A világ vicce: megpróbáltam fast fashion boltban esküvői ruhát venni
Nem ma kezdtem az újságírást női magazinoknál, és ennél is régebb óta olvasom ezeket a lapokat. Az életem során rengeteg hasznos tippet és információt szedtem össze ezekből, de bizony van egy dolog, amivel kis híján teljesen befürödtem: az esküvői ruhavásárlással. Megszámolni sem tudom, hányszor, hány helyen olvastam arról, hogy mint egy csettintés, olyan sima ügy fast fashion boltban szép és olcsó ruhát venni az esküvődre, így a nagy napom közeledtével teljes lelki nyugalomban sétáltam be a legközelebbi bevásárlóközpontba, hogy aztán kisebb pánikban, üres kézzel távozzak.
Soha nem vágytam olyan igazinak nevezett, nagy esküvőre, sok vendéggel, hangos ünnepléssel és látványos fehér ruhával. Arra pedig pláne nem, hogy pár óránál több időt fordítsak a szervezésére, és hogy jelentős összeget költsek el rá. Ám ez nem azt jelenti, hogy ne lettek volna igényeim. Arra az egy dologra vágytam, hogy legyen egy szép, fehér ruhám, amit az esküvőn kívül máskor is hordhatok és amiben olyan fotók készülhetnek rólam, amiket majd mikor ráncos és öreg leszek, az unokáim orra alá tolhatok, hogy na, nézzétek, milyen gyönyörű volt a nagyi fiatalon. Éppen ezért mostanáig nagyon jó volt abban a megnyugtató tudatban élnem, hogy ha eljön a nagy nap, akkor elég csak belibbennem bármelyik plázába, ahol a bőség zavarában majd nem tudok választani, hogy melyik pár tízezer forintos alkalmi ruhában álljak majd az anyakönyvvezető elé. De mennyire naiv voltam, OMG!
Már akkor gyanakodnom kellett volna, hogy az évek óta bekészített, precíz tervem nem fog olyan olajozottan menni, mint gondoltam, mikor tudatos menyasszonyként egy hónappal az esküvőm előtt felmentem a fast fashion boltok honlapjaira szétnézni abban a bizonyos bőséges kínálatban. Ami azonban annyira nem volt bőséges, hogy egyes oldalakon konkrétan hibaüzenet fogadott, mikor megpróbáltam a keresésemet fehér ruhára szűkíteni.
De annyi baj legyen, a webshopok kínálata úgyse mindig fedi a boltit - ezzel a gondolattal nyugtattam magam, plusz abban is biztos voltam, hogy rendelni nem szeretném a ruhát, pláne nem úgy, hogy csak pár hetem volt az esküvő előtt, szóval amúgy is tök felesleges volt a neten nézelődni.
Úgyhogy erőt vettem magamon és egyik nap meló után bementem a hozzám legközelebbi bevásárlóközpontba és céltudatosan elindultam a fast fashion boltok irányába, órákon keresztül tartó ruhapróbálgatásra készülve. Most pedig már, ahogy itt ezt írom, röhögök magamon, hiszen végül addig se jutottam el, hogy egyáltalán a kabátomat levegyem, de nem azért mert nem volt olyan ruha ami tetszett volna, hanem mert konkrétan egyetlen darab fehér színű ruha sem volt! Mármint tényleg. Az egész áruházban, még az aluljárószint véleményes minőségű boltjaiban sem találtam a színkövetelménynek megfelelő dresszt. Ezen a ponton pedig már kezdtem kapisgálni, hogy ez az egész esküvői ruha dolog nem úgy lesz, ahogy én azt megálmodtam.
Miután egy másik plázában is lefutottam ezt a kört, már nagyon szidtam magamban az összes cikket, ami elhitette velem, hogy ez a fast fashion esküvői ruha műfaj valóban létezik. Ám itt szépen csendben azt is hozzá kell tennem, hogy lehet, hogy mondjuk nem télen kell nekiindulni az ujjatlan kis fehér beszerzésének.
Óriási csattanója egyébként nincs a sztorinak, végül egy barátnőm tanácsára és az ő kíséretével elmentem egy harmadik bevásárlóközpontba, ahol van alkalmi ruhákat is árusító outlet. A bőség zavarával itt se kellett megküzdenem, összesen két fehér ruhát sikerült összeszednünk, amiből az egyik pontosan az a koktélruha volt, amilyet én mindig is elképzeltem magamon, a másik pedig egy abszolút klasszikus, esküvői ruha formájú darab, ami számomra is meglepő módon végül a menyasszonyi ruhámként várt rám.
Hiszen abban a pillanatban, hogy az ember meglátja magát a tükörben egy hosszú, hófehér, csipkés ruhában, máris kicsit kevésbé kemény punk mint addig, ha pedig még a többi nő a próbafülkénél kicsit be is könnyezik a látványon, akkor már nem is kérdés, hogy mit kell megvenni.
Szóval, így jelentem meg végül tényleg plázás, de nem fast fashion és nem is újrahordható ruhában a fotós előtt. Akivel biztos, ami biztos, néhány falra felfújt anarchia jel mellett pózolva készítettünk pár esküvői képet, hogy majd mikor öreg és ráncos leszek, akkor az unokáim orra alá tolhassam, hogy na, nézzétek, milyen gyönyörű és mekkora punk volt a nagyi!
És bár csattanóval nem tudtam szolgálni, tanulsága legalább van a sztorinak: valóban létezik a plázás menyasszonyi ruha műfaja, de azért abszolút nem olyan könnyű így megvenni az áhított darabot, mint elolvasni a magazinokban, hogy ezt is lehet. Azaz ez is egy példa arra, hogy okosan és mindig kritikusan állj minden információhoz és tanácshoz, ami a birtokodba kerül!