Megvan az az érzés, amikor nagy nehezen végre összerendezted a gardróbod tartalmát, a ruháid tiszták és a helyükön vannak, aztán jön egy fontos esemény, és újra széttúrod az egészet, hogy megtaláld azt a bizonyos blúzt, amit keresel? 

Én folyton ettől szenvedtem. Fél nap alatt rendet tettem, aztán bele sem telt egy hét, és megint a fogantyúkon, meg a ruhainasomon találtam a gardróbom egyharmadát, mert állandóan keresgéltem a cuccaimat.

Ennek pedig megvan az oka: ha nagyon sok cuccot akarok egy kisebb helyre zsúfolni (ráadásul kissé logikátlanul), tuti, hogy a fél szekrényt eltüntetem valahogy, aztán túrni kell, hogy újra előkerüljön egy-egy darab. Miután már totálisan meguntam ezt az állapotot, elhatároztam magam, hogy végleg rendet teszek. Alaposan körbe is néztem a neten és a most következő a hat tippel sikerült is.

Végre nemcsak rend van, de béke is (a lelkemben), mert reggelente nem kell újabb és újabb kupit csinálnom ahhoz, hogy megtaláljak valamit. Sőt, még régen elásott darabokat is felfedeztem. Priceless. 

1. Nincs több pulcsihajtogatás 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

The Minimalist Wardrobe (@theminimalistwardrobe) által megosztott bejegyzés,

Évekig hajtogattam a pulcsijaimat egymás tetejére, mert azt hittem, így lesz rend. És mennyire rosszul tettem! A OneGoodThing egyik cikkében azt javasolja az író, hogy nevezzünk be inkább néhány olcsó vállfára, és kezdjük el szépen felaggatni a pulcsikat. Így is tettem, és nem bántam meg: egyrészt nem tűnnek el egymás mögött a szekrényben, másrészt elképesztően sok helyet spóroltam ezzel, hiszen a vastagabbnál vastagabb, ráadásul összehajtott téli pulcsiknál kevés térfoglalóbb dolog létezik egy gardróbban. A helyükre bekerültek a táskáim, és máris rend lett a szobában, meg a lelkemben is. 

2. Vége a bugyi-és zokniparáknak 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Alex (@samothrace01) által megosztott bejegyzés,

Ezer meg ezer olyan képet és videót láttam már, amikben a főszereplő csajszi kinyitja a bugyis fiókját, és abban rendezetten, már-már adventi naptárra hasonlító tűpontossággal vannak elhelyezve a fehérneműk. Ezzel szemben az én fiókomban halott német katona is volt, arról nem is beszélve, hogy mennyi időmbe telt reggelente a zoknimhoz párt találni... De ezt is meg lehet oldani: beneveztem egy bugyi-és zoknitartóra, ami legalább két percet spórol nekem reggelente. Érdemes beszerezni egyet, de magadnak is csinálhatsz, én például olyan videót láttam, amiben üres joghurtos poharakból készítettek ilyen tartót. Nemcsak jól néz ki, de még a műanyagot is újrahasznosítod vele. 

3. Okos akasztás 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

mary labiri (@mary_labiri) által megosztott bejegyzés,

Eddig össze-vissza lógott mindenem. Rövid, hosszú és téli, nyári egymást mellett. Ám most már teljesen máshogy néz ki a gardróbom. Mivel az akasztós rész alá is pakolok, a ruháimat hosszúságuk szerint rendeztem sorba, így bőven ki tudtam számolni, mi illik alájuk, és mi nem. Ráadásul akár nyitva is hagyhatom a szekrényajtót, még így is szép látvány fogad, nem úgy, mint akkor, amikor egymás hegyén-hátán volt minden... 

4. Géniusz cipőhack 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Simply ReOrganized | Sarah (@simply_reorganized) által megosztott bejegyzés,

Bár külön cipősszekrényt használok, a hely nyilván nem elég abban sem, hogy az összes tornacipőmet ott tároljam. Így a szekrény aljára szokott kerülni néhány darab, amitől meg tudok őrülni, mert pont egymás hegyén-hátán kell tárolni őket, hogy odaférjenek. De ennek vége, ugyanis kipróbáltam a világ legegyszerűbb trükkjét (tényleg cikinek érzem, hogy ez nem jutott eszembe): úgy rakom el őket, hogy egymással szembe nézzenek. Tehát, ha például leteszed a tartóra a jobb lábadra való cipődet, akkor a baloldalit úgy tedd mellé, hogy vele szemben legyen! Csak pár centit nyersz ezzel a trükkel, de az a néhányszor pár centi a végén pont kiad egy kis extra helyet... 

5. Használj fel mindent!

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

mary labiri (@mary_labiri) által megosztott bejegyzés,

Persze nem pont úgy, ahogy a különböző DIY-videókban látod, inkább úgy, ahogy neked a legjobban működik! Én például imádok a cipősdobozaimból és a különböző díszdobozaimból tárolókat gyártani. Kísérletezd ki te is, hogy hasznosíthatod a tieidet! Ha például beleférnek a fiókodba, akkor még jobb a helyzet. Ragassz össze több (akár kisebb-nagyobb) dobozt és tartsd ezekben a kiegészítőidet: sálakat, öveket, gombokat, kesztyűket. Így nem vesznek el a hatalmas kupiban valamelyik ömlesztett fiókodban, és öröm lesz ránézni az egyedi tárolóidra.

6. Egy vállfán több vállfa 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

THE ORGANIZATION COMPANY (@theorganizationcompany) által megosztott bejegyzés,

Régen egy csomó cuccot ráaggattam egy vállfára, aztán órákig kerestem a rejtett ruháimat, szóval ez nem annyira jó ötlet. Kár, hogy nem jutott eszembe az a megoldás, ami a világon a legegyszerűbb, mégis gigahasznos: gyűjts össze néhány dobozos üdítő-nyitót (tudod, azt a kis fém cuccot, amivel ki kell szisszenteni a kólát), és tedd rá a vállfádra az egyik lyukán keresztül, a másikba pedig akassz egy újabb vállfát! Így rengeteg helyet megspórolhatsz, és mégis láthatóvá teheted a ruháidat... Én kipróbáltam azt is, hogy különböző szetteket aggatok így egymásra. Elképesztően kreatív - és persze időspóroló - megoldásnak tartom.