Szóval ez a DIY-szépségtrükközés olyan nekem, mint a vakrandizás. Van, amikor papíron ígéretesnek tűnik a dolog, mégis az ötödik percben megbánom az egészet, és van, hogy magamban konstatálom: ki hitte volna, hogy ez ilyen jól fog elsülni. Mikor belefutottam ebbe a fejbőrős-detoxikálós mókába, elsőre kicsit úri huncutságnak tartottam, hogy egy alapos hajmosás mellett még a fejbőrömet is külön ápolgatnom kelljen, aztán meggyőztek a recept alatt található érvek. Hogy szegény fejbőröm mennyi környezeti terhelésnek van kitéve. Hogy most, hogy jön a rossz idő és gyakrabban fogok sapkát hordani, nem tud úgy szellőzni a fejem, és még nap sem éri. Ráadásul parabént és szulfátot tartalmazó samponokkal is csak eltömítem a hajhagymáimat.

Szó szerint megsajnáltam szegény fejemet, úgyhogy gyorsan összeszedtem a bőrradír hozzávalóit.

Kellett hozzá Himalája-só, egy evőkanál almaecet, kevés méz és egy evőkanál kókuszolaj. Az almaecettől állítólag puhább és selymesebb lesz a haj, a só fertőtleníti a fejbőrt, a méz és a kókuszolaj pedig táplálja a hajat, és nyugtatja a fejbőrt. Miután a nagyobb szemű Himalája-sót kicsit megdaráltam, csak simán összekevertem a hozzávalókkal. Rohadt büdös volt.

Nyilván az almaecet elvesz minden kellemes illatot, de sóval összekeverve még az átlagnál is jobban előjött a szaga. Hónom alatt a kis tálba összekevert trutyival beálltam a zuhany alá, és követve a leírást, vízzel leöblítettem a hajam. Na, itt kezdtek el rosszra fordulni a dolgok. Mivel a hajam rátapadt a fejbőrömre, így nem is értettem, hogy fogom a keveréket beledörzsölni. Előredöntöttem a fejem, hogy égnek álljon a hajam, de arra már nem gondoltam, hogy így a sós kis darabkák is le fognak potyogni. Oké, taktikát váltottam és megpróbáltam részletekben felemelni a tincseket és a másik kezemmel bedörzsölni a keveréket. Ez addig ment is, míg be nem durrantak a karjaim.

Nettó negyed órát pazaroltam el az életemből, de legalább megtudtam, hogy az almaecet, ha büdös is, legalább elvesz a só erejéből, és csak félig akart kifolyni a szemem a helyéről, ahogy lecsorgott az arcomon a lé.

Viszont a fejbőrömbe belemasszírozni sehogy sem sikerült a radírt, amit addigra már csak  az „ezt a szart!” fedőnéven emlegettem. Miután úgy éreztem, hogy eleget küzdöttem a jó eredményért, gyorsan lemostam a hajam a bolti samponommal és balzsamommal, majd reméltem, hogy magam mögött tudhatom ezt az élményt, amitől a szememtől kezdve a bicepszemig mindenem fájt. Én, kis csacsi! Nem tudom mi lehetett a Sátán löttyében, de nemhogy szebb nem lett tőlem a hajam, de még laposabb, és élettelenebb is. Alig bírtam kifésülni, úgy összeállt. Mondanom sem kell, hogy a tálban lévő maradék a kukában landolt. Viszont az még mindig ott motoszkál a fejemben, hogy az almaecetes hajöblítés csodát tesz a hajjal. Lehet, adok neki egy esélyt...vagy inkább mégsem.