Anna Wintour, Kim Kardashian, Heidi Klum - csak néhány olyan név, akiknél fel sem merül az eshetőség, hogy a legnívósabb divatbemutatókon ne az első sorba üljenek. Ám mellettük vannak még jó páran abban a bizonyos sorban, és nem egy hozzájuk hasonló kaliberű híresség meg pont lemaradt arról, hogy egy adott show-n a legközelebbi helyekről vizslathssa a ruhákat.

Ez pedig soha nem a véletlen műve, amögött ugyanis, hogy miként fest az első sor, kemény döntések sorozata áll.

Először is arról, hogy kik kapnak helyet az adott bemutató kiemelt székeiben, egy PR csapat dönt, és persze a tervezőnek is van beleszólása. Hiszen például a családtagjainak és barátainak fenntarthat néhányat az - átlagosan - 125 helyből. Földi halandó egy nagyobb show-n gyakorlatilag csak így kerülhet a kiemelt ülésekre. A legtöbb helyre ugyanis hírességeket, a divatipar prominens szereplőit, médiamunkásokat, “it”-lányokat, komoly vásárlókat, az elit körök tagjait, és manapság már az igazán fontos influenszereket és fashionbloggereket is várják.

Persze az ültetéssel és a - szó szerint - válogatott társasággal soha nem lehet mindenkit boldoggá tenni, mindig lesznek olyanok, akik megbántódnak azon, hogy esetleg a második sorban kapnak helyet. Ez történt például pár éve Angela Simmons cipőtervezővel, aki miután szembesült a megalázó helyzettel, felháborodottan tette fel a kérdést: minek hívták meg egyáltalán, ha nem az első sorba szántak neki helyet?

2.jpg

Apropó meghívás: ezekre a helyekre nem működik az, hogy az ember, mint egy moziban jegyet vált és megmondja, hol kívánja kényelembe helyezni magát (nem minta ezek a székek olyan szuperkényelmesnek tűnnének). Ide az embert invitálják, sőt, a legnagyobb sztároknak még fizetnek is azért, hogy hozzáértő arccal kövessék végig a modellek vonulását. A Preen információ szerint Rihanna például 92 ezer dollárt kapott azért, hogy első sorban üljön Karl Lagerfeld 2012-es párizsi bemutatóján. Egy 2015-ös adat szerint pedig az olyan sztárok, mint Kim Kardashian és Blake Lively 50 ezer dollárokat keresnek meg ilyesmivel (ez az ár azóta vélhetően feljebb kúszott már).

Ha pedig már összeállt a lista, a következő lépés eldönteni, hogy ki hol üljön. Az alap, hogy a riválisokat igyekeznek minél távolabb pozicionálni egymástól, de ezen túl is van néhány szabály.

Például a celebeket a sor közepére ültetik, nemcsak azért, hogy ezzel is emeljék az esemény fényét, hanem azért is, mert onnan tudják a fotósok a legjobb és legelőnyösebb képeket lőni róluk.

Eközben a különböző divatmagazinok munkatársait pedig a kifutó végébe szeretik terelgetni, ott töltik ugyanis a legtöbb időt a modellek, és ott lehet a legalaposabban megnézni a ruhákat. Valamint innen a legkönnyebb ki-be járkálni is.

A rendszert mostanában az internetes sztárok kavarják fel, ők ugyanis sokszor maguk posztolgatnak a show-ról, így a számukra legmegfelelőbb helyet is meg kell találni - hogy mi az, azt még keresik. Már csak azért is, mert sok régi vágású divatőrült egyelőre azzal sem tud megbarátkozni, hogy a fashion influenszerek már befolyásos tényezők a ruhaiparban.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

The Royal Family (@theroyalfamily) által megosztott bejegyzés,

Ebből is jól látszik, milyen hihetetlenül sok munkát igényel a szakemberektől, hogy a legjobb vendéglistát állítsák össze a divatbemutatókra, és a döntésüket a lehető legsúrlódásmentesebben adják át. A PR-osoknak egyébként erre is van módszerük:  Cynthia Rowley márkát menedzselő csapat vezetője azt mondja, érdemes az érintetteket még a bemutató előtt értesíteni, hogy nem lesz helyük az első sorban, így elkerülhetőek a nyilvános jelenetek, és az olyan kellemetlen helyzetek, mikor egy elsősor-tudatosságában magabiztos vendéget mindenki szeme láttára kell leforrázni, és szólni neki, hogy ugyan keresse már meg a helyét hátrébb.

Szóval, ha eddig azt gyanítottad, hogy az első sor körüli hisztéria olyan lehet, mint újra gimibe járni a mean girl-ökkel, akkor nagyon is jól gondoltad. És ahogy abban az esetben is külső szemlélőként volt a legjobb dolgod, úgy talán a divatbemutatók első sorát is inkább jobb csak (az első sorból) figyelni, mintsem részesévé válni.

Források: Independent, Preen, Style Caster

Nyitókép: Victoria Beckham Instagram