Linda Evangelista 1965. május 10-én született a kanadai Ontarióban, olasz bevándorlók gyermekeként. 12 évesen iratkozott be egy modelliskolába, tiniként kisebb modellmunkákat vállalt, majd 1981-ben benevezett a Miss Teen Niagara szépségversenyre. Bár nem ő nyerte meg, itt akadt meg rajta a világhírű Elite divatügynökség egyik emberének szeme – és ezzel elkezdődött a karriere...

...ami majdnem derékba is tört még ugyanebben az évben. A szemrevaló tinédzser Japánba utazott modellkedni, ahol igen kellemetlen élmények érték egy munka során. Le kellett volna dobnia a ruháit, amitől annyira kiborult, hogy rohant vissza Kanadába, és két év kellett hozzá, mire úgy döntött, újra próbálkozik a divatszakmában.

’84-ben New Yorkba költözött, majd onnan az Elite Párizsba helyezte át, ahol szorgos kis divathangyaként gyűjtögette az editorial fotókat és címlapokat. Vogue, Harper’s Bazaar, Elle, Allure, Marie Claire, Mademoiselle, Glamour – szép lassan mindenhová bekerült, ahová fontos volt. ’85-ben ismerkedett meg a Chanel divatház vezető tervezőjével, Karl Lagerfelddel, aki hamar múzsájává fogadta, akárcsak Gianni Versace. Így esett, hogy Linda az első olyan fotómodellek egyike lett, akik a kifutót is meghódították. Sorra vonult a legnagyobb divatházak kollekcióinak bemutatóin, de a pályája valódi csúcspontja csak ezután következett.

Peter Lindbergh divatfotós volt az, aki 1989-ben azt javasolta neki, hogy vágassa le a haját, miután látta, hogy egy fotózáson felpróbált egy rövid parókát. Az új frizuráját, amelyet Julien d’Ys francia fodrász vágott, is Lindbergh örökítette meg – és ez a kép mindent megváltoztatott.

Egy modellnél az ilyen éles váltás mindig kockázatos, Lindánál is rezgett a léc. A szakmában először nem aratott osztatlan sikert a választása - a következő időszakban 16 divatbemutatós szereplését mondták vissza, de 1989 tavaszára az új haja lett a legmenőbb trend. A frizurát csak a „The Linda”-ként emlegették, és hirtelen mindenki ezt kérte a fodrászától. Nők tízezrei kezdték másolni, még Demi Moore is ilyen hajjal szerepelt a Ghost-ban - Evangelista pedig topmodell státuszba lépett.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Linda Evangelista (@lindaevangelista) által megosztott bejegyzés,

A 90-es években mindenki őt akarta: Linda, Christy Turlington és Naomi Campell hármasfogatát csak „A szentháromság”-ként emlegették a divatszakmában. 1990-ben a triumvirátust Cindy Crawforddal és Tatjana Patitz-szal kiegészülve fotózta le Peter Lindbergh a brit Vogue címlapjára – az ikonikus kép a szupermodell-éra meghatározó mementója lett. Ezt a fotót látva kérte fel őket George Michael, hogy szerepeljenek a „Freedom! ’90” dalához forgatott felejthetetlen videoklipben.  Az igéző szépségű modellt a szakma kaméleonjaként kezdték emlegetni, mert bátran váltogatta a hajszínét, újabb és újabb színeket hozva divatba a jeges platinától a 'technicolor vörösig'.

1990-ben hangzott el Linda szájából a sokat citált ’10 ezer dolláros’ mondat is. Rá egy évre a Lanvin divatház állítólag 20 ezer dollárt kínált neki, hogy a tavaszi-nyári kollekciójuk bemutatóján vonuljon, ami akkor hatalmas összegnek számított. Néhány évvel korábban még 600 dollárért  dolgozott – az, hogy ennyi idő alatt ekkorát tudott növelni az értékén, nem volt kis dolog. Tyson Beckford, a ’90-es évek egyik legkeresettebb férfimodellje szerint Lindának hatalmas szerepe volt abban, hogy általánosságban feljebb srófolja a modellek fizetését. Ennek ellenére nem lett kapzsi, ugyanabban az évben Anna Sui első kollekciójának bemutatóján csak ruhákat fogadott el fizetségként, mert annyira hitt a tervezőben.

De hogy miért is lett belőle ekkora sztár? Nos, Karl Lagerfeld szerint azért, mert egyszerűen erre a szakmára született.

Igazi modell, tisztán és egyszerűen. Nem tesz úgy, mintha bármi mással is foglalkozni akarna – egyszerűen csak brilliáns abban, amit csinál 

- nyilatkozta róla. Franca Sozzani, az olasz Vogue egykori főszerkesztője szerint pedig ő volt A modell, nem csak a szépsége, hanem a viselkedése és az intelligenciája miatt is. Hasonló szuperlatívuszokban írt róla Kevyn Aucoin sminkmester Face Forward című könyvében.

