Azt, hogy „rohadt nehéz” saját tapasztalatból mondom, ugyanis álltam már én is túlságosan megvilágított szűk próbafülkében, miközben próbálgatva egy nevesebb szalon plus size felhozatalát (volt vagy öt nagyobb méretű ruhájuk) szakadt rólam a víz. Végül, miután a harmadik szalonban elegem lett abból, hogy a 44-es méret után érdeklődve úgy nézett rám az eladó, mintha azt kértem volna, hogy a fátylamat thai lepkék szárnyaiból készítsék, inkább úgy döntöttem, hogy csináltatok magamnak ruhát.

Szóval nagyon át tudtam érezni a történetet, amiben a Vogue arról ír, hogy a saját menyasszonyi ruhája vásárlásakor Ashley Graham plus size modell úgy érezte, hogy finoman szólva, nehézkes olyan nagyobb méretű ruhát találni, ami nem csak méretben jó, de ne adj Isten divatos is. Ezért Ashley összeállt a Pornovias nevű esküvői ruhákat gyártó céggel, hogy megalkossák az Ashley Graham x Pronovias nevű kollekciót. Mondanom sem kell, egytől-egyig álomszép ruhákkal.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Pronovias (@pronovias) által megosztott bejegyzés,

A hír apropóján pedig kíváncsi lettem, hogy hála az egyre szélesebb körű (haha) body positivity mozgalomnak, vajon mennyire változott nálunk a helyzet. Így felkerestem egy menyasszonyi ruhákkal foglalkozó Facebook csoportot és feltettem a tagoknak a kérdést: mit tapasztalnak, mennyire van könnyű dolga egy plus size menyasszonynak? Sajnos a válaszok nem leptek meg.

A szalonokban 3-4 nagyobb méretű ruha volt, ráadásul arra senki nem volt tekintettel, hogy egy teltebb nőnek nem ugyanazt kéne kihangsúlyozni, mint egy vékonyabbnak. (Anita)

Nagyon sok szalonba jártam Budapesten, a legtöbb helyen végigmértek és közölték, hogy  nincs ekkora méret. Volt ,ahol azt mondták, hogy 'talán ez jó lesz', és előhoztak egy olyan ruhát, ami szerintem a múlt századból maradt itt. Végül találtam egy eldugott kis szalont, ahol végre nem úgy bántak velem, hogy 'na megint egy kövér csaj', és ott megtaláltam álmaim ruháját.” (Brigi)

Telefonon egyeztettem az egyik szalonnal, mikor a méreteimet kérdezték, és mikor mondtam, hogy 46, csak ennyi volt a válasz : húha! Két ruhát tudtak volna ajánlani, mondanom sem kell, nem mentem el az időpontra. (Csilla)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Plus Size Brides (@thechunkybride) által megosztott bejegyzés,

Természetesen, ha kifejezetten azt írom be a keresőbe, hogy "plus size menyasszonyi ruha", akkor több lehetőség közül is lehet választani (többségben budapesti szalonok közül), így nem mondanám, hogy a helyzet lehetetlen, de korántsem olyan könnyű, mint amilyennek lennie kéne. 

Ugyanis, pont úgy, mint egy mezei fast fashion ruhabolt esetében, sajnos itt is előfordul, hogy nem aszerint választhatsz, hogy mi tetszik, hanem, hogy mi jó rád. Ami, annak fényében, hogy életed egyik legfontosabb napjáról van szó, és a rólad készült fotókat még az unokáid is látni fogják, egy kicsit szomorú. 

Arról meg ne is beszéljünk, hogy sok esetben még mindig az van az emberek fejében, hogy plus size = nagymama otthonka stílus.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Plus Size Brides (@thechunkybride) által megosztott bejegyzés,

Viszont, hogy ez a beszámoló ne vegye el a kedved, elárulok valamit: a fent idézett lányok végül mind oltár elé álltak, elmondásuk szerint egytől-egyig gyönyörű ruhákban.