a háború után, nemhogy a sminktrendek követése.

1957-ben az Új Ember (13. évfolyam 21. szám) mégis azt mondja már: „úgy illik hogy utcára társaság­ba smink legyen a hölgyeken” (sic!).

Lányok sminkelnek 1957-ben. Forrás: Fortepan / FSZEK BUDAPEST GYŰJTEMÉNY / SÁNDOR GYÖRGY felvétele

Hogy mi lehetett az oka, hogy a kettős társadalmi megítélés és a nehézségek ellenére mégis egyre több nőt érdekelt a kozmetika? Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens „A nők helyzete Magyarországon az 1950-es évek első felében” című tanulmányában azt írja: „aki életben maradt, az élvezni akarta a békét”.

Az ’50-es években útjára indul a Nők lapja és az Ez a divat, a hatvanas években megjelenik az Ifjúsági Magazin. Ezekben a lapokban már egyre többet foglalkoznak a sminkekkel, adnak sminkelési tanácsokat, az újságírók bejárják a budapesti piacokat és Áruházakat az újdonságokról tájékozódva: megjelenik a Kék-vörös nevű pipereszappan, az Opera illatszer és pipereszappangyár „A női szépség titka” szlogennel árulja portékáit.

A fodrászszalonok, kozmetikák állami szolgáltatásként kezdenek helyet találni maguknak a propagandagépezetben, hiszen egy szocialista országban a dolgozó nőnek kijár minden nyugati kényelem, csak éppen az nem mehet a termelékenység rovására.

Szolgáltatóház kozmetikával a Pasaréti út 104. alatt 1965-ben. Forrás: Fortepan / BAUER SÁNDOR

Aki teheti, már vásárol az itt-ott megjelenő kozmetikai termékekből, esetleg nyugatról hozat magának ajándékba valamit, sokan, főleg vidéken pedig még mindig szénceruzával húzzák ki a szemüket, a vazelin pedig lényegében az évtized kókuszolaja volt. A szépségápolás egyre több nőt érdekelt, de hogy a gyakorlatban hogyan állt a kérdéshez, azt persze egyéni ízlése, lakóhelye és társadalmi helyzete nagyban meghatározta: biztos vagyok benne, hogy a falusi tehenészetben dolgozó nagymamámon egy csipetnyi arcpír sem volt, amikor munka közben megismerkedett a nagyapámmal.

Hogy milyen különös kettősséggel állt a nők társadalomban betöltött szerepéhez, meg általában a női szépséghez a rendszerváltás előtti műfeminizmus, azt talán semmi nem szemlélteti olyan jól, mint a Nők Lapja 1953. január 1-jei számában megjelent cikk, ami egyébként egy gyakran visszatérő témát dolgozott fel: hogyan lehet eltávolítani a por vagy gépolaj okozta szennyeződéseket a traktoros-, bányász- vagy esztergályos lányok bőréről. Ez volt a korabeli lapok egyik legnépszerűbb kozmetikai kérdése.