Leginkább azok a rövid hajú fiúk szoktak szomorkodni amiatt, hogy nem növeszthetik meg a sérójukat, akiknek a legnagyobb álma, hogy olyan frizurájuk lehessen, mint a kedvenc focistáiknak, vagy az imádott zenekaruk frontemberének. Mert ugye egy hosszú hajú felnőtt pali már oké. Mi az, hogy oké, sőt, férfias. (Ha nincs előtted miről beszélek, akkor pötyögd be a keresőbe, hogy „Jason Momoa". Szívesen!)  

Ha létezne egy univerzális egyezmény, hogy hány éves kortól számít lányosnak a hosszabb sörény, és mikortól menőnek, meg lehetne kímélni azokat a gyerekeket a piszkálódástól, akiknek annyi a bűnük, hogy nem az a hajviselet tetszik nekik, mint az átlagnak De nem létezik, és egyébként is - kinek mi köze van hozzá? Az ehhez asszisztáló szülőket sem értem, mert szerintem fontos, hogy a gyerekeket - persze ésszerű határokon belül - bevonják a saját külsejükről szóló döntésekbe. Nem árt, ha már a kicsik is megtanulják, hogy bátran merjenek egyéniségek lenni. 

A 11 éves Samu és anyukája, Rita először iskolakezdéskor találkoztak negatív megjegyzésekkel. 

A kisfiam osztályfőnöke - aki amúgy jó fej volt az első naptól fogva - mindennap kérte, hogy vágassuk le a haját. Azt mondta, hogyha mi nem, akkor majd ő fogja, de minket nem érdekelt. Aztán amikor már a többi gyerek is lánynak csúfolta a fiamat, akkor elbizonytalanodott, és rá egy évre le is vágatta. A hosszú és a rövid haj is a saját döntése volt, de tény, hogy mióta rövidebb a haja, jobban megy a beilleszkedés. Mellesleg a legtöbb gyerek első óta irigykedett Samu hajára, de nekik nem engedték meg a szüleik, hogy megnövesszék.

hosszuahjugyerekm.jpg 

Saját tapasztalatból tudom, hogy a gyerekek kegyetlen tudnak lenni egymással, és bár a csúfolódós korszak előbb-utóbb véget ér, azért még 25 év távlatából is fel tudnám idézni, hogy melyik osztálytársam mivel bántott meg. De mi van akkor, ha nem a suliból vagy oviból kapja valaki az ívet, hanem családon belül? Azt már nehezebb kikerülni, és talán még zavaróbb is.

Brigi, a 7 éves Merse anyukája a nagyszülőktől és közeli ismerősöktől szokta megkapni: jó lenne, ha ahelyett, hogy égetné a gyerekét, inkább fodrászhoz vinné.

Van néhány megjegyzés, ami rendesen belém égett. Például, hogy biztos nem tudjuk elfogadni, hogy fiunk született. Meg hogy ne sírjunk majd, ha kis b*zinak fogják csúfolni. Egy ismerősöm arra figyelmeztetett: ő ismert olyat, aki annyira besokallt a saját hosszú hajától, hogy egyetemista korára a lábát is szőrtelenítette.

A fentiekhez hasonló történetekből sajnos rengeteg van. Viszont sikerült olyan anyukával is beszélnem, aki sosem kap megjegyzést, hogy a kisfiának majdnem vállig érő haja van. Igaz, ehhez Németországig kellett menniük.

A 37 éves Andi év elején költözött férjével, és az 5 éves Olivérrel Berlinbe.

Amióta itt élünk, egyáltalán nem téma a fiam hajhossza. Ez itt elég gyakori, az oviban nyolc srácból öt hosszú hajú, úgyhogy amíg Olivér nem szeretne változtatni, addig mi sem fogjuk kérni.

És ez így van jól. Valaki egyszer megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha a lányom egyszer hazaállítana egy hosszú hajú csávóval? Azt, hogy valamit jól csinálhattam, mert a gyerekem nem külső alapján ítél meg valakit, és tudja, hogy a hajhossz nem a „rendesség” mértékegysége. És kérném, hogy hadd ismerjem meg az anyukáját! Biztos jól kijönnénk.