"Vajon hogy nézne rám, ha nem lenne rajtam smink?"

Tipikus ismerkedős gondolat, ha akné is társul a randizáshoz: még a leggyönyörűbb, magával legelégedettebb nő is ki tud borulni, ha éppen ellepik az arcát a pattanások, amikor jelenése van. Nyilván rettegünk tőle, hogy ha meglát minket a pasi alapozó nélkül, ki fog futni a világból. Mondjuk, ha komolyra fordulnak a dolgok, nagy valószínűséggel a választottunk akkor is szerelmes marad, ha meglátja a bőrhibáinkat - de a legszebb az egészben, hogy ettől nem múlik el teljesen a szorongás, sőt. Csak ilyenkor jönnek a “miért is ne lépne le valaki mással, akinek hibátlan bőre van”-teóriák. Szép az élet. 

"Megvegyem ezt a krémet is?"

Csodakencék, újabb és újabb ígéretek, pattanások elleni tabletták és szérumok: az örök mumusaink. Meg sem tudnám számolni, hányszor próbáltam ki egy új terméket azt remélve, hogy majd végre megoldja a gondjaimat – persze egy kis enyhe placebóhatáson kívül egyik sem hozta el a megváltást. Nyilván vannak jobb és rosszabb periódusok, de mi, pattanásos nők olyan célközönség vagyunk, akikre nem véletlenül épül egy irtó komoly és jól menő iparág... Kétségbeesésünkben bármit képesek vagyunk megrendelni, ha azt egy szétretusált arc reklámozza. Priceless.

"Inkább a garbót kéne felvennem"

Szomorú, de igaz: nekem a hátamon és a mellkasomon is rendszeresen jelennek meg piros pöttyök, ilyenkor sajnos le kell mondanom az ujjatlan felsőkről és a kivágott hátú fazonokról... Persze nyáron, amikor többet ér napfény, szebb a bőröm (tudom-tudom, és kenem is magam, nyugi), de csinálhatok bármit, télre maradnak a garbók. Még jó, hogy szeretem őket. 

"Tuti összealapozózom ezt is"

“Viszlát, fehér pulcsik, jó volt veletek!” A mondat, amit tényleg minden pattanásos nő már legalább egyszer kimondott magában. Hiszen mi mindig felteszünk legalább annyi alapozót vagy korrektort, hogy elfedjük a hibáinkat - ez pedig a legtöbbször meglátszik a ruháinkon is. Ó, ha az állig felérő kabátcipzárak, az alapozófoltos felsők és sálak mesélni tudnának... 

"Most tényleg elmenjek az ötödik endokrinológushoz is?"

A legnagyobb kedvencem a pattanás egyenlő a betegséggel-analógia. Jó, mondjuk a pattanás egyenlő igénytelenség-elméletet is rendkívül kedvelem, de akkor is ez a legjobb. Hiszen, aki egészséges, annak szép a bőre, nem? Nem. Legalábbis nem feltétlenül. A számtalan endokrinológussal, bőrgyógyásszal és bőrápolási szakértővel folytatott csevegéseim után elmondhatom: bizony van olyan, hogy a genetika az oka mindennek, és ha belegebedsz sem tudsz mit kezdeni a helyzettel. Kezelgetni persze lehet, jó krémeket felíratni lehet, tejmentes diétázni lehet, és aki mázlista, annak valamelyik ezek közül be is fog jönni. Akinek meg nem, annak ott a jó hír, miszerint terhesség közben a legtöbb pattanásos nőnél eltűnnek a tünetek. Azt hiszem, már nem vagyok messze attól, hogy ezt is fontolóra vegyem.

"Mások még blogolnak is róla, én meg takargatom"

Ez az egyik leggyakoribb szorongás, amit át szoktam élni a pattanásaim miatt. Annyi szuperbátor és ösztönző blogger mutatkozik az Instáján nap mint nap pattanásos fotókkal, hogy néha már én is úgy döntök, kimegyek az utcára smink nélkül. Nagyon néha még jól is esik – a legtöbbször viszont borzalmasan érzem magam tőle. Nyilván, hiszen én is csak a legjobb formámat szeretném hozni, még akkor is, amikor félbetegen, a kedvenc melegítőmben kislattyogok a boltba egy kis bőrbarát, rostdús, cukormentes müzliért. Nem lehetne, hogy jöjjön egy pattanás-jótündér a Földre, és megszabadítson minket minden bőrhibánktól? Nos, amíg ez valóra nem válik, marad a szorongás - és a harc, hogy valahogy leküzdjük. Mondjuk könnyebben megy, ha rájövünk, milyen sokan is járunk ugyanabban a cipőben.