Hedy Lamarr, aki Hedwig Eva Maria Kieslerként született 1914-ben Bécsben, 1937-ben szerződött a médiaóriás MGM-hez. Ausztria német megszállásakor Londonba szökött férjétől, majd onnan az Amerikai Egyesült Államokba ment. Mire a tengerentúlra került, Lamarr már hírhedt volt a szakmában. Sokan ostorozták Gustav Machaty Extase című filmjében vállalt, a korabeli mércéhez képest meglehetősen szabatos szerepéért. Az egy dolog, hogy teljesen meztelen jelenetei is voltak, ami akkoriban már önmagában sokkolónak számított, de hozzá kötik az első, filmvásznon látható női orgazmust is.

A megbélyegzés élete végéig elkísérte, hiába alkotott maradandót az MGM-nél, sokan a szakmában továbbra is az Ecstasy-lányként hivatkoztak rá, ami elég fájdalmas volt a fiatal színésznőnek.

Bár óriási sikereket ért el, igazi hollywoodi sztár lett, Lamarrnak ez a szakma önmagában kevés volt. Forgatási szünetekben az öltözőjében kedvenc tevékenységének hódolt: a feltalálásnak. Szeretőjének, a multimilliárdos Howard Hughes-nak például besegített a repülőgép-tervezésben is, ám legnagyobb hozzájárulása a modern tudományhoz mégsem ez volt.

Lamarr a második világháború idején a híradásokból tudta, hogy a szövetségesek igen sok torpedót veszítenek. Az első férje Frizt Mandl osztrák fegyvergyáros volt, aki rengeteg fegyverbemutatóra és vásárra magával vitte, ahol megismerkedett a  fegyverek - többek között torpedók - tervezésével, és a korszerű haditechnikával is. Szomszédjával, George Antheil avantgárd zongorista-zeneszerzővel egy hatékonyabb torpedó rádió-távvezérlésére szolgáló eszközt terveztek, amit be mis mutattak az amerikai haditengerészetnek.

Az első világháború végén már használtak rádióvezérelt torpedókat, de ezeket a frekvencia megzavarásával könnyű volt eltéríteni. Lamarr ezért azt találta ki, hogy a frekvenciát gyorsan váltogatja az adónál és a vevőnél egyidejűleg, egy lyukszalag segítségével. Ehhez Antheil főműve (Ballet Mécanique) adta az ötletet, amelyben több gépzongora is szerepel. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a torpedóvezérlő találmány leírásában is 88 frekvenciát használtak. Ennyi frekvencia egyidejű zavarásához már túl sok energiára lett volna szükség abban az időben, az egyes frekvenciák pedig kiszámíthatatlanok voltak, mivel azok az egyedi lyukszalagok szerint változtak folyamatosan. A kidolgozott találmányt titkos kommunikációs rendszerként (Secret Communication System) adták be a szabadalmi hivatalnak 1940 decemberében.

A haditengerészet le is csapott rá, de Lamarral közölték, hogy higgye el, ő sokkal többet tehet a hazáért, ha nőként inkább a csapatok szórakoztatására, és csókok osztogatására szánja értékes idejét.

A filmszakmában azonban Lamarr továbbra sem volt ambiciózus, így aztán többnyire afféle dekoratív kellékként jelent meg a vásznon, ahogyan például legnagyobb sikerében, a Sámson és Delilában is.

Hedy kedve a torpedós fiaskó után - érthető okokból - ezután igencsak elment a kísérletezéstől, pontosabban attól, hogy bárki mással is megossza bármelyik ötletét. Csak a halála után derült ki, hogy haditalálmánya nélkül teljesen más világban élnénk ma, ugyanis az egyidejű frekvenciaváltás lett a mai bluetooth és a wifi technológiák alapja.