Évek óta már a csapból is az folyik (pun intended), hogy nincs is fontosabb annál, mint a megfelelő folyadékbevitel, ami napi minimum két liter vizet jelet. Ez pedig ijesztő mennyiség még akkor is, ha az ember tényleg nagyon szeretne minél egészségesebb lenni, szebb bőrre, kiegyensúlyozottabb emésztésre és harmonikusabb mindennapokra vágyik. Pláne akkor rémítheti meg az embert a több liter víz megivása egy nap, ha még rá is feszül, hogy ezt a mennyiséget teljesítenie kell és palackozott vizek tömkelegével nyomasztja magát.

Nem is beszélve arról, mikor meghallgatja mások már-már mesebelien hősies történeteit arról, hogyan döntötték magukba a szépítő mennyiségű folyadékot. 

Pedig a dolog abszolút nem ilyen drámai, ezért is szeretném most néhány homlokracsapósan egyszerű trükkel számodra is elérhetőbbé tenni. Én ugyanis heroikus küzdelem nélkül szoktam rá arra, hogy megigyak napi minimum két liter folyadékot, sőt bónuszként még szinte a dohányzásról is segített leszokni. 

Ne vizet igyál!

Az első, hogy ne rögtön a vízzel kezd stresszelni magad, amit az ember a nyári vagy edzés utáni időszakon kívül annyira azért nem kíván és szeret. A lényeg a folyadékbevitel, amire tényleg a legjobb a víz lehet, de közel sem az egyetlen megoldás. Én például a teázásra szoktam rá, édesítő és citrom nélkül iszom, így pedig igazából simán csak olyan, mint a víz, csak nem dögunalmas. Pro tipp, hogy érdemes erős, édeskés vagy gyümölcsös ízű teát választani, hogy még izgalmasabb, intenzívebb legyen az egyébként meleg víz íze. (Persze nyáron érdemes hidegen inni, amit egyszerűen megoldhatsz azzal, hogy a teafűre kevés forró vizet öntesz, hogy kiázzon és ezt a koncentrátumot felöntöd hideg vízzel.)

vizivas 2.jpg

Igyál nagy bögréből!

Csodálatos pszichológiai hadviselés magaddal szemben, ha minél nagyobb bögréből fogyasztod az italt. Gondolj csak bele, milyen nagy lépésekben tudsz haladni a cél felé, ha három-négy decis (vagy haladóknak még nagyobb) bögrékből szürcsölsz. Ráadásul bármennyire is tisztában vagy az igazsággal, a felszínen ügyesen be tudod magad csapni azzal, hogy

á, csak egy pohár ital van előttem.

Mindig legyen folyadék a bögrédben!

Mivel a napod legnagyobb részét valószínűleg munkában töltöd egy asztal mögött, számolj azzal, hogy a napi folyadékmennyiséged jelentős részét ez idő alatt fogod bevinni. Szóval egyrészt mindenképp legyen egy (minél nagyobb) munkahelyi bögréd, ami egész nap legyen a szemed előtt, természetesen soha nem üresen.

Ha számítógéppel dolgozol és közvetlenül a monitor előtt tartod a poharad jó eséllyel fogsz folyamatosan beleiszogatni, mikor épp kicsit szünetet akarsz tartani a munkában és valami időkitöltő, időhúzó tevékenységet keresel. Valamint a kiürült bögre újratöltése tök jó indok arra, hogy rendszeres időközönként felállj a székedből és legalább pár lépést tegyél. 

És itt jön képbe a dohányzás, ami gyakran pont ugyanilyen időkitöltő, “valamit a számba kell rakni”, “jó lenne kimenni a szobából” tevékenység. Ezt pedig nekem - számomra is megdöbbentő módon - közel 17 év dohányzás után remekül kiváltotta, hogy folyamatosan a bögrém után nyúlok, kortyolok, új teát csinálok rutin. Szóval ennek a segítségével úgy szoktam le mostanra szinte teljesen a dohányzásról, hogy abszolút nem ettem többet miatta, mert a becsapós éhségérzetet is kiválóan elnyomja az ízesített tea. Mekkora win, nem?1

Újíts be egy kancsót!

Ez inkább akkor hasznos, mikor az előző három pont már elég jól megy és már könnyen csúsznak le folyamatos egymásutánban a bögre teák (vagy bármilyen más folyadék, ami nem egészségtelen ízfokozókkal, édesítőkkel és cukorral van tele). Ilyenkor lehet érdemes szintet lépni és a reggeli bögre tea helyett, kapásból egy kancsót vinni az asztalodra. Mostanra már valószínűleg elég jó rászoktál arra, hogy rutinszerűen ürítsd a bögréd, így a kancsó is ugyanerre késztet majd. Ha pedig lemegy egy nap másfél-két kancsóval már meg is van az a bizonyos rettegett folyadékmennyiség és akkor még nem is beszéltünk azokról az italokról, amiket reggel és este, meló előtt és után iszol meg.

Szóval ennyire nem bonyolult és nem fájdalmas ez a rendszeres ivás. Úgyhogy ezen a ponton már csak annyit tudok mondani: egészségedre!