Borzasztó nehéz egy kézipoggyászba belesuvasztani néhány napnyi ruhát, cipőt, smink- és szépségterméket – én már csak tudom, mert az utazásaink legtöbbjét barátommal feladott poggyász nélkül oldjuk meg. De még akkor is nehéz eldönteni, hogy mit hogyan pakoljunk, ha van egy nagyobb bőrönd is, ami a rendelkezésre áll, ügyesen kell beosztani a dolgot, hiszen mi van, ha, ne adj isten, elveszik a nagy poggyász, és pár napig a kicsivel kell boldogulni? A pakolásnak külön művészeti ágat kéne szentelni, mert bizony évekig kell gyakorolni, amíg mindent tökéletesít az ember.

Az első szabály: óvatosan pakolj a feladott poggyászba!

Az első útjaimnál jellemzően mindent belepakoltam a feladott poggyászba, amit csak értem, és a legszükségesebb apróságokat vittem csak magammal a repülőre. Óriási hiba volt, Zákinthoszra érve például az összes törékeny dolgom vagy megrepedt, vagy ripityára tört, de utólag belegondolva az sem lett volna kellemes, ha a poggyászomat máshova küldik, én meg egy telefonnal és egy fülhallgatóval vágok neki a nyolcnapos nyaralásnak. A reptéri személyzet, felesleges szépíteni, nem bánik kesztyűs kézzel az ember bőröndjeivel, ezért mindent, ami értékes, a kézipoggyászba pakolj, ami pedig törékeny, azt legalább két kiló ruha közé csomagold, így biztosan nem fognak megrepedni a parfümjeid és a krémjeid a dobálástól.

giphy.gif
via TBS

Ruházz be egy utántöltős csomagra!

Nagyjából minden drogériában, lakásdekorban és mindenes boltban lehet kapni kifejezetten repülős utazásra gyártott, utántölthető műanyagtégelyeket, amelyek nagyon megkönnyítik a „mit vihetek fel a gépre, és mit nem?” dilemmát. Én az enyémet a berlini Primarkban vettem potom 2 euróért, de itthon is rengeteg helyen lehet kapni, aranyat ér, ha sokat utazol. Ezeket tele lehet rakni még a drágább kencékkel is, és nem kell félni, hogy kidobatják veled a biztonsági ellenőrzésnél, hiszen még visszacsukható műanyagtartót is adnak mellé.

Használd ki a termékmintákat!

Egy-egy hosszúhétvégén igazán nem lesz szükséged az egész testápolódra, és valószínűleg egy tubus arckrémet sem fogsz elkenni 3-4 nap alatt – ilyenkor vedd elő azokat a termékmintákat, amiket különböző magazinokhoz osztogatnak! Azon túl, hogy így nem kell áttöltögetned a saját cuccaidat az előbb említett utazásbiztos tégelyekbe, rengeteg helyet is spórolsz, hiszen ezek a termékminták általában a legkisebb kiszerelésben érkeznek.

giphy (1).gif
via Pig Newton

Az is folyadéknak számít, amiről nem is gondolnád

Az tiszta sor, hogy egy másfél literes ásványvizet nem visz fel az ember a fedélzetre, de a 100 milliliteres korlátozás olyan dolgokra is kiterjed, amikre nem is gondolnád. A tiltott kategóriába tartoznak a különböző gélek és kenőcsök, ami azt jelenti, hogy például fogkrémet vagy borotvahabot sem vihetsz fel nagyobb kiszerelésben. Kifejezetten kellemetlen tud lenni, ha az első kisbolt felfedezéséig nem tud az ember fogat mosni, mert kidobatták vele a fogkrémét, ezért érdemes erre is előre gondolni.