Jó ideje nem igazán hiszek a kalóriaszámolgatásban, inkább igyekszem minél több zöldséget enni, vizet inni és edzeni. Nagyjából ez az én módszerem - de még így is, hogy többé-kevésbé elégedett vagyok az alakommal, BÁRMILYEN fogyózós cikkre, posztra, videóra, tanácsra képes vagyok rákattintani. Mert így működöm: 

ha csurran-cseppen egy kilókkal, lapos hassal és modellcombokkal az ujja köré tekerő tartalom, én azonnal elcsábulok. Pont úgy, mint a kakaós csigának: gyorsan és megállíthatatlanul. 

Ez történt a múltkor is, amikor egy újabb diétás tanulmány eredményeire bukkantam. A szokásos élményeimet alapul véve azt hittem, hogy megint semmilyen pluszt nem fogok kapni a beszámolóból, aztán láss csodát, okosabb lettem, mint az utolsó négyszáz diétás tipptől együttvéve, amit olvastam. 

szimmetria-kaja.png

Megtudtam ugyanis, hogy az emberi test egy bizonyos napszakban több kalóriát éget, mint a többiben. 

Na, kitalálod, melyikben? Én a reggeli órákra tippeltem, de rosszul hittem: a késő délutánról derült ki, hogy a fogyózás egyik legjobb barátja. Hogy miért? A test természetes cirkadián ritmusa miatt.  

A tanulmányhoz felhasznált kísérletben összesen hét önkéntest vizsgáltak egy hónapon keresztül egy sötét laboratóriumban úgy, hogy az alanyok semmiféle összeköttetést nem kaphattak a külvilággal: nem volt náluk a telefonjuk, lesötétített szobában voltak, és nem kommunikáltak olyan emberrel, aki megmondhatta volna nekik, pontosan milyen napszak van odakint. Mindezt a kutatók még tetézték azzal, hogy kicsit megszívatták szegény vizsgálati alanyokat: nemcsak nem mondták meg nekik, hogy mennyi az idő, de folyamatosan csúsztatták is a napi teendőiket (étkezés, alvás, wc-dolgok), hogy a testük végül ne egy külső forrásból érkező ritmusra, hanem a saját ütemére álljon be. Na, itt váltak izgvé a dolgok.

zsir-egetese.png

Az összes alanynál kimutatták, hogy a testük akkor égetett több kalóriát (kábé 10%-kal), amikor késő délutánt-kora estét érzékelt, tehát nagyjából a felébredés utáni tizedik óra környékén. 

A legkevesebb kalória pedig akkor fogyott, amikor a vizsgálati személyek a legmélyebben aludtak – ilyenkor egyébként a testhőmérséklet is leesik, így még kevesebb energiára van szüksége az embernek. Azt, hogy ez pontosan miért van így, még nem tudják tudományosan megmagyarázni, egy dolog viszont egészen biztos: ez a kísérlet is alátámasztja, hogy milyen nagy szerepe van a biológiai órádnak abban (is), hogy lefogysz-e, vagy sem. A kutatók szerint ez szoros összefüggésben van azzal a felfedezéssel, hogy az össze-vissza alvás és a hízás kéz a kézben járnak egymással.  

Szóval: jó alvás, rendszeres étkezés és késő délutáni edzés - kezdd ezekkel, ha fogyni akarsz!