Én egy tök rendes lány vagyok. Szó szerint. Minden reggel megágyazom, nem fekszem le aludni, amíg nincs minden elmosogatva, és a cipőimet szépen a szekrényben tartom. Ha bárki átjön hozzánk, az első, amit észrevesz, hogy nálunk rend van. Néha plusz bókok reményében félig álszenten még elnézést is kérek a rumliért, hogy aztán meghallgassam, hogy ne vicceljek már, olyan a nappalim, mint egy IKEA-katalógus borítója.

Azt viszont már senki sem tudja, hogy a felszín alatt pont olyan vagyok, mint  Monica a Jóbarátokból a titkos kis kupiszekrényével.

Bizony, a színskála szerint rendezett papucsaimtól alig néhány lépésre van A TÁSKA, amiben tulajdonképpen a sminkjeimet tartom, de ha tovább kutakodnék benne, még a dédmamám lakcímkártyáját is tuti megtalálnám. Ezzel jó sokáig el is voltam, de mióta napi-heti szinten tesztelek mindenféle új szépségcuccokat, egyre több barátnőm lett kíváncsi a táskám tartalmára. Két opcióm volt. Vagy egy dög leszek, és az mondom, hogy nem mutiba készült, vagy rendbe szedem a beauty-szütyőm, hogy sose érezzem cikinek, ha elő kell kapnom. Az utóbbi mellett döntöttem és Marie Kondo, ismertebb nevén Konmari segítségét kértem. (Tegye fel a kezét, aki a Konmari nevet először hallva szintén azt hitte, hogy egy rendmániás magyar nénikéről van szó!)

Marie könyve szerint az egész lakást egy szuszra kell végigjárni, és a ruháktól kezdve a konyhai fűszertartókig mindent szanálni és sorrendbe pakolgatni, hogy az ember „tiszta lappal” kezdje a rendszerezett életét. Nekem viszont tényleg csak a sminkes részlegem volt kritikán aluli állapotban, úgyhogy csak azzal foglalkoztam

Első lépésben összegyűjtöttem a sminkcuccaimat, vagyis átnéztem a táskáimat, kabátzsebeket (miért, neked ott nincs rúzsod?) és a fürdőszobaszekrényemet is. Mire mindent kipakoltam az asztalra, megdöbbenve konstatáltam, hogy tényleg rohadt sok beauty-cuccom van. Miután megcsodáltam a sminktengert, minden nem odavalót kidobtam. Papírfecniket, törött kupakokat, üres műanyag üvegcséket, összerúzsozott vattakorongot és használhatatlan, szétszakadt kis ecseteket. Utána jött a csoportosítás.

Miután külön, egymás mellé pakoltam a rúzsokat, szemhéjfestékeket, alapozókat, jött a mindent eldöntő, legalapvetőbb Konmari kérdés: melyek azok a dolgok, amik örömet okoznak? Mik azok a dolgok, amiknek a birtoklása elégedettséggel tölt el?

Tekintettel arra, hogy dekor-kozmetikumokról van szó, nekem minden, ami előttem hevert, örömet okozott. Úgyhogy az összeset visszapakoltam, és elmentem aludni. Na jó, valójában persze nem... Vettem egy mély levegőt, és elkezdtem szanálni. Első körben azokat a cuccokat dobtam ki, amikért hiába vérzett a szívem, de lejárt a szavatosságuk - megtanultam, hogy a saját bőröm érdekében nem sminkelek lejárt cuccokkal. Ilyenből egyébként nem volt sok: egy rúzs, két szemfesték és egy szempillaspirál, amit amúgy sem használtam soha.

A második körben azoktól a dolgoktól váltam meg, amiket tudtam, hogy soha nem fogok használni. Mindegy, hogy egy egyébként jó márka rossz árnyalatú alapozójáról, vagy egy túl ragacsos szájfényről van –e szó, tuti mindenkinek van egy „majd valamikor jó lesz” sminkcucca. Konmari szerint az ilyeneknek nincs maradásuk.

Ennél a pontnál volt bennem egy adag rossz érzés, mert míg egy korábban hordott ruhát vagy egy használt könyvet simán elajándékoznék, addig egy félig, vagy csak egyszer használt sminkcuccot egészségügyi okokból nem lehet.

konmarivegem.jpg

Viszont, ha se én, sem más nem fogja használni, akkor mennie kell. A szelektálás után a táskám tartalmának nagyjából a negyede a kukában végezte.  Amit pedig megtartottam, azt szépen rendszereztem. Külön a rúzsok, külön az ecsetek, minden külön helyen, nem összeömlesztve a táskámban, hanem szépen kirakva a polcomra. A végén annyira belejöttem, hogy az alapozót, szempillaspirált és a korrektort, amiket minden nap használok, előre pakoltam, az alkalmi, csillogó szemfestékeimet pedig hátrébb. Ugyanúgy, mint mikor a fűszeres fiókomat teszem rendbe, a kacatmentes, szépen elrendezett sminkespolcom is tök felszabadítóan hatott rám.

Ráadásul egy olyan rúzsomat is megtaláltam, aminek a keresését még tavaly nyáron feladtam.  Ami pedig ennél is királyabb: miután  egymás mellett, rendszerezve láttam a sminkes felhozatalomat, először éreztem úgy, hogy mindenből van elég, és tulajdonképpen semmiből sem kell újat vennem...kivéve, ha találok egy IGAZÁN dögös, piros rúzst.