A Vouge újságírójától kezdve, szerte a világon egyre többen, egyre több fórumon hangoztatják, hogy a járvánnyal micsoda pártalan lehetőséget pottyant az ölünkbe arra, hogy végre tényleg időt szakítsunk magunkra.

Ha pedig jobban belegondolsz, és igazán őszinte vagy: a társadalmi távolságtartás kapcsán ugye neked is átfutott már a fejeden, hogy de jó, hogy ezt vagy azt az eseményt kihagyhatod, és még csak nem is kell valami béna indokkal előállnod?

Ez pedig természetes. Hiszen abban a korban élünk (vagy úgy kell már fogalmaznunk, hogy éltünk?), amiben folyamatos cselekvésre vagyunk ösztönözve. Nincs egy percünk se, mikor ne lennénk valakivel online kapcsolatban, vagy ne látnák, hogy mások mi minden sokkal jobb dolgot csinálnak, mint mi, mikor engedélyezünk magunknak egy pillanatnyi szusszanást. A naptárunk pedig egészen mostanáig tele volt eseményekkel és meghívásokkal, amiknek nincs ember, aki mindnek örömmel tenne eleget. A korunk egyik legnagyobb érdekessége pedig pont az, hogy miközben sose voltunk ennyire szociálisak, hihetetlenül magányosak is vagyunk.

Egy 2018-as brit felmérés szerint a 16-24 éves korosztály jellemzően cikinek érzi a magányt. 2019-ben Amerikában egy kutatás arra az eredményre jutott, hogy a Z generáció tagjai nagyobb arányban érzik magukat magányosnak, mint a 70 felettiek, arról pedig már sokat hallhattál, hogy Japánban kirívóan magas azok száma, akik egyedül érzik magukat, és akik a társaságot inkább a tévében, számítógépen és játékokon keresztül keresik. Ám az a magány, amit a koronavírus-járvány kényszerít ránk egészen más. Érdekes módon pont, egy sokkal közösségibb élmény. Hiszen egyszerre sokan éljük át ugyanazt az egyedüllétet, ez pedig egyrészt nagy lehetőség számunkra, hogy egy sokkal érzékenyebb, lelki síkon kerüljünk közelebb másokhoz, valamint arra is esélyt ad, hogy megtanuljuk jobban kezelni a magányt, és igen, saját magunkat is jobban megismerjük.

magany bent.jpg

Persze ezek nem könnyű dolgok, és nem is olyan fekete-fehérek, mint leírva. Hiszen miközben van valami megnyugtató a szociális kötelékekből felszabadító a kényszerbezártságban, az embert hullámokban önti el a pánik, mert azokkal se találkozhat, akikkel tényleg szeretne. Plusz sokkal élesebben éljük át, hogy egyedül kell megküzdenünk mind azzal a szörnyűséggel, ami körülöttünk történik, és a saját szorongásainkat egyedül, tök ismeretlen körülmények között kell kezelnünk.

Újraírhatjuk a közösségi média szabályait

Ám térjünk vissza kicsit a pozitívabb vizekre (igen, ez az időszak, amikor meg kell tanulnunk tudatosan pozitívnak maradunk, és ez is biztos, hogy egy olyan képesség, aminek nagy hasznát fogjuk még venni a jövőben)! Tehát nincs azzal baj – sőt! – ha néha benned is el-elmúlik a dermesztő szorongás és átveszi az a hihetetlen nyugalom, hogy most végre egy kicsit kikapcsolhatsz.

Végre elolvashatod a könyveket, amik évek óta csak egyre gyűlnek a polcodon és minden nap szomorúsággal töltenek el, hogy a se nyitottad ki őket, belekezdhetsz a sorozatokba, amikre eddig nem volt időd, végre jobban törődhetsz a testeddel köszönhetően a számtalan online sportolási lehetőségnek, és tudod, mit?

Végre kifújhatod magad és pihenhetsz. Még ha kényszerből is, de most tényleg elengedheted magad hétvégén, és a hétköznapjaidat sem kell kényszeresen feltöltened programokkal és elintéznivalókkal.

Ez az új, lelassult élet pedig a közösségi médiázásra is hatással lehet, amiben szintén hatalmas potenciál van. A social felületek bár elméletileg arra jöttek létre, hogy összehozzák az embereket, valójában nagyon sokszor elidegenítenek egymástól. Számtalanszor tapasztalhattad, hogy milyen szörnyen magányosnak érzed maga görgetés közben, és sokunknál rendszeres az a felismerés is, hogy bizonyos emberekkel úgy érezzük, intenzív kapcsolatban vagyunk, miközben valójában évek óta nem beszéltünk egymással. Most azonban itt a nagy lehetőség a közösségi média előtt, hogy teljesítse a feladatot, amiért létrejött! Nagyjából két hétnyi bezártság alatt az figyeltem meg, hogy sokkal több emberrel beszélek (csetelek), sokkal hosszabban, mélyebben, mint korábban és összességében sokkal kevésbé érzem magam magányosnak, mint bármikor az elmúlt évek során.

Ebben pedig az is közrejátszik, hogy most a social media posztok is szép lassan átalakulnak. Persze mindig lesznek nyomasztó tartalmak, mindig lesznek olyanok, akiknek az élete még a karanténban is csodálatosan tökéletesnek és izgalmasnak tűnik, de én azt veszem észre, hogy már ilyen rövid idő alatt is sokkal őszintébb és támogatóbb hellyé váltak ezek a felületek. A most tragikusnak tűnő helyzet tényleg elkezdte közelebb hozni az embereket egymáshoz. A közös feszültségoldás, amit van, aki őszinteségben, más mémek posztolásban, megint más pedig segítségnyújtás felajánlásában talál meg, máris ezerszer megnyugtatóbb és őszintébb hellyé tették ezeket a felületeket, mint korábban voltak.

Szóval, itt a lehetőség, hogy ezt az alapvetően szörnyű helyzetet mégis arra használjuk, hogy a saját kis világunkat, az online terünket, és a Földet is jobb hellyé tegyük! #maradjotthon #mostislehetjo