Észrevetted, hogy azt írtam, hogy „Facebook üzenetek, amik ébredés után várnak”?

Mondhatnám, hogy mire ezekhez a köszöntésekhez eljutok, már bőven benne vagyok a napban, de nem kamuzok, bevallom a szomorú igazságot: a szülinapjaimon, amint kinyitom a szemem, az első dolgom a telefonomért nyúlni és megnézni, hogy kik írtak. Nem, ez sem teljesen igaz. Megnézem, hogy hányan írtak.

És ezt a csekkolást a nap folyamán vagy óránként megteszem. Lehet erről azt gondolni, hogy szánalmas, ciki, vagy függő vagyok, de van egy olyan érzésem, hogy elég sokan járnak hasonló cipőben.

Idén, a 35. szülinapom előtt pár nappal mégis úgy döntöttem, hogy kikapcsolom a Facebooknak azt az opcióját, ami jelzi az ismerőseimnek, hogy szülinapom van. Elmondom, hogy miért teszem és mit várok ettől a lépéstől.Először is, hiába lerágott csont, de nem egy tanulmány igazolja, hogy minél több módon vagyunk „összekötve” az online térben, annál magányosabbak vagyunk.

Az, hogy sok „barát” felköszönt, hamisan azt az érzetet kelti az emberben, hogy minden oké, sokan szeretnek, fontos vagy. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy akit a Facebook haverok, volt tanárok, szomszédok ilyen módon köszöntenek egy nagy hazugságban él. Dehogyis! Pláne most, egy világjárvány kellős közepén kifejezetten jól jönnek a közösségi világháló nyújtotta előnyök és át tudnak lendíteni a nehezebb napokon. Én csak úgy gondolom, hogy én, személy szerint, néha nagyobb súlyt fektettem erre a világra, mint arra, ami fizikailag körülvett.

Úgy gondolom, hogy azok, akik tényleg számítanak, így sem fognak megfeledkezni rólam. Engem például lehet, hogy egy évben 300-an is felköszöntenek, de ezek közül akad nagyjából 10 olyan személy, akit, ha az éjszaka közepén felhívok, akkor kérdés nélkül jönne segíteni. Tudom, hogy ezzel a számmal is végtelenül szerencsés vagyok. Na, pont az ő szülinapjukat sosem felejteném el én sem.

Mielőtt bárki félreértené: ez a kis elmélkedés nem azokról a barátaimról szól, akik telefont vagy billentyűzetet ragadtak és minden jót kívántak nekem. Nem vagyok hálátlan, tényleg köszönöm nekik, hogy szántak rám egy percet. Ez a lépés csak és kizárólag saját magamról szól.

Mivel én hagytam, hogy akár csak egy pillanatra, de olyan gondolataim legyenek, hogy „Ő vajon miért nem köszöntött fel még?”, „álszent XY, tudom mit gondol rólam valójában”, „mi a fene az a HB, arra sincs idő, hogy egy mondatot leírjon az ember?". Szeretném, ha ezek a gondolatok megszűnnének. Mint ahogy a reggeli, még begyógyult szemes, és az esti, elalvás előtti telefonnyomkodás is.

Nem tudom mi lehet a levegőben így 35 körül, de úgy érzem, hogy nekem már nem erre van szükségem. Volt idő, hogy ez a Facebook funkció feldobta és hozzátett a napomhoz - utólag sem bánom, és nem gondolom, hogy gond lenne azzal, ha valaki ezt mindig is szeretni fogja. Rajtam ne múljon más öröme: akinek a neve mellett ott a jelzés, ott továbbra is megy a köszöntőm. Boldog szülinapot nekünk.