Mint mindenkinek, nekem is nagyjából azzal telt a karanténom, hogy az elején megfogadtam, nem lesz zabálás és lustulás, a végén pedig pizzatésztát gyúró, oldalhájat a tükörben nézegető nővé váltam. De most nem erről akarok beszélni, a hízásomról (és az ahhoz köthető érzelmeimről) itt írtam bővebben. Lényeg a lényeg, mindezek ellenére idén is beszereztem három új bikinit, és imádom mindet. 

Pedig online vettem őket, kockáztatva, hogy gyűlölni fogom még a futárt is, amiért olyat hozott, ami szarul áll. 

 Azért voltam idén (is) ilyen “bátor”, mert már tavaly is elég jó tapasztalatokat szereztem online fürdőruhavásárlással, gondoltam, emeljük a tétet, próbáljunk ki még néhány shopot. Ha szeretnél a neten bikinit venni, ezt az ötöt bátran merem ajánlani.

1. A bombabiztos: asos 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

MORE THAN FASHION (@asos) által megosztott bejegyzés,

Két éve és most is rendeltem innen bikinit, és mindkét alkalommal tűpontosan megérkezett, a méret tökéletes volt (nagyon király mérettáblázatuk van, szinte lehetetlen mellélőni), a fürdőruhák anyaga, színe és szabása pedig egymillió százalékosan megegyezett azzal, amit a képeken láttam. Bevallom, nálam ez a number one webshop, még koszorúslányruhát is vettem már itt, sosem csalódtam benne – a bikinik pedig tartósak és nagyon bombán néznek ki... 

2. A klasszikus: H&M 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

H&M (@hm) által megosztott bejegyzés,

Hennes és Mauritz is a biztonsági megoldások közé tartozik: könnyen vissza lehet küldeni a rendelést, elég egyértelműek a méretezések, a fürdőruhák pedig jól bevált és kényelmes fazonúak. Egy dolgot hiányolok innen, és az (kövezzetek meg) a fantázia. Szerintem a H&M (bikinik terén) arra való, hogy megvedd azt a klasszikus fekete fazont, vagy benevezz egy elegánsabb, virágos darabra – ha durvulni akarsz, nem ez a te webshopod. De ha megbízhatóságra és letisztult dizájnra vágysz, innen vásárolj a strandra! 

3. A kockázatos, de sokat érő: SHEIN 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

SHEIN.COM (@sheinofficial) által megosztott bejegyzés,

A SHEIN-t még én sem tudom 100%-ig besorolni, mert mindenféle tapasztalatom volt már velük. A cuccok persze mindig megérkeznek, és midig úgy néznek ki, mint a képeken, mégis, a minőséget egy-egy termék esetén tudnám kifogásolni. Viszont ezt ki lehet szűrni, méghozzá egy dologgal: fent vannak a vásárlói vélemények és kommentek az oldalon. Amit pedig becsülök a webshop üzemeltetőiben, hogy igen, a rossz véleményeket is meghagyják! Ezzel az eszközzel a kezedben pedig megéri, mert atomdurva akciókat lehet kifogni, és két-három hét alatt bőven megérkeznek a megrendelt ruhák. Én így vettem tavaly bikinit (kábé ötezer forintért), és imádom! A választék pedig hatalmas és elképesztően színes. 

4. A sportos és szexi: answear 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

ANSWEAR.hu (@answear_hu) által megosztott bejegyzés,

Az answear-t már régóta ismerem és szeretem, először egy cipőt vettem itt, azóta már jó néhány sportos ruhadarabomat köszönhetem a webáruháznak. Ha olyan bikinire, vagy egyrészesre vágysz, amit csak a legmenőbb sportmárkák tudnak megadni, érdemes itt körülnézned, mert szuper akcióik is vannak, és szinte outlet áron meg tudod venni a jó minőségű fürdőruhákat is! 

5. Megy is a trendekkel, meg nem is: Reserved 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

reserved (@reserved) által megosztott bejegyzés,

Nagy kedvencem a Reserved webshopja, mert hamar szállítanak, tök jó akcióik vannak, és a ruhák szuper állapotban, extraigényesen becsomagolva érkeznek meg, ami nagyon nem mindegy, ha a következő vásárlásról van szó... Ráadásul rendszeresen küldenek kuponkártyát is, hogy visszatérj a shopba - így kell ezt! Fürdőruhák terén is nagyon szeretem őket, mert bár van egy csomó aktuálisan trendi darabjuk, azért mernek szembemenni az árral, és olyan cuccokat is árulnak, amik nem a nyár legnagyobb slágerei, mégis elegánsak, szexik és látványosak. A méretezés tök jó, a kép egyezik azzal, amit kapsz. Én imádom a kreatív szabású fekete bikinimet, amit itt szereztem be!