A száraz kefés testmasszázsról nem mostanában hallottam először, de eddig valahogy úgy éreztem, nem nekem való: túl durvának tűnt, és túlságosan időigényesnek is. Az egyetlen dolog, ami valaha is (átmenetileg) segített a narancsbőrömön, az a hypoxitrainer (vákuumbicikli) volt, de pont az átmeneti hatása miatt egy idő után abbahagytam, idén pedig a koronavírus miatt nem is igazán érezném biztonságosnak egy ilyen eszköz használatát. Emiatt határoztam el végül, hogy mégiscsak adok a testkefének egy esélyt. A pár száz forintostól a tízezres kategóriáig rengeteg fajtát lehet kapni, én egy 1800 forintosat szereztem be a drogériában.

Olyat kerestem, ami masszív, a természetes sörtéi mellett gumitüskéi is vannak és kézfejre erősíthető, ezeknek a kritériumoknak mind megfelelt.

Utánanéztem, hogy pontosan hogyan érdemes használni, és az első meglepetés az volt, hogy bőven elég egy 2-3 perces „szeánsz”, nem kell 20-30 percen át masszírozgatnom magam. Ráadásul, ha valakinek érzékenyebb, vékonyabb a bőre, annak nem is feltétlenül muszáj minden nap, elég lehet minden másnap is, vagy heti 2-3 alkalommal, a lényeg, hogy rendszeres legyen. Ami fontos, hogy mindig lentről felfelé kell haladni. Én például korábban azt hittem, hogy körkörös mozdulatokkal kell masszírozni, de ez nem teljesen így van.

Egyenes felfelé irányuló mozdulatokkal érdemes használni a kefét, úgy, hogy folyamatosan a szív felé terelődjön a keringés. A sorrend: bal talp, lábfej, lábszár, comb, csípő és fenék, majd ugyanez a jobb lábbal is. Ezután bal tenyér, kézfej, alkar, felső kar, végül a hónaljból a dekoltázs felé, majd ugyanez a jobb kézzel. A dekoltázst én kihagyom, és mindenki másnak is ezt javaslom, ott túl vékony és érzékeny a bőr egy ilyen erősségű testkeféhez.

Végül a has következik, és itt már körkörös mozdulatokat kell használni. Akinek olyan keféje, vagy olyan hajlékony karja van, hogy a hátát is eléri, az ott is lentről felfelé irányuló mozdulatokat használjon.Két hete kezdtem el a száraz kefés testmasszázst, és azóta  a napi rutinom része lett, minden este zuhanyzás előtt szánok rá 2-3 percet.  Szerencsére az én bőröm jól bírja, bár tény, hogy nem nyomom rá teljes erőből a kefét.

Ezen a téren mindenkinek magának kell kitapasztalnia a saját határait, erőltetni, túlzásba vinni nem érdemes, mert irritációt okozhat, és ekcémára, psoriasisra hajlamos, illetve leégett bőrre sem javasolt.

Amit már körülbelül 3 nap után észrevettem, hogy a bőrszárazságom gyakorlatilag megszűnt, a megszokott testápolóm körülbelül ötször hatásosabb, mint korábban. A narancsbőröm nem tűnt el, viszont tény, hogy valamivel kevésbé feltűnő, különösen egy-két órával a kefe használata után. Ennek az az oka, hogy a masszás hatására élénkül a keringés, ami átmenetileg kifeszíti, feltölti a bőrt, így a cellulit is kevésbé látványos. Hogy hosszabb távon fog-e javítani rajta, azzal kapcsolatban vannak kétségeim, tekintve, hogy a zsírsejtek egy kis dörzsöléstől nyilvánvalóan nem fognak eltűnni, de én már egy minimális javulásnak is tudok örülni.

A száraz kefés testmasszázs hámlaszt, élénkíti a keringést, puhábbá, ragyogóbbá teszi a bőrt, és szuperül energizál, ezeket a hatásokat szerintem mindenki már pár nap után tapasztalni fogja.

Ugyanakkor a többi hatás, amit neki tulajdonítanak, (a nyirokrendszer stimulálása, az emésztés javítása, a szervezet méregtelenítése) szerintem nem feltétlenül, illetve nem mindenkinél fog működni. A nyirokrendszer stimulálásra a speciális nyirokmasszázs egész biztosan hatékonyabb, mint a kefés verzió, a test méregtelenítését pedig a máj és a vesék végzik, sajni nem lehet csak úgy „kikefélni” a toxinokat a szervezetből.

Mindezekkel együtt egészen biztos, hogy a kefém és én mostantól szoros és tartós barátságban maradunk, mert ez a masszázs évek óta a legjobb dolog, ami a bőrömmel történt.