Az én ötéves kislányom legalábbis így látta a helyzetet. Nem mehet oviba? Persze, hiányozni fognak a barátai, de kit érdekel, ha egész nap anyuval lehet sminkeset játszani, apuval meg bunkert építeni? Bár az oviban az óvónénik hetekkel korábban bevezették a naponta többszöri kötelező kézfertőtlenítést és beszélgettek velük a vírusról, már az elején tudtam, hogy ezt a témát mi sem kerülhetjük meg. Miután becsülettel utánaolvastam a számomra hitelesek források által megkérdezett szakértők véleményének, hallgatva rájuk, nem letámadtam a lányomat infókkal, hanem első körben megkérdeztem, hogy ő mit tud a vírusról.

Elmondta, hogy azért hívják koronavírusnak, mert közelről olyan, mintha koronát viselne és azért kell kezet mosnunk, hogy ne vigyük be a lakásba, ezzel megfertőzve a kutyát és a nagyiékat, mert aki öreg meghal. Szóval rám is nagyon kell vigyázni.

Hm, oké… Miután tisztáztuk, hogy én azért „annyira” nem vagyok öreg, megbeszéltük, hogy miért fontos kezet mosni és miért nem szabad most pusziszkodni a nagyiékkal, rá pár napra jött a bejelentés, hogy a sulik és az ovik bezárnak.

Bevallom, ezen a napon feszültebb voltam a kelleténél, pláne, mikor megláttam, ahogy a férjem cipeli fel a lépcsőházban az XXL-es monitort, hogy megkezdhesse a #maradjotthon projektet. A lányom ezt a napot választotta, hogy semmiben, de tényleg semmiben ne fogadjon szót. Mikor pedig már attól kisebb agyvérzést kaptam, hogy azon is nyöszörgött, hogy szúrja a fejét a saját haja, elgurult a pöttyös. Miután az ezredik könyörgésre sem volt hajlandó kezet mosni, kiabálni kezdtem.

Kiabáltam, hogy nincs erőm a következő hetekben azon könyörögni, hogy mosson kezet, mert ha bejön a lakásba a vírus, akkor én is beteg lehetek és akkor kórházba kell mennem. Röviden: sikerült ráhoznom a frászt.  

Maradjunk annyiban, hogy nem ez volt anyai pályafutásom fénypontja. Miután este az ágyban bocsánatot kértünk egymástól (én a kiabálásért, ő a szófogadatlanságért) beszélgetni kezdtünk, hogy ki mitől fél. Én elmondtam, hogy attól, hogy a vírus miatt máshogy kell élnünk, ő pedig attól, hogy betegek leszünk, és mégsem lehetünk együtt egész nap. Hallgatva a szakértőre, komolyan vettem a félelmeit és nem ráztam le annyival, hogy „jaj, ez butaság, ilyen nem lesz”. Helyette azt válaszoltam, hogy sajnos, ha nem vigyázunk előfordulhat, de ha minél jobban betartjuk a szabályokat, annál nagyobb biztonságban leszünk. Másnap pedig felkutattam az egyik kedvenc gyerekdokim Instagram oldalát, ahol találtam egy szuper, gyerekeknek szóló videót a kézmosásról. (Annyiszor megnéztük és legyakoroltuk, hogy már álmomban is fújom a sorrendet.)

Ugyanennek a „csodadokinak” még egy videója megjelent, amit kifejezetten ovis korú gyerekeknek készített, melyben elmondja, hogy a gyerekek is lehetnek harcosok. Ez a felfogás pedig nagyon jól működött a lányomnál. Úgy értette meg, hogy a veszély valós, hogy közben nem pánikolt.

 

És mint említettem, utánaolvastam, mit mondanak a pszichológusok arról, hogyan érdemes fiatalabb korú gyerekekkel beszélni a vírusról. Össze is foglaltam neked a fő pontokat: 

1. Mérd fel, mennyit ért a gyereked a helyzetből! 

Ha a gyereked még olyan kicsi, hogy nem is hallott a járványról, egyáltalán nem baj, ha "tudatlan" marad. Ám abban az esetben, ha annyit ért belőle, hogy "emberek meghalnak", akkor érdemes leülni és az ő szintjén tisztázni a dolgot. 

2. Mielőtt a gyerekkel beszélsz, rendezd a saját érzéseidet!

Ez volt az a pont, amiben én hibáztam. Hagytam, hogy a pillanatnyi pánik és idegesség a gyerekre is kihasson. Mondanom se kell, mennyivel hasznosabb volt az a beszélgetés, amit nyugodt fejjel tudtam vele folytatni. 

3. Ne vedd semmibe a gyereked érzéseit, aggodalmait!

Ha tetszik, ha nem, ez a helyzet behálózza a mindennapjainkat. Mivel a kenyérvásárlástól kezdve a családi kasszáig mindent érint a járvány, a gyerek se fogja bekajálni, ha úgy felelsz az ezzel kapcsolatos kérdéseire, hogy "nincs semmi baj, nyugi." Ha az ő szintjén őszintén tudsz neki válaszolni, az nemcsak könnyebben oszlatja el a félelmeit, de a jövőben is bátrabban mer majd kérdezni. 

4. Alakíts ki egy otthoni napirendet! 

Attól mert otthon vagytok, igenis fontos, hogy legyen kerete a napotoknak. Mivel nemcsak egy lustizós hosszú hétvégéről, hanem akár hetekről is beszélünk, mindenkinek (főleg a home office-ban dolgozó szülőknek) segítség, ha van egy napirend, amihez lehet alkalmazkodni. 

+1 Készítsetek gyerekeknek való "otthonlévős" naplót, vagy a kicsiknek  rajzos mappát! 

Ez a feladat nemcsak arra jó, hogy a kicsik rövid időkre lekössék magukat, hanem arra is, hogy kiírhassák, lerajzolhassák az érzéseiket. Ha ehhez inspirációra van szükséged, akkor nézd meg az UNICEF Virtuális Alkotótáborát, ahova tematikákra lebontva lehet beküldeni a gyerekek rajzait!