A havilap főszerkesztője a ’70-es, ‘-80-as években Zsigmond Márta, akit a divat hazai nagyasszonyának is neveznek. Ő sokat tett azért, hogy mind a divatban, mind a szépségápolásban megtörténjen az a szemléletváltás, amit a fiatalok örömmel, az idősebb generáció fenntartásokkal fogadott, a nemzetközi és hazai trendek között egyre szűkült a rés, egyre rövidebb idő elteltével jelentek meg itthon is a külföldi divatirányzatok.

flowerpower.jpg

Flowerpower: Boros Livia és Fekete Klári manökenek sminkelése egy bemutatón 1977-ben. Forrás: Fortepan.hu/URBÁN TAMÁS

A változás azonban megállíthatatlan volt, a divat és a sminkelés már nem csak az újságok lapjain és nem is csak a nagyvárosokban létezett, az új generáció már vidéken sem tartotta időfecsérlésnek a szépségápolást.

A saját testünkhöz való hozzáállás megváltozását jól szemlélteti, hogy míg egy 1960-ban megjelent testápolással és szépségápolással kapcsolatban kiadványban például még csak 7-10 naponta javasolták a fürdést és 1-3 hetente a hajmosást, 1978-ban már a mindennapi fürdést és a heti egyszeri hajmosást mutatták szükségesnek – írja Juhász Katalin „A tisztálkodás és szépségápolás átalakulása falun” című tanulmányában.

A hetvenes években a pipereszappan mellé megjelennek a különféle arclemosók, habfürdők, sőt már a hajtípusnak megfelelő samponok is. Szintén ebből a tanulmányból derül ki, hogy ebben a korszakban a fiatalabb lányok már faluról is egyre gyakrabban jártak át kozmetikába, vagy vágatták le valamilyen divatosabb fazonra a hajukat, noha ezt többnyire a szüleik még rosszallással nézték.

bozzay.jpg

Bozzay Margit manöken sminkel 1971-ben. Forrás: Fortepan.hu/URBÁN TAMÁS

Ezzel egy időben egyre fontosabb kérdés lesz, hogy kinek milyen az illata, az illatosított spray-k férfiak számára is elérhetővé válnak, a nők és fiatal lányok pedig a nyolcvanas években már Impluse parfümmel vagy Limara dezodorral fújják magukat. A színváltó Mystic rúzs nélkülözhetetlen kelléke volt a hétvégi buliknak, ahogyan a Velmetina hajzselé is.

A ’70-es években egyre nagyobb hangsúlyt kapott a bőrvédelem,  a Fabulon kozmetikai termékcsalád arckrémeket, testápolókat, napozó szereket, tini - és babaápolási kozmetikumokat egyaránt tartalmazott, szlogenjét pedig (Fabulon – A bőre őre) a mai napig kívülről fújja mindenki. Ezzel a márkával kötik össze a mai napig nagyon sokan Pataki Ágit, aki a korszak egyik első szupermodellje volt, Bozzay Margit, Bodó Sztenya, Fekete Klári, Fehér Saci, Safranek Anna, Tálas Kati és dr. Kovács Valéria manökenek mellett.

fabulon.jpg

Korszakváltás: Piros Ildikó színművésznő és Pataki „Fabulon" Ági. Képek forrása: Fortepan.hu/URBÁN TAMÁS és Fabulon.

A ’80-as évek elején egy tévéinterjú után indult hódító útjára a napraforgószárból készülő krém, a Helia-D. Ez a kozmetikum az elsők között volt, ami aztán nem csak itthon próbálta a nyugat termékeit pótolni, hanem a nagyvilágban is népszerű lett, főleg miután Gábor Zsazsa azt mondta egy interjúban, hogy ennek köszönheti bőre szépségét. A Helia-D jóformán minden fiatal nő házi piperekellékei között ott volt. Olyan ikonikussá vált, hogy én hiába születtem a nyolcvanas évek legvégén, mégis meghatározó emléke a gyerekkoromnak: ha nagyon hideg volt az idő, anyukám ezzel kente be az arcomat óvodába indulás előtt, hogy ne fújja ki a szél, az illatára pedig a mai napig emlékszem.