Turizás: az elképzelés azért mindig nagyon más, mit a valóság

Mielőtt azt gondolnád, hogy turiellenes cikket fogsz olvasni, eloszlatom a kételyeidet: én vagyok az egyik legnagyobb használtruha rajongó a Földön. Lassan egy éve (egy-két alapdarab kivételével) minden cuccomat turkálókból szerzem, úgyhogy elhiheted, imádom ezt a műfajt. De azért akadnak nehézségek válogatás közben. 

Az elképzelés a következő: bemész a boltba, rád mosolyog egy-két hibátlan Gucci-cucc, esetleg a Hilfiger-kabát, amit tavaly kinéztél, de nem volt rá pénzed, és boldogan, pár fillért otthagyva távozol. 

Én is valami hasonlót szoktam vizionálni, mielőtt bálabontásra megyek. Az persze tény, hogy az esetek nagy részében valóban boldogan távozom az üzletből, de azért abban a távozásban rendre van egy kis fáradtság is: a  turizás ugyanis vért és verejtéket kíván, nem csak időt és “pár fillért” (ami sokszor nem is pár fillér, de erről később). 

Amikor elképzelsz egy szettet, és azt akarod beszerezni 

Ha valamire nem tökéletes megoldás a turkálás, akkor az a konkrét elképzelések megvalósítása. Sokszor mentem már úgy turizni, hogy akartam egy fekete farmert, vagy egy csíkos pulcsit, és persze fekete farmer, meg csíkos pulcsi nyilván pont nem akadt a kínálatban. A cifrább, különlegesebb cuccokról nem is beszélve. Ne lepődj meg, ha nem teljesül minden elvárásod egy használtruha-boltban, egy dolog tuti kiengesztel majd: az, hogy a vízióidtól teljesen eltérő, mégis sokkal JOBB darabokat fogsz hazavinni. Van egy olyan ruhám, amit egyszerűen sosem tudtam volna elképzelni magamon, de megláttam, és muszáj volt felpróbálnom - azóta is az a kedvencem. Pedig esküszöm, csak leggingsért mentem! 

Amikor nem akarsz sokat költeni 

Az alapvetés, hogy a turizás költséghatékony dolog. Kivéve, ha belendülsz, és elkap a flow, mert pont olyan árukészlet jött, aminek minden második darabját neked találták ki. Ezer forint egy topra, kétezer egy menő poncsóra, négyezer egy vadiúj táskára, becsúszik még két-három nadrág, egy otthagyhatatlanul menő nyaklánc, néhány blúz, egy cuki lila blézer és kész is vagy. Egy kisebb vagyont elköltöttél. Ha legközelebb veled is előfordul valami hasonló, nyugtasd magad az én módszeremmel: mondogasd magadnak, hogy legalább rengeteg cuccot vettél ennyi pénzért, és így egy darabig nem is kell újra bemenned a boltba. (Kivéve persze, ha kapsz egy hírlevelet pár nap múlva, hogy újabb áru érkezett.) 

Amikor elvakít az ár és a szín 

Sajnos kezdő turimániásként gyakran előfordult velem, hogy megláttam egy márkás dzsekit, felpróbáltam, imádtam, és alapos átvizsgálás nélkül hazavittem. Aztán, mikor fel akartam venni tűnt fel, hogy kimoshatatlan folt, esetleg apró szakadás van rajta. Persze egy csomó second hand üzlet ügyel ezekre, és jó minőségű ruhákat tesznek ki, azért így is csúszhat hiba a gépezetbe. Úgyhogy hiába olcsó, hiába néz ki úgy, mintha rádöntötték volna, hiába isteni a színe és az anyaga is, alaposan nézd át, hogy nincs-e rajta valami komolyabb sérülés! Ha nem találsz, vedd meg, ha találsz, akkor pedig fontold meg, hogy megéri-e így is neked és hordani fogod-e!

Amikor megőrülsz egy replikáért 

Tudom-tudom, ezt azért illene kiszűrni, de nem olyan könnyű. Majd’ meghaltam a büszkeségtől, amikor anyukám szülinapjára túrtam egy alig használt Michael Kors-táskát. Ő is majd’ meghalt a boldogságtól, amikor átadtam neki, az pedig, hogy turiból szereztem, meg még büszkébbé tett mindkettőnket. Aztán két hónap múlva elmesélte, hogy ki akarta tisztítani a belsejét, és akkor bukkant elő a „made in China” címke a mélyéről. Nevettünk egy nagyot. Viszont a táskát még most is hordja, mert megszólalásig olyan, mint az eredeti tatyók. Mondjuk nekem ez nem számít, de ha neked igen, érdemes alaposan átvizsgálnod az adott darabot. És persze lehetsz nálam kevésbé naiv is! 

Amikor úgy érzed, „valamire jó lesz”, úgyhogy megveszed 

Nem egy, nem kettő, és nem három olyan pólót vettem már meg turikban, amiket – ha őszinte akarok lenni magamhoz - igazából csak az alacsony áruk miatt tettem be a kosárba. Ilyenkor az történik, hogy felpróbálom, annyira nem vagyok oda érte, aztán meglátom, hogy csak 500 forint, és máris okos döntésnek tűnik a vétel. A bennem keletkező kognitív disszonanciát pedig ilyen jellegű mondatokkal csökkentem: „edzeni tökéletes lesz”, vagy „maximum odaadom valamelyik barátnőmnek”. Nos, ha belegondolok, hogy hányszor ötszáz forintot költöttem el így, egy kicsit fáj a dolog. 

Van azonban egy szuper próbafülkés módszerem, amivel egy halom pénzt megspóroltam már, és (*most nagyon büszke vagyok) én találtam ki! Beviszek mindent a próbafülkébe, ami tetszik, de nem nézem meg az árcetliket. Egyik darabon sem. Felpróbálom az adott ruhát, és a tükörképemet jól végigmérve meghatározom, nekem mennyit ér, mennyit adnék maximum érte. Ha annyi, amennyit mondtam, vagy kevesebb, elviszem, ha több, ott kell hagynom. Próbáld ki te is, ha hajlamos vagy egy kicsit elragadtatni magad ruhavásárlás közben!