Azért Rianne Meijert se kell félteni. A közel 480 ezer követővel rendelkező amszterdami leányzó sem úgy szerzett hírnevet, hogy a narancsbőrét és a foga közé ragadt spenótot dokumentálta éveken keresztül. Az ő feedjének is a nagy részét a „önfeledten szökdécselek a járdán” és a „kutyámmal huncutul szelfizek” fotók teszik ki.

Mégis, a szőke lány (nagyon helyesen) úgy érezte, hogy felelősséggel tartozik a nagyrészt fiatal lányokból álló követői iránt, és ideje megmutatnia a valóságot. Ami persze sem nem szép, se nem csúnya, hanem egyszerűen valós és őszinte.

A most következő fotókról Rianne így nyilatkozott: „Úgy gondolom, hogy igazságtalan mindig csak a tökéletes képet mutatni. Bízom benne, hogy amikor emberek látva a sok gyönyörű lány képét elbizonytalanodnak, akkor eszükbe jut, hogy azok a fotók szinte sosem olyan tökéletesek, mint elsőre tűnnek.”

Szóval, íme a valóság (is):

Az első kép hashtagje simán lehetne, hogy #wanderlust. A másodiké inkább #megcsúsztamabalatonfenyvesistégen.  

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

RIANNE MEIJER (@rianne.meijer) által megosztott bejegyzés,

Míg az egyik fotón egy szexin mosolygó csajt látsz, addig a másikon mintha  egy menstruáció előtt, és vizsgaidőszak közepén álló lány lenne. 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

RIANNE MEIJER (@rianne.meijer) által megosztott bejegyzés,

Az egyik képen olyan, mintha Sienna Miller lenne, addig a másikon olyan... nos, mintha én lennék. (Aki baromira nem egy Sienna Miller.)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

RIANNE MEIJER (@rianne.meijer) által megosztott bejegyzés,

Amikor a legjobb - történetesen baromi dögös - barátnőd nem érti, hogy miért nincs rólatok több közös fotó, akkor nyugodtan told az orra alá EZT a képet. Julcsika drágám, EZÉRT nincs.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

RIANNE MEIJER (@rianne.meijer) által megosztott bejegyzés,

Látod milyen vékony a határ a „de boldog vagyok, hogy van egy kiskutyám” és a „hisztérikusan sírok, mert Bodri belevizelt a cipőmbe" között? Azt pedig tényleg kikérem magamnak, hogy a kutya is jobb színben van a retusált fotókon.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

RIANNE MEIJER (@rianne.meijer) által megosztott bejegyzés,