A történet röviden annyi, hogy a Victoria’s Secret idén is megrendezte az éves nagy bemutatóját, és ennek apropójából a Vogue interjút készített a cég marketingvezetőjével. A kérdés, ami arra vonatkozott, hogy miért nem foglalkoztat a márka plus size és transznemű modelleket nem volt újdonság Ed Razeknek, ezzel kapcsolatos kritikákat évről-évre kap a cég. A válasza viszont mindenkit meglepett.

Ahelyett, hogy valami marketing-bullshitet adott volna elő, egyenesen kimondta, hogy szerinte a márkának nem kell, hogy célcsoportja legyen az egész világ, és bár szóba kerültek a plus size és transznemű modellek is, végül úgy döntöttek, hogy az ő showjukban nincs helyük.

Ebből a kijelentésből kerekedett azóta óriási botrány, sőt, néhány alkalmazott és modell fel is mondott a VS-nél emiatt, miközben kommentelők tömegei jelentették ki, hogy többet nem fognak náluk vásárolni.  A transzneműekkel kapcsolatos kijelentésre azért nem fogok reagálni, mert túl keveset tudok az ő világukról, így nem is akarnék a nevükben okoskodni (a cikk kapcsán viszont rákerestem a leghíresebb transznemű modellekre és leesett az állam, hogy mennyire dögösek).

Viszont a plus size vonal már személyesen érint. És talán az egyik legfontosabb szemszögből, a vásárlók szemszögéből. Szóval én vagyok az a plus size csaj, aki szeret csinosan öltözködni, érdekli a divat, hajlandó is költeni arra, hogy ne „nagyibugyikat” hordjon, és utálja, hogy nehezebben talál magának jó szetteket, mint egy M-es méretű csaj. De akkor miért is nem akaszt ki ez a hozzáállás?

Először is azért, mert az szimplán nem igaz, hogy a cég ne árulna nagyobb méretű fehérneműket. Erre élő példa az én fiókom, amiben több VS márkájú bugyi is van. És garantálom, hogy plus size vagyok.

Másodszor, imádom az év végi nagy show-jukat, és alig szoktam várni, hogy láthassam. És igenis szeretem az elérhetetlenség illúzióját. Mert tudom, hogy sosem leszek 180 centis, derékig érő hajú, kerek cicijű, kockás hasú angyal. De, mikor látom őket felvonulni a gyémántberakásos szárnyaikkal, abban a fél órában semennyire nem érdekel, hogy milyen cukormáz mögé van rejtve a valóság. Sem a diétájuk, sem a póthaj, sem az egész testüket borító alapozó. És az sem érdekel, hogy egy plus size, vagy narancsbőrös csaj, hogy mutatna a szettjeikben. (Ha pedig mégis, akkor elég belenéznem a tükörbe.)

Tegyük fel, hogy holnap reggel hirtelen mínusz 15 kilóval ébredek. Akkor sem küldeném el a képemet a Victoria's Secret címére, hogy hátha felkérnek modellnek (meg ez persze nem is így működik).  Van annyi önkritikám, hogy tudjam, nem kapnék helyet az "angyalok"  mellett. Mert náluk nem csak a nagyobb fenék a kizáró ok, hanem még körülbelül 30  külső tényező, ezért olyan magasan van a mérce, hogy annak az átlag csajok 95 százaléka soha nem lenne képes megfelelni.

Ezt a vonalat követve viszont akkor szép lassan helyet kéne kapniuk az alacsonyabb csajoknak is, a nagy mellűeknek is, a nem annyira angyali arcúaknak is, a rövid hajúaknak is. Vagyis nagyjából mindenkinek. Az átlagnak. És csak a tavalyi show nézettségét figyelembe véve (190 országban, közel egy milliárdan látták) azt hiszem elmondhatom, hogy - velem együtt - sokan nem az átlagra kíváncsiak.

Szóval, én szeretem a tündérmeséket. És hiába tudom, hogy sem a ragyogó tökhintó, sem a toronyból földig érő haj nem az elérhető valóság, attól még néha jól esik a szememnek és a lelkemnek. Ha pedig vége a műsornak, akkor visszatérek a saját életemhez a saját, szárny nélküli tükörképemmel. És tök jó, hogy azt is tudom szeretni.

Nyitókép forrása: Victoria's Secret Instagram