„Jaj, tudod, hogy van ez” - mondta. Kamuzhattam volna, hogy fogalmam sincs, hogy miről beszél, de nagyon is tudtam. Van gyerekem, ismerek más anyukákat, tudom, mi a dörgés. Úgyhogy csak azért csesztem le, mert úgy érezte, magyarázkodnia kell nekem, amiért egy kicsit sportolni szeretne.

Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy idegen anyukák hogyan tudják egymás kedvét teljesen ismeretlenül is gyönyörűen elrontani. Olvasok blogokat, kommenteket, követek celebeket, akik szülőként folyamatosa kapják az ívet és a vadidegenektől érkező 'jótanácsokat'.

Meg az olyan megjegyzéseket, mint "minek szült az ilyen", "könnyű így kinézni, ha van 5 bébiszittered", és hogy "milyen önértékeléssel fognak ezek a gyerekek felnőni, ha azt látják, hogy anyuci mindig a külsejével van elfoglalva". És persze ott az örök klasszikus: "mégis kinek van ideje ilyenekre, ez is inkább törődne a gyerekével szépítkezés helyett".

Eszemben sincs védelmembe venni a hírességeket (feltételezem, a kéretlen okoskodások mellett erre nincs is nagyon szükségük.) Ráadásul az ő életük valóban külön sztori, tényleg övék a világ minden segítsége a személyi edzőtől kezdve a gyerekfelügyelők hadáig. Viszont csak azért, mert kiváltságosak, nem kell őket utálni, pláne nem szar anyának titulálni.

De nem kell nekem Jennifer Lopez vagy Beyonce oldalaira tévednem, ha anyukáktól érkező kritikára vágyik a lelkem (nem vágyik). Elég csak szélesebb körben elmesélnem, hogy hányszor megyek fodrászhoz (nem hetente), vagy hogy volt idő (remélem, nemsokára újra eljön) amikor heti 3  alkalommal is edzettem, vagy hogy néha a hetem fénypontjaként belefér egy félórás arcpakolásos, kádban ücsörgős szeánsz az életembe.

És ilyenkor érkeznek is a burkolt vagy kevésbé burkolt megjegyzések, amiktől még a mai napig el tudok bizonytalanodni. Mint például: „de irigyellek, hogy nincs ilyenkor lelkifurdalásod, Bencuska nekem már akkor is hiányzik, ha csak a körmöshöz szaladok el".

Emlékszem, még fiatalabb voltam, amikor a nagymamámmal tévét néztünk, és mutattak egy kismamát feszesebb ruhában, full sminkben. Én azt láttam, hogy a nő ragyog, nagymamám szerint pedig „még nem élte át igazán az anyaszerepet, ezért öltözködik így.” Bár mondhatnám, hogy a nagyi idejében gondolkodtak csak így az emberek - de sajnos nem.

2019-ben még mindig divat mások leszólásával önigazolni. Mert sokszor szerintem innen fúj a szél, a saját bőrömön tapasztalom. Sajnos tudom, milyen érzés irigységgel nézni egy másik anyukára csak azért, mert neki jobban megy valami - én is megtettem. Mennyivel könnyebb volt elkönyvelnem, hogy ő kevésbé törődik a gyerekével, ahelyett, hogy beláttam volna: valószínűleg csak hajlandó egy órával korábban felkelni reggel, hogy tornázzon egyet, én meg nem. De egy idő után leesett, hogy ez nem vezet sehova.

De sajnos még mindig túl sokan gondolják úgy, hogy egy anya attól IS jó anya, hogy élete minden pillanatát a gyermek fejlődésének és növekedésének rendeli alá, és aki magával is foglalkozik, az rossz anya. Ha meg még feltűnően csinos és ápolt is, akkor aztán tényleg az Úr irgalmazzon neki! Mert a turbómamik biztos nem fognak.

Nekik üzenem, hogy ez esetben hajrá, várom én is a savazást, mert én nemcsak anya, hanem nő is próbálok lenni. Miért ne vágyhatnék arra, hogy legyen egy szabad órám, amikor levendulás fürdőben relaxálok, vagy sétálok, kocogok egyet, hogy jobb kondiban legyek, és levezessem a napi feszkót? Vagy arra, hogy úgy szerepeljek a kislányommal közös képeken, hogy a szemem alatti karikák nem takarják ki az egész fejemet? 

Jobb anya lennék, ha ahelyett, hogy kicsit tennék a külsőmért, inkább gyurmáznék még félórát a gyerekkel, majd utána úgy feküdnék le este, hogy szarul érzem magam amiatt, amit a tükörben látok?

Én is fontosnak tartom a gyerekkel töltött minőségi időt, és hiszem, hogy a szülőnek példát kell mutatnia. De ez hadd ne zárja már ki azt, hogy közben jól is érezzem magam a saját bőrömben. Úgyis olyan rohadt nehéz ügy a gyereknevelés,és mindig találok valamit, ami miatt úgy érzem, hogy jobban is csinálhatnám.

De az, hogy magassarkúban, vagy műkörmökkel, vagy piros rúzsban tolom–e a babakocsit, egyrészt hadd legyen az én dolgom, másrészt ne határozza már meg, hogy milyen szülő vagyok!