Mindegy, hogy érintett vagy -e a kérdésben és már most azon feszülsz, hogy ki kapja ki a kezedből a krumplipürés tálat, vagy ez a téma sosem érintett téged, erről a jelenségről mindenknek érdemes (lenne) beszélni. Hogy miért? Ha érintett vagy azért, hogy tudd: nem csak neked jutnak ki a megjegyzések, ha nem, akkor meg azért, hogy nehogy pont a te ártatlannak szánt kommenteddel okoz másban rossz érzést.

Először is, a teljesség igénye nélkül mutatom, hogy mely mondatok verték már ki nálam a biztosítékot és juttattak el arra a pontra, hogy szívesebben toltam be egy szelet csokit a spejzban, mintsem, hogy a rokonsággal együtt jóízűen megebédeljek.

„Most olyan egészségesen festesz.”

Értem én, hogy ezt akár bókként is szánhatták, viszont van valami, amit szeretném, ha minden jóakaró megértene: van az a pont, amikor már annyira behálózott minket a diéta-fogyás-evés szentháromsága, hogy egyszerűen nincs az a megjegyzés, amit a fejünkben ne tudnánk rossz irányba tovább gondolni. A megoldás? Végre megérteni, hogy másnak a súlya és kinézete nem közösségi ügy, amiről csak úgy odaböffenthetjük a véleményünket.

„Híztál/fogytál mióta nem találkoztunk?”

Komolyan mondom, annyi minden van, amit egy emberen észre lehet venni a súlyingadozásán kívül. Gondolj csak bele: mindegy, hogy hízott -e vagy fogyott, nem tudhatod, hogy mi állhat a háttérben. Minek egy kérdéssel eszébe juttatni egy lehetséges hormonproblémát, lelki bajt, önértékelési gondokat, titokban tartott lombikkezelést, karantén és magány okozta unaloműző evést vagy éppen stressztől fogyást?

„Ezt mind meg fogod enni?”

Elárulok egy titkot: volt, hogy a beszélgetés hevében oda sem figyeltem, hogy miből mennyit szedek, viszont egy ilyen megjegyzés után vagy úgy belém állt az ideg, hogy egy falatot sem tudtam enni, vagy feleslegesen túlettem magam. Egy biztos: nincs az a zugevő vagy étkezési zavaros, aki ettől a mondattól mosolyogva visszaszed a tányérjáról, majd őszinte jókedvvel folytatja a beszélgetést.

Megjegyzés: ennek a kérdésnek az édestestvére az „ugye nem csak ennyit akarsz enni” jellegű sértődött felkiáltás. Én elhiszem, hogy Bori néni 4 napja tölti a libát és még az asztallábat is kirántotta, de ettől még nem várhatja el, hogy udvariasságból rosszullétig egyem magam.

„Nézd, csináltam ilyet is, ez diétás!”

Én például ettől a mondattól tudok falnak szaladni. Mármint akkor, ha egy 10 fős asztalnál kifejezetten nekem szól a kalóriaszegény opcióra való felhívás. Ez a mondat ugyanis egy közepesen burkolt „ahogy elnézlek, jobban jársz, ha ezt eszed.” Félre ne érts, tök jó, ha azokra is gondolsz, akik éppen diétáznak vagy nem szeretik a nehezebb kajákat, csak ezeket az könnyedebb fogásokat talán úgy is le lehet tenni az asztalra, hogy közben senki nem kacsint senkire.

„Nem akarsz elsejétől közösen fogyózni?”

Szintén személyes tapasztalat, hogy ezt a kérdést a legritkább esetben teszi fel olyan, akit akár még érinthetne is a kérdés és akivel tényleg jó lenne belevágni valami közös célkitűzésbe. Ehelyett ettől a kérdéstől, az akinek célozzák inkább fogja magát egy jótékonysági projektnek tekinteni mintsem valami közös jó ügy résztvevőjének. Hidd el, ha valaki tényleg ott tart, hogy szívesen kér segítséget, az meg fogja találni a módját.

Ha érdekel, hogy rám hogy hatottak ezek a mérgező megjegyzések és hosszú idő után hogy próbáltam túltenni magam rajtuk, akkor arról ITT olvashatsz. Addig is még egy tipp: ha a súlyodra terelődik a beszélgetés, dobj be valami politikai témát és egy pillanat alatt még azt is elfelejtik, hogy az asztalnál ülsz.