Szomorú, de azt se tudom, hol kezdjem a sztorizást, ha arra gondolok, hogy milyen beszólásokat kaptunk már a lányommal. (A „kaptunkot” nem úgy értem, mint mikor anyukák azt mondják, hogy „jön a fogunk” és „lassan szobatiszták leszünk”. Nálunk ezek a kis kommentek félig-meddig nekem szólnak.)

Volt, hogy a ruhaboltban kérdeztem az eladót, hogy merre vannak a lányos színű melegítők, mire azt válaszolta, hogy azokat inkább fiúknak szokták venni, lányok úgysem saraznak kinn, nekik ott a leggings a benti játszáshoz. Volt, hogy a szomszéd szólt be, hogy miért van az, hogy a lányom azt mondta a fiának, hogy játsszon egyedül, neki most nincs kedve és mi az, hogy nem tanítom meg neki, hogy legyen kompromisszumképesebb? Tudom, nagy igazság, hogy nem az a lényeg hogy mit, hanem hogy ki mondja, de mégis:

ha valakinek a szülőségét kritizálják, az nem tud néha nem betalálni. Viszont ahogy a lányom egyre nagyobb és egyre hangosabban és határozottabb alkot véleményt a dolgokról, valami megfogalmazódott bennem: én nem jó kislányt, hanem jó embert akarok nevelni.

Mert a jó kislány milyen? Csendben játszik a kiskonyhával? Kedves dalokat énekel, amiket én felpakolhatok a Facebookra? Nem koszolja össze a ruháját? Megtanulja, hogy olyan csöndben legyen, hogy észre sem vegyük, hogy ott van?

Egyébként is: ha egy kislány nem hozza az elvárt normát és máshogy viselkedik, miért kapja meg egyből a „fiús” jelzőt? (Nem mintha a fiúknak könnyebb lenne: ha egy kissrác többet sír a „kelleténél” vagy éppen a judo helyett zongorázni szeretne, egyből „lányos” lesz.)  

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

lusta_lány (@lusta_lany) által megosztott bejegyzés,

Elmondom, hogy ahelyett, hogy sokan körülöttem mit szeretnének, nekem mi a célom.  Hogy továbbra is eltemessen minden bogarat, amit csak talál. Hogy őrizgessen 50 forintot, hogy elküldhesse a szegény gyerekeknek. Hogy merje megfogalmazni, ha valamit nem akar csinálni (ezt a képességét most még csak rajtam gyakorolja) és hogy ne higgye azt, hogy csak azért, mert lánynak született meg kell húznia magát.

Ami most még a sarazás, az később a nemet mondás képessége lesz.

Pedig elhiheted: néha rohadtul fárasztó „szabad lelkű lányt” nevelni. Kezdve a kételytől, hogy mi lesz, ha túl öntudatos lesz egészen a napi harcokig, hogy azt is megkérdőjelezi, hogy miért kell a tornaórán neki összeszedni a játékokat, amikor az óra elején a tanár szórta ki. Voltak pillanatok, amikor kívántam, hogy bárcsak ő is le tudna ülni és csendben játszani és jó kislányhoz illendően azt csinálni, amit mások mondanak neki.

Most már inkább így szól a fohászom: legyen jó ember, álljon ki magáért, olyan emberek vegyék körül,akik pont azért szeretik, mert ilyen. Nekem pedig legyen energiám a rosszalló nézésekhez, megjegyzésekhez, és ehhez az öntudatos kis emberkéhez.