Komolyan mondom, szülő legyen a talpán, aki képes egészséges önképű gyereket nevelni. A saját magunk elfogadásáért folytatott harctól kezdve a közösségi médiáig rengeteg akadályt kell(enne) legyőzni ahhoz, hogy a lányom felnőtt fejjel úgy nézhessen a tükörbe, hogy azt gondolja: „köszi, úgy vagyok jó, ahogy vagyok”. Ez viszont a mai világban már-már lehetetlennek tűnik. Főleg, amikor azt látom, hogy hány fiatal lány követi a szanaszét retusált és műtött influenszereket. Emellett pedig ott van a tény, hogy csak az tud menő és fiatalos cuccokat hordani, akinek nem tér el (felfelé) az átlagostól a súlya, és konfekcióméretekkel leírható a testalkata.

Felnőtt(ebb) fejjel úgy gondolom: ahhoz, hogy kezelni tudd ezeket a külső nyomásokat, és belső harcokat, kell egy fajta érettség.

Régen például, ha szarul éreztem magam a bőrömben, vagy alig ettem, és az éhségemet hashajtó teákkal nyomtam el, vagy felzabáltam a túró rudis részleget. Ma már tudom, hogy mindkét opció ugyanolyan káros, és ha bajom van magammal, akkor arra vannak - ugyan lassabban kivitelezhető, és több munkával járó, de -  egészségesebb megoldások.

Ezt viszont egy fiatal nem így látja. Egy gyerek pedig pláne nem. De könyörgöm, nekik ezzel nem is kéne foglalkozniuk!

Erre jön egy cég, mely az üzletében a pónis felsők és színes cukorkák mellé kiteszi a táskát, amin ott virít nagy betűkkel, hogy "cheat day", vagyis CSALÓNAP. A rohadt életbe, ráadásul rózsaszínben, ami aztán tényleg vonzza a gyerektekinteteket. Az én kislányom pl. már kilométerekről képes kiszúrni az ilyeneket. Egy dolog viszont biztos: nincs az a pénz, hogy az én négy éves lányom olyan cuccot hordjon, ami azt hirdeti, hogy ő csal, vagyis szabályt szeg, ha olyat eszik, amitől többet mutathat a mérleg.

Teljesen kizárt, hogy én egy fillért is adjak egy olyan cég termékéért, ahol senkinél nem szólalt meg a vészcsengő, hogy "Figyi, John, ezek az ovisok még nem is tudják, hogy a tortaevés kötelező lelkifurdalással jár, utána pedig illene magukat szarul érezni, hasonlóan a felnőtt nők nagy részéhez."

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Sonni Abatta (@sonniabatta) által megosztott bejegyzés,

 Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy kisfiúk számára nem gyártanak ilyen táskát. Félreértés ne essék, ugyanígy felhúznám magam azon is, csak mégis hogy van az, hogy az ilyen jellegű üzenetek mindig a lányokat célozzák meg? Nem csoda, hogy jóval kevesebb testkép- és étkezési zavaros fiú van.

 Még valami: nem, nem támogatom a gyerekkori édességfogyasztást. Legalábbis nem mérték nélkül.

 Mivel pontosan tudom, hogy milyen érzés gyerekként is már a plusz kilók miatt feszengeni, nagyon figyelek rá, hogy a saját lányomat megkíméljem ettől.

Viszont szintén saját tapasztalatból tudom, hogy ennek nem az a módja, hogy szégyenérzetet keltek benne, ha megeszik egy gombóc fagyit. Ha elmegyünk egy cukrászda mellett, és be akar menni, bemegyünk. Ha vasárnap pizsamában bundás kenyeret akar reggelizni, sima ügy. Nem jutalmazom, és nem büntetem kajával. Ami néha még nehezen megy, tekintettel arra, hogy hány évbe telt, mire a saját magam esetében képes voltam leszokni az ilyesmiről.

Remélem, hogy a bolt visszahívja majd a táskákat, és kitalálnak valami új feliratot. Akár olyan anyukák bevonásával, akiknek szintén kislányaik vannak, és tudják, hogy mit kéne inkább beléjük nevelni. Sajnos ugyanis elmondható, hogy egy kis biztatás és önbizalomnövelés mindenkire ráfér. Lassan már egy óvodásra is.