Talán nem túlzás kijelenteni, hogy minden kislány számára jól ismert az érzés, mikor (rajz)filmet nézve nem is törődve a sztorival, a szereplők ruhatárára ácsingózik (mi is írtunk erről korábban). Sőt, sokunk talán meg is próbálta otthon rekreálni ezeket a szetteket, így pontosan tudjuk, hogy ez nem is olyan könnyű és magától értetődő. Éppen ezért olyan szórakoztató a Kkpiece Insatgaramot pörgetni, hiszen tele van olyan posztokkal, hogyan kelt életre ikonikus szetteket egy magyar lány.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kate’s piece of aesthetics 🌼 (@kkpiece) által megosztott bejegyzés,

A fent látható poszt például akkora karriert futott be, hogy a 9gag-re is kikerült, ami az oldalt üzemeltető fiatal lány számára azért nagy siker, mert ez egy mémgyűjtő site, nem pedig divatblog.

Ám külföldön már több helyen is felfigyeltek Kata oldalára (aki magánélete megőrzése érdekében sem a teljes nevét nem árulta el nekünk, sem az arcát nem mutatta meg). Jelent már meg róla cikk OlaszországbanHorvátországban és a Bored Pandán is. Mint mondja, 219 ezres követőbázisában elenyésző számban vannak csak magyarok, nagy részük inkább amerikai, brit, német és olasz.

Azt egyébként, hogy itthon még kevéssé ismert, azzal magyarázza, hogy az irányzat-stílus, amit képvisel sem igazán elterjedt még Magyarországon. Kata ugyanis az aesthetic/vintage stílus szerelmese, aminek külföldön már komoly kultúrája van, itthon viszont még inkább mostanában kezd széles körben ismertté válni.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kate’s piece of aesthetics 🌼 (@kkpiece) által megosztott bejegyzés,

Magyarországon még kevésbé elterjedt ez a stílus, de egyre több vintage ruhabolt nyílik Budapesten, ahol kedvükre csemegézhetnek az emberek. Itt mindenki megtalálhatja azokat a 30-40 évvel ezelőtt gyártott darabokat, amiknek hangulatát szeretné a mai hétköznapjaiba visszacsempészni

– mondja a stílusáról Kata, aki azt is hozzátette, az irányzat sikere vélhetően annak is köszönhető, hogy jól illeszkedik a fenntarthatósági mozgalmakba. Vintage cuccokat hordani ugyanis azt jelenti, hogy nem félévente frissítjük új kollekcióval a ruhatárunkat, ami olyan darabokkal van tele, melyeket a világ másik végén fillérekért dolgoztatott munkások készítenek. Ehelyett egyrészt a korábbi generációk ruháit hasznosítják újra, plusz kisebb, etikusabb divatcégek is teret kapnak.

Ám annak is van neve, amit a Kkpiece Instán látnak a követők: ez az „inspired outfits”. A trend, Kata elmondása szerint, nagyjából fél éve futott fel Instagramon. Ő is itt találkozott vele, és a látottak hatására kezdte el a saját rekreációit megvalósítani. Heteken belül pedig többféle közösségi platformon látta viszont a fotóit.

Persze adja magát a kérdés, hogy honnan szerzi hozzá a ruháit?  Egyrészt divatőrültként, aki már gyerekkora óta odavan a ruhákért, Kata elég nagy gardróbbal rendelkezik, amiből tud válogatni. Emellett, mivel külföldi ruhacégek közösségi média menedzsmentjével foglalkozik, a partnerei (olyan itthon nem kapható márkák, mint a Dollskill, Minga London vagy a Motelrocks) kínálatából tud válogatni. De elmondása szerint igyekszik kisebb vintage boltokkal is dolgozni, hogy ezzel is példát mutasson, hogyan lehet divatosan és egyben környezettudatosan öltözködni.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kate’s piece of aesthetics 🌼 (@kkpiece) által megosztott bejegyzés,

Jómagam is igyekszem az etikus, fenntartható divat irányzatot képviselni, ami persze divatbloggerként nem könnyű, főleg a rekreációs posztok esetében – magyarázza.

Katáról egyébként a képeket a vőlegénye készíti, és azt is elárulta nekünk, hogy melyek a kedvenc posztjai: a micimackós, a Jóbarátokból a racheles és a monicás, a salior moonos és a veronicás. Na, meg persze még jó pár ötlete van a jövőre, ám az ő esetében is átírta a terveket a koronavírus, a járvány és a kijárási korlátozások miatt hetek óta nem volt lehetősége új fotókat készíteni. Azonban a jövőre pozitívan tekint.

Nagyon hálás vagyok minden egyes követőmnek a sok szeretetért és támogatásért. Büszke vagyok magamra, hogy ennyien ismernek világszerte, a tengerentúlon, de szeretném ha itthon, Magyarországon is jobban megismernének az emberek. Ezen kívül pedig nagy álmom és hosszú távú célom pedig az, hogy saját aesthetic irányzatú ruhamárkám legyen” – árulta el nekünk Kata.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kate’s piece of aesthetics 🌼 (@kkpiece) által megosztott bejegyzés,