Lelkes rajongója vagyok a többfunkciós termékeknek az élet minden területén, és ez alól természetesen a bőrápolás sem kivétel.  Az Egyptian Magic multifunkcionális balzsamról sokan zengenek ódákat, óriási celebkedvenc, állítólag Eva Mendes meg Cameron Diaz is imádja, szóval alig vártam, hogy én is kipróbálhassam. Maga a termék egy kizárólag természetes összetevőkből, adalékanyagok és  tartósítószerek nélkül készült, leginkább waxra emlékeztető állagú valami, amit a két tenyér között kell felmelegíteni, és utána használni. Hogy mire? Arcra, testre, szemkörnyékre, a kifejezetten száraz bőrrészekre, sőt, akár még hajvégápolóként, vagy higlighterként is. Kicsit meseszerűen hangzik, hogy valami ennyi mindenre jó legyen, úgyhogy azért némi szkepticizmus volt bennem a tesztelés előtt – de ez nagyon gyorsan elszállt már az első használat után. Eddig hajvégre, ajakápolóként, szemkörnyékre, illetve könyökre és térdre kenve próbáltam, és mindenhol remekül bevált. Ráadásul kiadós, így kevés kell belőle, szóval egy tégely több hónapig is kitart – nálam legalábbis biztosan.

Az ára 7950 forint.