Testpozitívnak lenni nagyjából annyit jelent, hogy mindenki elfogadja saját magát úgy, ahogyan van, és ugyanígy tesz másokkal is. Hogy a szépet, a jót keresi a saját külsejében, és másokéban is, nem pedig a hibákat. Hogy úgy gondolja, a szépség nemcsak egyféle színben, méretben, formában létezik, és nem attól függ, hogy ki hány kiló, mennyi a narancsbőre, vagy hogy vannak-e hurkák a hasán. Hogy ha sportol, ditétázik, azt nem azért teszi, hogy megfeleljen valamilyen vélt, vagy valós elvárásnak a külsejével kapcsolatban, hanem azért, hogy egészséges legyen, kiegyensúlyozott, és jól érezze magát a bőrében. És mindehhez persze még mindenkinek hozzájöhet a saját, egyedi értelmezése is.

Néhány nappal ezelőtt az Instagramon nézelődtem, és szembe jött velem Tess Holliday plus size modell bejegyzése. Ő maga is lelkes bodyposi-aktivista, a súlya miatt számtalanszor elővették már ilyen-olyan fórumokon, de ő rendületlenül ontja magából a pozitív hangvételű, a saját külsejével, testével kapcsolatban nagyon is őszinte posztokat.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

T E S S H🍒L L I D A Y (@tessholliday) által megosztott bejegyzés,

Ezen a fotón Tess a plasztikai sebészével látható, akihez egy „műtétet nem igénylő frissítésre” látogatott el. De nem is ez az igazi pláne, bár tény, hogy a mai napig viszonylag kevés hírességről mondható el, hogy őszintén beszélne az arcán vagy a testén végzett beavatkozásokról. A bejegyzésében inkább az a rész gondolkodtatott el, amiben azt írja, hogy attól, hogy valaki plasztikai sebészhez jár, még igenis lehet testpozitív szemléletű.

A saját tested olyan formában mutatod meg a külvilágnak, amilyenben csak szeretnéd. Ami nem testpozitív, az az, mikor valaki kozmetikai beavatkozásokat végeztet, aztán pedig hazudik róluk, mert ezzel egy újabb elérhetetlen szépségideált állít fel.

Hozzátette, hogy a lényeg, hogy mindenki saját maga miatt csináltasson meg magán bármit is, és ne azért, hogy másoknak akarjon megfelelni.

Erre persze azonnal rá lehetne vágni, hogy a testpozitivitás lényege nem pont az, hogy mindenki  úgy jó, és úgy kell elfogadni, és szeretni, ahogy van? Engem is éppen emiatt ejtett gondolkodóba a dolog. Aztán ahogyan kicsit tovább pörgettem a fejemben ezt az egészet, az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha valakinek segítségre van szüksége ahhoz, hogy szeretni tudja magát?

Van, akinek a terápia segíthet feldolgozni a szorongását amiatt, hogy az egyik melle esetleg kisebb, mint a másik. Vagy azt, hogy csúfolják az orra miatt, vagy hogy minden rúzsreklámon legszívesebben elsírná magát, annyira pengevékonynak látja a száját  - és van, akinek egy kozmetikai, vagy plasztikai beavatkozás. Merthogy plasztikai sebészhez nem csak olyanok járnak, akik kinéztek maguknak az Instagramon egy új feneket, vagy egy tökéletes szájat, és mindenképpen olyat szeretnének csináltatni.

Hanem olyanok is, akik éjszakákat, sőt, éveket bőgtek végig  amiatt, mert egy részlet annyira zavarja őket az arcukon, és olyanok is, akik már évek óta nem voltak strandon, és még nyáron is sötét leplekben járnak, mert mindennél jobban félnek attól, hogy kicsit is megmutassák a saját testüket.

Olyanok, akik nem feltétlenül hiúsági kérdésből nézik minden nap közelről a tükörben a megereszkedett bőrüket és ráncaikat, hanem azért, mert olyan helyen, munkakörben dolgoznak, ahol a szokásosnál is erősebb a fiatalságkultusz, és akár a karrierjük is múlhat azon, hogy meddig tudják megőrizni a fiatalos külsejüket.

Eleve nem szép dolog ítélkezni, mégis a legtöbben megtesszük, és ezzel (egy határig) nincs is baj, emberek vagyunk – de arról nem szabad megfeledkezni, hogy sosem bújhatunk bele a másik ember bőrébe. Nem ismerhetjük a személyes történetét, a szorongásait, a félelmeit, hogy mi vezette odáig, hogy a (sokszor évekig kuporgatott) pénzét  valamilyen beavatkozásra költse. Hogy kisebbre, vagy nagyobbra, hogy egy kis hialuront rakatott be, vagy egész testes zsírleszívást csináltatott, az már legyen is mindegy.

És még csak azt sem mondom, hogy hirdetni kell a dolgot – már az is bőven elég, ha valaki nem tagadja le, mikor rákérdeznek. A „my body, my choice” , azaz „az én testem, az én döntésem” is nagyon kedvelt jelmondat manapság, ami akár nyugodtan vonatkozhat a plasztikáztatásra is. A saját testével mindenki azt csinál, amit csak akar...Ha fel akarja töltetni a száját, vagy botoxoltatni szeretne, hadd tegye. Tényleg nincsen ezzel semmi baj, egészen addig, míg a végeredményt nem próbálja meg természetes adottságnak beállítani.