Pont a napokban beszélgettem a főszerkesztőnkkel, Anitával arról, hogy a jelenlegi helyzetben vajon mindenkinek ugyanúgy van joga panaszkodni? Ugyanúgy jár a sajnálat annak is, aki az állását vesztette el, mint annak, aki „csak” nászútra összespórolt pénzét bukta? Mivel ez a téma már magában megérne egy külön cikket, ezért röviden csak így foglalnám össze a véleményemet:

mindenkinek jogában áll megélni és panaszkodni a nehézségekről, viszont egyeseknek ezt kicsit óvatosabban és empatikusabban kellene tennie.

És akkor talán nem járnak úgy, mint Justin Timberlake, akit a SiriusXM műsora alatt tett kijelentéséért felpaprikázott szülők hada szid/kioktat/kiröhög/messzire küld el. Az történt ugyanis, hogy miután az egyik műsorvezető megkérdezte Justint, hogy bírják a feleségével a bezártságot, ő elmondta, hogy egész jól elvannak, bár 0-24-ben a gyerekkel lenni nem embernek való. Mindezt azután, hogy elmesélte, mint felelős, társadalmi távolságot tartó emberek, a járvány berobbanása után elhúztak a birtokukra, ahol egy hatalmas házban laknak egy völgy közepén. Így egész nap a szabadban vannak és nagyokat kirándulnak.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Justin Timberlake (@justintimberlake) által megosztott bejegyzés,

Ennél a pontnál pedig eszembe jutott, hogy vajon mit mondana az az ismerősöm, aki hetek óta egy belvárosi lakás negyedik emeletén tolja a karantént három, hat éven aluli gyerekkel. Mivel feleslegesen nem szerettem volna tovább feszíteni ennek a kedves ismerősöm amúgy is pattanásig feszült idegeit, inkább elolvastam néhány kommentet, hogy más szülők mit szóltak Justin kijelentéséhez. Íme néhány random megjegyzés:

Egy gyereketek van és több millió dollárotok, komolyan az eszem megáll!”

Helló Justin, kérlek, mesélj a problémádról, miközben egy villában kell ülnöd a családoddal. Addig is én, mint nővér próbálok legalább egy kevés időt a családommal tölteni, miközben azon aggódom, hogy ne kapják el tőlem a vírust.

Őőő, én azt hittem, hogy a szülőség már magában egy életen át tartó egész napos feladatkör, ahonnan sosem lehet csak úgy kicsekkolni.

Olyan is akadt, aki más szemszögből közelítette meg a témát:

Miért kell bárkire is haragudni, mert elmondja, hogy ez egy nehéz időszak, pláne gyerekkel? Az én gyerekemet is kirakhatnám egy völgybe, hogy több száz kilométeren szabadon bóklásszon, akkor is inkább rajtam csüngene egész nap. Mindegy, hogy ki vagy, szülőnek lenni nem könnyű!

Hát, nem tudom. Hiába próbálok én is a békét és szeretetet sugárzó Buddha lenni, látva ahogy a hírességek próbálnak minket, átlag embereket kitartásra bírni, miközben a hátsó udvarukon a gyerekeik egy Disneyland jellegű játszótéren kergetik a pónikat, valóban nem könnyű. És nem, tényleg nem az irigység beszél belőlem, csupán úgy gondolom, hogy nekik ebben az esetben (is) kétszer meg kell gondolniuk, hogy mit és hogyan kommunikálnak. Ezt viszont szívből mondom: mindegy, hogy egy vagy több gyereked van-e, házban vagy egy lakásban vagytok összezárva, sulisak a gyerekeid vagy kisbabát tologatsz az előszobád folyosóján: tőlem mindenkinek jár a taps és a virtuális ölelés.