Kezdd az árnyalat becélozásával
 
A piros rúzsok két csoportra oszthatók aszerint, hogy narancsos vagy kékes árnyalatúak. A legnagyobb parám nekem is az volt az elején, hogy vajon mennyire sárgítja a fogaimat a piros szín – Nóri szerint ilyen szempontból a narancsos árnyalatokkal kell vigyázni, a kékesek viszont optikailag fehérítenek. Ami a bőrtónust illeti, a sötétebb, kreolos bőrhöz inkább a narancsos, a világosabbhoz pedig a kékes árnyalat áll jól, de utóbbival gyakorlatilag senki sem lőhet mellé a sminkes szerint.
 
Sötét vagy világos piros?
 
Magamon is tapasztaltam, hogy a sötétebb színek sápasztanak a világos tónusaim miatt, de a kedvencem mégis egy mélypiros rúzs. Nóri azt tanácsolja a probléma kiküszöbölésére, hogy először vidd fel a pirosítót, majd a rúzst, és nézd meg, hogy még mindig Hófehérke-hatást keltesz-e. Ha igen, jöhet még egy kis pirosító! „Ilyen erős rúzsszín mellé én a semlegesebb árnyalatú pirosítókat ajánlom, hogy ne legyen bohócszerű a végeredmény. Kerüld a túl pink vagy túl barack árnyalatokat, és válassz olyat, ami nem áll messze a természetes bőrszínedtől.”
 
shutterstock_574673365 (1).jpg
 
A sötétebb piros rúzsokat egyébként inkább a vastagabb ajkúaknak ajánlja Nóri, mert a vékony szájat még jobban keskenyítik optikailag. Ilyenkor a szájkontúrral lehet játszani, hogy egészen a száj külső vonalánál húzod meg, és ezzel picit vastagabbnak láttatod az ajkaid.
 
Matt vagy fényes?
 
Nóri szerint ez tulajdonképpen ízlés kérdése, de az idősebb korosztálynak inkább a matt rúzsokat ajánlja. „A krémes textúrájú rúzsok az érettebb ajkakon már sokkal könnyebben elmásznak az apró ráncok miatt. Idősebb korban egyébként már tényleg érdemes kontúrceruzát is használni és lepúderezni a száj körüli bőrt.”
 
A szájkontúr a barátod!
 
„A kontúrozással kivédhető, hogy elmásszon a rúzs” – mondja Nóri. „Nem kell, hogy ugyanolyan színű legyen, mint a rúzs, ha nagyjából hasonló, az már elég. A kontúrral egyébként lehet játszani és akár optikailag változtatni vele a rúzs színén.” Az alapszabály, hogy kövesd az ajkak vonalát, és a külső szélükön húzd a kontúrt, de arra vigyázz, hogy ne menj túlságosan „ki”, mert azzal kacsaszájhatást érsz el. „Alapvetően senkinek sem szimmetrikus a szája, és piros rúzsnál ez jobban kijön, úgyhogy ilyenkor érdemes picit több időt eltölteni a formázással” – javasolja a sminkes.
 
shutterstock_570704506 (1).jpg
 
Így teheted tartóssá
 
A matt rúzsok általánosságban tartósabbak, mint a hidratálós, fényesebb társaik, de azért Nóri elárult még néhány trükköt. Néha érdemes leradírozni a száj bőrét, amihez elég egy fogkefe, némi víz és egy kis cukor. Használj ajak primert, amitől tényleg bombabiztos lesz a rúzsod, és úgy vidd fel a festékrétegeket, hogy mindegyik között ráharapsz egy zsepire (ezt a trükköt egyébként Jennifer Aniston is mindig beveti!). Végül ne felejts el kontúrceruzát használni, amivel akár az egész szádat beszínezheted, mielőtt felvinnéd a rúzst.