És az, hogy ez a szín a piros legyen. Ezer és ezer helyen olvastam-hallottam már, hogy a piros, a vörös a csábítás színe. Igen, ilyen színű minden Valentin-napon, és igen, már gyerekként piros szívecskéket rajzoltunk, ha megtetszett valaki. 

De én - idáig - nem hittem abban, hogy tényleg ilyen szinteken manipulálhatom a randipartnerem azzal, hogy pirosat veszek fel. 

Pedig így van, több kutatás szerint is. Persze, ha nincs közös érdeklődési körötök, és semmiféle szikra nem alakul ki köztetek, nem valószínű, hogy házasságot faraghatsz a dologból egy piros ruhával. Az viszont tuti, hogy abban az esetben, ha már ott az indító vonzalom, jobban magadba bolondíthatod a pasit, ha pirosat viselsz. 

Kezdjük azzal a 2012-es kutatással, ami azt vizsgálta, befolyásolja-e a férfiak szexuális étvágyát az, hogy milyen színű ruhában ül a randipartnerük. Az eredmény egyértelmű volt: a pasik közelebb ültek és több testkontaktust kerestek azokkal a nőkkel, akik piros pólóban ültek, mint azokkal, akik kékben. Egyszerűen jobban kívánták a piros pólós randipartnereket (és ez egyébként fordítva is igaz: a piros pólós pasikra jobban beindultak a nők, mint a kék pólót viselőkre). 

piros-szin-csabitas.png

Aztán ott egy másik, hasonló kutatás, amiben hasonló karakterű, barna hajú nőkről mutattak fotókat férfiaknak. Három csoportot különböztettek meg: zöld, szürke, és piros felsőt viselő alanyokét. Szerinted melyik szín nyert a szexuális izgalom, érdeklődés felkeltése, és további ismerkedés igénye kategóriákban? Naná, hogy a piros. 

Elképesztő, hogy egy színnek ilyen nagy ereje és befolyása van. Kimondható, hogy egy ruha színének megváltoztatása hatással van arra, mit gondol az ellenkező nem a viselőjéről. 

-nyilatkozta a Telegraphnak egy, a kísérletben résztvevő szociálpszichológus. 

Nyilvánvaló tehát, hogy a piros a csábítás színe. A durva inkább az, hogy már akkor beindul a hatás, ha csak a környéken megjelenik valahol a piros szín. A Psychology Today például beszámolt egy kísérletről, amiben nem a nők ruhájának, hanem a fotók hátterének színét váltogatták. Az eredmény ugyanaz lett: amelyik nőt piros háttérrel fotózták, azt szexuálisan izgalmasabbnak, vonzóbbnak ítélték a férfiak.  

De nem minden esetben volt ez ilyen egyértelmű. Hogy bebizonyítsák, mindig, minden körülmények között működik a piros, megcsinálták ezt a kísérletet 40 és 50 közötti női alanyokkal is. Ez már picit mást mutatott: itt mindegy volt a férfiaknak, hogy milyen hátteret látnak, bizonyos nőket vonzóbbnak ítéltek meg, másokat pedig kevésbé. Az eredeti kísérletben a fotók szereplőinek átlagéletkora 24 év volt.  

Magyarul, ha a férfi úgy ítéli meg, hogy a nő termékeny, akkor számít, milyen szín van rajta. Ha viszont azt gondolja, már nem elég reproduktív, akkor mindegy, mit visel. 

DE. Mielőtt elszomorodnál, hogy a korral elvész a piros hatása, jobb, ha tudod, ezt a kísérletet eredetileg fiatal pasikkal végezték el. Németországban viszont megcsinálták újra, idősebb, átlagosan 54 éves férfiakkal. És itt újra megjelent a vonzalmi hatás: ha a korosztályukba tartozó nőket mutattak nekik, az idősebb férfiak ugyanúgy reagáltak, mint a fiatalabbak, amikor fiatal lányokat nézegettek. Ha pirosat láttak, jobban vonzódtak. Ilyen egyszerű. Ja, és még egy dolog, aminek lehet örülni: az idősebb férfiak egyáltalán nem látták vonzóbbnak a 24 éves csajokat, mint a negyvenes nőket. Van kérdés? 

piros-ruha-nok-ferfiak.png

Hogy teljesen tiszta legyen a kép, különböző kultúrákban is elvégezték ezeket a teszteket, még olyan országokban is, ahol a piros démoninak számít (például Burkina Fasoban). Még így is egyértelmű: a piros szín képes szexuális vonzalmat ébreszteni nemcsak a férfiak, de a nők agyában is. Az, hogy ennek evolúciós okai is vannak, kétség kívüli. Sok pszichológus szerint a férfiak azonnal a női ciklusra és az ovulációra asszociálnak, ha pirosat látnak. Mások inkább a kulturális összefüggésben hisznek: szerintük olyan régen össze van kötve a piros és a szexualitás, hogy az agyunk kondicionálva van az összefüggésre. Bármi is az igazi ok, egy biztos: rosszul nem járhatsz, ha pirosban mész a következő randidra.