Van egy barna pulcsim. Még Svédországban szereztem, amikor meglátogattam az ott élő nővéremet. Egyébként egy olyan ruhadarab, hogy ha ránézel, semmi extrát nem látsz: puha anyaga van (biopamut), menő a szabása, jó fazonú a kapucnija, karcsúsított a dereka. Olyan igazi, menő pulcsi. Naná, hogy szeretem, hiszen öltöztet, és szinte mindenhez passzol. Ez eddig rendben is van.

A múltkor viszont kicsit megijedtem (a saját reakciómtól), amikor nem találtam. Elkezdtem szorongani, nem tudtam, mi lesz velem, ha elveszett a legkedvencebb pulcsim... 

És ez egy kicsit para volt. Nem azért, mert felidegesített a helyzet (mindenkit felidegesített volna), hanem azért, mert úgy éreztem, hogy ha nem lesz meg, akkor elsírom magam, és akár napokig is szomorú lehetek. Mert mi lesz velem anélkül a pulcsi nélkül? Na, itt döntöttem el, hogy utánajárok ennek a kötődésnek. Sejtettem, hogy az lehet a szeretetem hátterében, hogy a másfél évvel ezelőtt elköltözött nővéremmel vettem meg a pulcsit, és valamilyen módon hozzá, és a svédországi utazásomhoz kapcsolom a ruhadarabot. 

kedvencpulcsi.png

Aztán dumáltam erről a barátnőimmel, és mindannyian osztoztunk a véleményen, hogy igenis vannak olyan cuccok, amik az ember szívéhez jobban hozzánőnek, mint a többi. Az egyik barátnőm például addig hordott egy kék, virágos, otthonkaszerű ruhát, amíg meg nem fenyegettük, hogy ha nem vesz magának mást, elégetjük azt a borzalmat... A másik barátnőm pedig egy telitalpú cipőjét imádja annyira, hogy szíve szerint többszörösen klónozná, egyet a vitrinben tartana, a többit meg elhordaná.  

De mit gondol erről a pszichológus?  

Jávorszky Eszter szerint mindannyiunk életében vannak olyan tárgyak, amik fontosabbak, mint a többi, amikhez valamiért kötődünk. De mi áll az érzelmek hátterében? Nos, az, amit a pulcsimnál is sejtettem: az érzelmi többlet. 

Az ezekhez a tárgyakhoz való kötődés egy olyan viszonyulás, ami jellemzően egy számunkra érzelmileg megérintő eseményhez köthető. Ez lehet egy találkozás, egy eredmény, egy cél elérése - sokszor a legkisebbnek tűnő esemény is mérföldkő lehet az életünkben” - mondja a szakértő. 

kedvenc-sapka.png

Magyarul, ha megszállottan szereted a nászutadon megvásárolt, teljesen átlagos fehér szoknyádat, az nem véletlen: még akkor is elönthet a nosztalgia, ha csak ránézel. Nekem a svéd utam az önbizalmat jelentette: egyedül utaztam ki egy friss szakítás után, és önállónak, szabadnak éreztem magam, ráadásul mindezt a ritkán látott nővéremmel tettem. Ebben az értelmezésben tehát nem véletlen, hogy „menőnek” titulálom magam, amikor az ott szerzett pulcsit hordom... Logikus, nem?  

Eszter szerint ez azért van, mert az élményeink, a velünk történtek, az illatok, a hangok, az emlékképek sűrűsödnek, vagyis ezek a tárgyak tulajdonképpen szimbólumokká válnak. Emiatt pedig gyakran adhatnak erőt a jelenben, és hidat képezhetnek a jelenlegi és az akkori énünk között.

Na, ezért nem akarom soha kiselejtezni azt a szűk topot, amit három évvel és öt kilóval ezelőtt hordtam Balin! Durva, hogy milyen tulajdonságokkal és érzetekkel tudunk tárgyakat felruházni...

Neked van ilyen kedvenc ruhadarabod?