A Stanfordi Alzheimer-kutató Központ munkatársai publikálták azt a friss tanulmányt, amiben az emberi öregedéssel kapcsolatban tettek érdekes megfigyeléseket. A kutatásuk során ugyanis azt állapították meg, hogy valójában nem is igazán napról napra, hanem három életkorban öregszük szignifikánsan. És még mielőtt kifejtjük részletesebben, mire alapozzák a megállapításukat, eláruljuk melyik három életkorról van szó:

a 34, a 60 és végül a 78.

A kutatók ezeket az adatokat több mint 4000 ezer emberen végzett vérvizsgálatokra alapozzák, ami során azt figyelték meg, hogy a fent említett három korosztály esetében látványosan más volt a plazmában található proteinmennyiség. Mivel pedig a vérminőségi jelentősen befolyásolja a test állapotát, elmondható, hogy ebben a három életkorban, mikor nagy változás áll be a vérben, változik a test is.

idos no2.jpg

Az eredmény hatalmas változást hozta az egészségügy és persze a szépségipar terén is. A kozmetikai termékeket forgalmazó cégek számára baromi fontos információ lehet ez ahhoz, hogy még célirányosabb tudjanak öregedésgátló készítményeket előállítani. Az orvosok pedig még egy nagyon fontos plusz információt tudhatnak meg a pácienseikről ennek segítségével.

Mivel a valós korunk és a testünk kora eltérő lehet, ezért a fenti kutatás alapján könnyedén megállapíthatóvá válik a szakemberek számára, ha valaki, vagy valamelyik szerve gyorsabban öregszik a koránál.

Persze az öregedésben külső hatások és a genetika is nagy szerepet játszanak, így például, ha te családodra jellemző a jó fizikum és a fiatalos külső, akkor nem kell attól tartanod, hogy a 34. születésnapod utáni reggelen ráncos arccal ébredsz. Meg ilyen drasztikus változástól amúgy sem kell tartanod, bár az igaz, hogy a gyorsabban öregedők valóban jobban megérezhetik ezeket a születésnapokat, mint másokat. 

Természetesen ezeket a számokat sem kell kőbe vésettnek venni, de ártani nem árt ha tisztában vagy vele, és egyrészt nem lepődsz meg, ha tényleg másképp érzed magad a 34, 60 vagy 78 betöltése után, valamint újabb jó indok arra, hogy még időben elkezdd a megelőzést akár szépségápolás, akár életmódváltás terén.

Hiszen bár a sorsunkat nem kerülhetjük el, egészségesebben és magunkra jobban odafigyelve élni csak jót tehet.