Erre az összefüggésre pedig egy kifejezetten friss lengyel kutatás mutatott rá: Dorota Szczesniak és munkatársai arcmaszkok hordásáról szóló adatokat gyűjtöttek, és arra jutottak, hogy  

komoly összefüggés van a maszkviselés és a pszichopatológiás tünetek alacsony szintje között. 

Magyarul, aki óvatos és törvénytisztelő állampolgárként óvja a saját és mások egészségét, az kisebb eséllyel küzd szomatikus tünetekkel (például a stressz okozta rossz testérzetekkel, pánikkal, stb.). A kutatást végző tudósok persze hozzátették, hogy ennek állhat a hátterében az, hogy aki “beáll a sorba”, és vállal (vagy legalábbis mutat) annyi társadalmi szerepvállalást, hogy az orrát és a száját is eltakarva végezze a napi munkáját/teendőit, az már eleve kisebb eséllyel rendelkezik pszichopatológiás tulajdonságokkal. De nem ennyire egyszerű az egész sztori: azt is kimutatták ugyanis, hogy kifejezetten jobban érzik magukat azok az emberek, akik hordják a maszkjukat. 

maszk.png

És, hogy ennek mi az oka? 

Egyrészt a kohézió, az “egyek vagyunk”-érzés (hiszen evolúciós okokból kifolyólag társas lények vagyunk, és ha már rossz dolgok történnek velünk, szeretjük az összetartozás biztos érzését magunk körül).  

Másrészt az, hogy a maszk hordása egy (egyébként téves) biztonságérzetet ad, ami csökkenti a stressz-szintet. 

Ugye, milyen para? Nemcsak azért, mert valójában sosem lehetünk teljes biztonságban, hanem azért is, mert ez a fajta hamis érzet és az alacsony stressz-szint együtt a kézmosás és a távolságtartás elhanyagolásához vezethet. Az agyunk egyszerűsít: azt gondoljuk, hogy felvesszük a maszkot, és máris kivédtünk minden lehetséges rossz forgatókönyvet. Pedig ez közel sem így van, de gondolom ezt nem kell elmagyaráznom: a védőmaszk, a rendszeres kézmosás, a fertőtlenítés és a személyes távolság betartása EGYÜTT már hatékony védekezési mód a Covid-19 ellen. A maszk önmagában nem elég. 

Maszk és divat 

Ami még tök érdekes ebben a kutatásban, hogy az eredményhez vezető okok között felmerül a stílus és a divat is: mivel a maszk lett 2020 táskája és cipője, újabb kapuk nyíltak meg az önkifejezéshez. Lehet színes, sima fekete, fehér, selyem, textil, pamut, házilag gyártott, műanyag és még sorolhatnám - a lehetőségek határtalanok. Ez pedig (sokszor tudattalanul) felszabadító, örömet okozó és stressz-szintet csökkentő hatással lehet azokra, akik szeretnek öltözködni és divatosan megjelenni... 

A maszk viselése tehát csökkentheti a szervezet reakcióját a stresszre – ezt használd ki, miközben odafigyelsz másokra és persze saját magadra is!