Nem tudom, másoknál hogy megy, de nálunk a családban az aggodalmaskodás együtt ját a homlokunk ráncolásával is, és ahogy aput elnézem, ő az egész életét végigaggódta… Nyilván, ha így nézzük, a stresszelés ráncokat okoz, de azért van ennél tudományosabb magyarázat is.
 
shutterstock_518639140 (1).jpg
 
Egy 2004-es kutatás ugyanis összefüggést talált a krónikus aggodalmaskodás és a korai öregedés között. És most jön a tudományos blabla: minden egyes kromoszómánk végén egy ún. telomeráz enzim található, ami védi a kromoszómát. A természetes sejtosztódás során ez az enzim rövidül, és amikor már nincs elég belőle, a sejt elhal.
 
Ahogy öregszünk, egyre több sejtünk válik szét, és egyre rövidebbek lesznek a telomerázok is. De a lényeg, amire a kutatás rávilágított, hogy azoknál, akik stresszes életet élnek, gyorsabban rövidülnek ezek az enzimek, és gyorsabban halnak el a sejtek – ergo gyorsabban öregedik a testük. Persze ez nem magyarázza közvetlenül a ráncok és az aggodalmaskodás kapcsolatát, de az biztos, hogy a korai öregedésért felelőssé tehető a stressz.
 
Ami azt illeti, ettől nem nyugodtam meg, sőt, még jobban aggódom… És közben a homlokom is ráncolom.