Műanyag vagy organikus – a plasztikai műtétekről férfiszemmel
A Sztereotípiák bibliája szerint a plasztikázott nő kizárólag a slusszkulcspörgető ezüsthátú alfahímek zsánere. Azon férfiak viszont, akiknek nem a Pál utcai fiúk volt az utolsó irodalmi élményük, csak a természetes külsejű, könyvtárszakos hölgyekhez vonzódnak. Bár egyes általánosításoknak van némi halvány igazságtartama, az iménti állításokat egy az egyben nettó baromságnak kell titulálnom. No, de akkor mégis hogyan látják a férfiak az ún. szépészeti beavatkozásokat? Szubjektív, de talán egyáltalán nem egyedülálló vélemény.
Fröccsöntött motivációs trénerek és konyhabölcsességekkel zsonglőrködő pszichiáterek előadásain gyakran hangoztatott álláspont, hogy a szépség belülről fakad és a kisugárzás kompenzálja a külső hiányosságokat. Nos, az élő közhelyszótárak első kijelentése sajnos nem igaz: a szépség ugyanis egy külső jegy. (Tegyük hozzá: egy külső jegy, ami egyáltalán nem garantálja, hogy az adott nő automatikusan vonzó is.) A kisugárzásra vonatkozó megállapítás részben igaz. A kisugárzás véleményem szerint összetett dolog: az intelligencia, a kedvesség, a jóindulat, a humorérzék és – talán legfontosabb komponensként – a belső elégedettség együttes megléte az, amitől egy nő igazán lehengerlővé válik.
És itt jön az, amiről a túlfizetett nagymegmondók előszeretettel hallgatnak: hogy a külső – kimondva-kimondatlanul - igenis kihatással tud lenni a belső elégedettségre. A sasorr vagy a formátlan mell pedig viszonylag ritkán alakult át napi kétszáz felülés vagy heti egy pszichodráma-performansz hatására. Könnyen lehet, hogy a „fogadd el magad úgy, ahogy vagy” mantra kitartó munkával kombinálva elhozza a kívánt eredményt. De ha egy nő megengedheti magának, és biztos benne, hogy pisze orral és formásabb idomokkal jobban érezné magát a bőrében, miért ne konzultálhatna erről egy szakemberrel?
Nos, mert az átszabott test természetellenes, és automatikusan maga után vonja a „plázaribi” jelzőt – legalábbis az intellektuális férfiak részéről.
Óriási tévedés. A profi(!) plasztikai sebészi beavatkozás két esetben tűnhet visszataszítónak: ha az arányérzékedet bombatalálat érte, és ha – bármily ellentmondásosan is hangzik – nem a természetességedet szolgálja. Ám legtöbbször a két jelenség kéz a kézben jár. A gumimatrac vastagságúra pumpált rajzfilmkacsacsőr és az egzotikus rozmárzsírral feltöltött Kardashian-fenék leginkább súlyos önképzavarról és megfelelési kényszerről tanúskodnak. Ha viszont szolid és ízléses beavatkozásról van szó, melynek köszönhetően valóban jobb érzés kerít hatalmába a tükör előtt, akkor máris megtérült a befektetésed. És nem kell tartanod gonosz megjegyzésektől.