Nemrég írtam meg ezt a cikket arról az anyukáról, aki a fogyatékossággal született kislányának készített babákat. Az anyuka, saját elmondása szerint azért kezdett bele a hallókészülékes és ajakhasadékos babák gyártásába, mert (joggal) úgy érezte, hogy a játékboltok polcain csak és kizárólag olyan babák vannak, amikkel egy fogyatékossággal született gyerek nem tud azonosulni. 

Mikor ezt a cikket írtam, kíváncsiságból rákerestem, hogy vajon nálunk, akár a nagyobb játékboltok polcain találhatóak -e hasonló babák. Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, hogy nem. 

A keresgélés közben aztán belefutottam egy olyan cikk címébe, amire felkaptam a fejem: „Down-szindrómás játékbabák miatt dühöngenek a szülők.” Én pedig nem értettem, hogy mi lehet dühítő egy érzékenyítésről szóló kezdeményezésben. Viszont szerettem volna megérteni, ezért felkerestem Dr. Gruiz Katalint, a Down Alapítvány kuratóriumi elnőkét, aki nemcsak, mint az alapítvány vezetője, de mint személyesen érintett szülő is elmesélte, ő mit gondol a babákról és a kezdeményezésről.  

Erre a helyzetre tökéletesen illik a mondás, hogy a  pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve

– kezdi Katalin.  

„Nincs kultúrája a segítségnyújtásnak, az elfogadásnak. És nehéz is, hiszen aki nincs elfogadva, az túlérzékeny. Aki meg segítene, gyakran nem tudja, hogyan tegye. Sokan azért segítenek, hogy saját maguknak jó legyen, és hogy azt érezhessék közben, hogy jobbak, szerencsésebbek. Ezen meg is sértődhetnek az érintettek. Az ellentmondásosságot talán a legjobban akkor érti meg, ha azt mondom, hogy mindaddig, amíg szükség van az elfogadás erőltetésére és az ezért harcoló szervezetekre, törvényekre, addig nincs valódi elfogadás."

Katalin elmondása szerint sokan meghökkennek, mikor elmondja, hogy az alapítványuk célja, hogy hosszú távon ne legyen szükség a Down Alapítványra. 

"Sajnos, ma még nem várható el a nem érintettektől, hogy megértsék az inklúzió összetett feltételrendszerét. Ezért én szülőként is és a Down Alapítvány vezetőjeként is amolyan megbocsátó jóindulattal nézem az embereket, ahogy a maguk módján és eszközeikkel próbálnak segíteni, és örülök, hogy vannak ilyen emberek!"

Konkrétan engem a baba nem zavar, az már inkább, hogy például ezt a verziót bohócruhába öltöztették. Az azért erős. 

"Az arckifejezés is lehetne egy kicsit "cukibb," a valódi Downos babák nem bámulnak ilyen bambán. De abban érzek valamiféle logikát, hogy ha egy gyerek megszereti ezt a babát, ezeket a vonásokat, talán már nem lesz annyira idegen számára egy Downos arc."

Katalin szerint napjainkban, amikor az az irány, hogy mindenkit fabrikáljunk széppé, okossá, vagy olyanná, ami mindenkinek tetszik, ez nem egy könnyű feladat. 

"Legjobb az lenne, ha nem egy babán keresztük, hanem a bölcsis és óvodás társakon keresztül ismerhetnék meg a gyerekek más vonásokkal, nem átlagos jellemzőkkel bíró, különleges társaikat. Akkor segéd-baba sem kéne."

 

 

Nyitókép forrása: ITT