Alapvetően nincsenek pattanásaim, de az orrom és az állam hajlamos úgy kinézni, mint egy eper. Személyes tapasztalat, hogy a spájzból előszedett cuccokkal néha egészen fasza eredményeket lehet elérni . És persze néha jól megszívni . Mint mindig, most is a gugli volt a barátom, találtam is egy szimpi megoldást (nálam ez azt jelenti, hogy kevés utánajárással olcsó alapanyagból hatásos eredmény érhető el). Amit be kellett szereznem hozzá: WC-papír, egy tojás, xantángumi. A xantángumiról életemben nem hallottam, és amikor a második bioboltban az eladó néni visszakiabált, hogy „mijaza sátángumi”, akkor ezt a hozzávalót el is engedtem, helyette agar-agart vettem, ami egy növényi zselatin.

Fontos infó volt az útmutatóban, hogy mielőtt feltenném a tapaszt, pár percig borogassam az arcom meleg vizes törcsivel, hogy a pórusok szépen kitáguljanak. Magát a tapaszt tök könnyű megcsinálni, egy tojásfehérjét össze kell keverni egy evőkanál agar-agarral (ezt jobb kézi habverővel, mert ha csak villával kevered, akkor az agar-agar becsomósodik). Ezután jön a poénos része.

Egy letépett lap WC-papírt kettészedtem, és miután az ujjaimmal vékonyan felkentem az orromra a trutymákot, finoman rátettem az első réteg papírt, hagytam egy percig száradni, majd jött még egy réteg massza és arra a papír másik fele, amire végül tényleg csak vékonyan az utolsó adag kence.

A WC-papír lelógó része eléggé buzerálta a számat és zavart, hogy nem tudok normálisan levegőt venni, ezért azt óvatosan letéptem.

Ha már úgyis ott volt előttem minden hozzávaló, akkor már az államra is eszkábáltam egy mini lehúzható maszkot. Nagyot ásítani, teli szájjal röhögni, csücsöríteni, tüsszenteni szigorúan tilos, attól egyből elmozdul a papír. Negyed órát hagytam fenn a "tapaszt", utána pedig egy rántással lehúztam. Az eredményen eléggé meglepődtem.

mitesszerkepm.jpg

Szabad szemmel jól látható kis fekete pöttyök voltak a megszáradt WC-papírra ragadva. Inkább az orromról sikerült leszednem a fekete kis rohadékokat, az államról nem igazán, de ezt betudom annak, hogy ott elfelejtettem meleg vízzel borogatni. Viszont annyira ígéretes volt az első kör ebből a tesztből, hogy kíváncsian várom, egy jó kis arcgőzölés után mit tudok még kihozni a tapaszaimból.