Szerencsére jó sokan vannak, akik nem bírják ki karácsonyig és már hetekkel előtte felállítják és feldíszítik a fát. Dukai Reginánal például már november óta áll a fa, ahogy Hargitai Beánál is.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Bea Stogel (@beahargitai) által megosztott bejegyzés,

De persze a külföldi sztárok is megnyitották már a szezont. Persze legtöbben az esztétikumra mennek rá, de így vannak kiemelésre érdemes darabok, mint például Victoria Beckham fája, aminél nem hisszük, hogy lesz viccesebb idén, az énekesnőből lett divattervező ugyanis magáról mintázott babával emeli az ünnep fényét.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Victoria Beckham (@victoriabeckham) által megosztott bejegyzés,

Nem lehet szó nélkül elmenni Khloé Kardashian rózsaszín csodája mellett sem, hiszen ha az ember azt választja, hogy nem akar részt venni a fák kivágásában és műfenyővel pótolja a növényt, akkor miért ne választhatna, hogy full rózsaszín darabot?

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Khloé (@khloekardashian) által megosztott bejegyzés,

Ám nem csak ilyen túlzott extravaganciával lehet lecserélni az élő fenyőt. Jennifer Love Hewittnál ezek az apró, jópofa dekorok állnak a zongorán és bár vélhetően nem ez a hivatalos karácsonyfa a színésznőnél, miért ne lehetne valakinél ennyi a karácsonyi díszítés? Az ajándékok szerencsére mindenhol elférnek.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Jennifer Love Hewitt (@jenniferlovehewitt) által megosztott bejegyzés,

Gwen Stefaninál pedig egyenesen mintha a díszekből készült volna maga a fa is.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Gwen Stefani (@gwenstefani) által megosztott bejegyzés,

De ennyit a celebekről, szétnéztünk az Insragram több mint 20 millió #christmastree taggel ellátott fotója között, és bár új és markáns díszítési trendeket nem fedeztünk fel, volt néhány fa, amin megakadt a szemünk.

Bár az első fotónál nyilván egy reklámról van szó, a nagyon sok, nagyon világos díszekkel ellátott fenyők még mindig elég menőnek számítanak idén.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

INTERIOR ✖️ DECOR ✖️ INSPO (@no40_home_renovation) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Sophie Hinchliffe (@mrshinchhome) által megosztott bejegyzés,

Ahogy a még mindig tartja magát a maximum egy-két színnel dolgozó iskola is.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

janae (@janaeshomedecor) által megosztott bejegyzés,

Bármilyen szép is ez, akinek van állata jól tudja, hogy nehéz a szezon végéig egy kutya vagy macska mellett ilyen szép fával élni. Hacsak nem őrzöd éberen éjjel-nappal.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Ralphie (@ralphiethepointer) által megosztott bejegyzés,

Azoknak pedig, akik szeretik a minimalista vonalat, nem akarnak a faragással kínlódni, nincs elég helyük a lakásban, számtalan lehetőség van apró, jelképes karácsonyfákkal becsempészni az ünnepet az otthonukba.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

DANA (@danavely) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Irina (@irinabozzetti) által megosztott bejegyzés,

És nálatok milyen a fa? Küldjétek el nekünk Facebook kommentben!