A nyolcvanas években kezdtem el vele dolgozni, és azóta sem találkoztam olyan modellel, akit ennyire érdekelt volna a munkája minden aspektusa. Tökéletesen tudta, hogy a legjobb a haja, a sminkje, a stylingja, és hogy milyen fényben a legszebb – és mindig igaza volt. Sok felejthetetlen képe nagyrészt azért lett olyan jó, mert részt vett ezekben a folyamatokban.

A „szupermodellek szupermodellje”, ahogy a New York Times egyik szerzője nevezte, rengeteget dolgozott azért, hogy a szakmát művészeti ággá emelje. Akárcsak azért, hogy jobb körülmények között dolgozzanak, és magasabb díjazást kapjanak a modellek, és hogy a topmodell kifejezésnek a kilencvenes évekre valódi súlya legyen.

A sikere pedig a legkevésbé sem véletlen. Tagadhatatlan, hogy külsőleg minden adottsága megvolt ahhoz, hogy fényes divatkarriert fusson be, de a kezdetektől tisztában volt azzal, hogy ez édeskevés.

Azokon a napokon, amikor nem dolgozom, akkor is dolgozom – az imidzsemen. Edzőterembe járok, kozmetikus megyek. Ugyanúgy meg kell dolgoznom érte, hogy megőrizzem a formám a következő munkámig, mint egy sportolónak. Nem diétázom – csak nem eszem annyit, amennyit szeretnék.

A munkáit is jól válogatta meg, és ha úgy érezte, hogy a személye, vagy az időzítés nem megfelelő, szívbaj nélkül mondott nemet komoly felkérésekre is.  Mindig szívesen beszélt arról, hogy mennyire imádja a divatszakmát -  nem véletlen, hogy bár 1998-ban bejelentette, hogy visszavonul, két év múlva ismét dolgozni kezdett, fotózásokon és a kifutón egyaránt. Magabiztosan mozgott, és mozog a mai napig ebben a közegben, és nem fél kimondani, hogy profinak tartja magát. Ennek ellenére – saját bevallása szerint – sosem csinált belőle nagy ügyet, ha valamilyen munkát végül nem ő kapott meg. Azt is tudja, hogy sokaknak lehet hálás a sikereiért.

Ha az emberek megkérdezik, hogyan tudtam ilyen sokáig csúcson maradni, az kell hogy mondjam, hogy az összes fotós, sminkes, és fodrász segítségével, akikkel valaha együtt dolgoztam 

- nyilatkozta.

A magánélete kevésbé alakult rózsásan, mint a karriere. 1987-ben hozzáment az Elite modellügynökség párizsi irodájának főnökéhez, Gerald Marie-hoz, akitől 1993-ban vált el. Kyle MacLachlan színésszel az eljegyzésig jutottak, de ez a kapcsolat is véget ért. Ezután se veled-se nélküled szerelem következett Fabien Barthez focistával, akitől várandós is lett, de 6 hónapos terhesen elvetélt, ami rettenetesen megviselte, mivel mindig is szeretett volna anya lenni.

Végül 41 évesen, 2006-ban jelentette be, hogy ismét gyermeket vár, de az apa kilétét nem árulta el. 5 évvel később apasági keresetet nyújtott be a bíróságon, melyben azt állította, hogy a fia Francois-Henri Pinault milliárdos üzletembertől született, akivel 4 hónapon át volt viszonya 2005 végén. A férfi a kereset benyújtásakor már Salma Hayek színésznő férje volt. A sajtó árgus szemekkel figyelte a gyerektartási per részleteit, melynek lezárásaként Linda és Henri peren kívül egyeztek meg.

Azóta minden csendes Evangelista körül, de visszavonulni eszében sincs. Két éve az Erasa nevű kozmetikai cégnek dolgozik, de nem ám csak reklámarcként: ő az alelnök, és a kreatív igazgató is, így túl az ötödik ikszen megtalálta azt a munkát, ahol a több évtizednyi tapasztalatát hasznosíthatja. Az Instagramja alapján csendes, nyugis életet él a fiával és a kutyájával, és minden keserűség nélkül emlékszik vissza a „régi szép időkre”.

És miért is ne tenné? Többször nyilatkozta, hogy három évnél hosszabb időt senki sem jósolt neki a szakmában - ehhez képest harmincvalahány éve csinálja azt, amit a legjobban szeret, és nem is akárhogyan. És ez talán még a „szupermodellek szupermodellje” címnél is többet ér.

Forrás ITT, ITT, ITT, ITT és ITT.