Nemrég rövidke közvéleménykutatást végeztem a baráti körömben, mert érdekelt, hogy milyen témák foglalkoztatják a haverináimat, amikből cikkíráshoz inspirálódhatok. És mindegy volt, hogy egyedülálló egyéni vállalkozót, kétgyerekes anyukát vagy multinál dolgozó friss házast faggattam, mindenkinek ugyanaz volt a kérése:

Derítsd már ki, hogy jut rajtam kívül minden nőnek mindenre ideje, míg én a manikűröshöz is napokig logisztikázok egy rohadt időpontért!

Mondják ezt mind úgy, hogy külső szemlélőként azt látom, hogy ők időzsonglőrök, míg én a szárazsampon, a piros lámpánál sminkelés és az altatás utáni e-mailezések szentháromságában próbálom túlélni a napokat. Mindezt megfűszerezve olyan, magamnak mondogatott kegyes hazugságokkal, mint hogy most azért nincs a körmeimen géllakk, hogy pihentessem őket. Fenét. Azért nincs, mert az egyik letört, de ha nem hetekkel előre lövök magamnak időpontot, esélytelen, hogy spontán eljussak a körmöshöz, ezért inkább mindet lekapargattam.

Mindeközben azt látom, hogy bőven akadnak, akiknek a mindennapjaik az enyémnél bőven nehezítettebb pályán mozognak, mégis megoldják. Hiába van több gyerekük, hosszabb munkaidejük, valahogy az ő hasuk mindig laposabb és a hajuk is mindig szebben fénylik, és gyakrabban teszik ki az Instára, hogy #minőségiidő, miközben a gyerekeikkel narancshóembert építenek. 

Amikor beszélgetni kezdtem azokkal a nőismerőseimmel, akikről mindig azt hittem, hogy az ő idejükbe minden belefér, és akikre annyit irigykedtem, többen is közölték, hogy nem értik, miért tőlük kérek time management-tippeket.

Nézzem már meg, milyen rend van a lakásomban, milyen csinosan vagyok mindig sminkelve és milyen szuper programokat szervezek a lányommal, miközben még arcmaszkokat is tesztelek a YouTube-on! Hát hülye vagyok én, mit akarok még? Inkább én mondjam el, mi a titkom! 

És itt jöttem rá: én a kétgyerekes barátnőmön azt látom, hogy jut ideje edzeni, és nem értem hogyan. Ő azt látja, hogy jut időm majdnem minden nap főzni, és nem érti, hogyan. A szomszéd füve mindig zöldebb helyett  a szomszédasszony napja mindig hosszabb is lehetne egy új közmondás... Ettől a megvilágosodástól függetlenül igenis tudni akartam, hogy ki hogyan oldja meg a mindennapjait a gyakorlatban. Nem érdekelt a bullshit, hogy „á, nincs is időm semmire, csak a végén valahogy kialakul”.

Mindig megkapom, hogy mint egyéni vállalkozó, úgy osztom be az időmet, ahogy akarom, nekem könnyű. Fenéket, pont azért, mert nincs kerete a munkaidőmnek, van, hogy este tízkor állok fel a gép elől, a szombat reggelemet e-mailek olvasásával töltöm, és csak azt veszem észre, hogy összeolvadtak a hetek, és egy újságot nem sikerült végigolvasnom. Nekem sokat segített, hogy fájó szívvel lemondtam a kedvenc fodrászomról és körmösömről, és aszerint választottam, hogy ki van hozzám a legközelebb -  a hosszú utazgatás úri huncutság lett az életemben - mondja a 33 éves Fátime.

 A 34 éves Juli a heti két edzésről nem tud lemondani, mert erre van szüksége, hogy testileg és lelkileg is rendben legyen.

Ha esik, ha fúj, a 168 órából jár nekem kettő, ami csak rólam szól. Mégis mindig társul hozzá egy adag lelkifurdalás, hogy otthon kéne lennem a gyerekkel leckét írni, főzni, vagy előre dolgozni, hogy a hétvége gondtalan legyen. Olyan szerintem nem létezik, hogy úgy jusson időd mindenre, hogy ne másból vedd el. 

A saját példámon is látom, hogy ez mennyire igaz. Egy jó programnak a gyerekkel a saját edzős időmről való lemondás az „ára”, egy átforgatott nap végén pedig a vacsora fő támogatója a sarki pizzéria. Nem is szeretnék úgy tenni, mintha hirtelen megvilágosodtam volna, és tudnám, hogy mi a megoldás a „nincs időm semmire" prolémakörre. Sőt, olyat sem fogok mondani, hogy, „végy egy noteszt, embereld meg magad,tervezz előre, és meglátod, amire akarod, arra jutni is fog időd”. Előbb verném magam tarkón egy péklapáttal.

De az igenis megnyugtat, hogy végre látom, mennyi mindenkivel járunk egy cipőben. És nem azért, mert egy kárörvendő dög vagyok és boldogít, ha látom a tökéletesnek hitt nőkön, hogy küzdenek, mint malac a jégen. Hanem azért, mert végre nem azt érzem, hogy én csinálom nap mint nap rosszul. Sőt, úgy tűnik, hogy a külvilág azt veszi észre, hogy mennyi mindent csinálok jól, úgyhogy valószínűleg ideje lenne, hogy én is példát vegyek róluk. Mert ez például pont olyasmi, amire érdemes lenne egy kis időt szakítanom.