Hogy mennyire sokat tud változni a megítélése annak, hogy ki számít szexinek, azt tökéletesen bemutatja a Homesquat Instagram posztja, amely azt próbálta bemutatni, hogyan is nézne ki, hogy egyes korokban mi volt a leginkább vonzónak tartott testforma. Eléggé beszédes, hogy ahhoz képest, hogy egy kifejezetten jó alakú, csinos lányról van szó, nincs kép, amihez ne kellett volna egy kicsit „hozzányúlni.”

Napjainkban

Üdv a „belfiek” (fenékről készülő szelfik) korában! Ezen a képen az látható, mi most a divat - "hála" a Kardashianoknak, a plasztikai sebészeknek, az extrém szoros fűzőnek és fenékimplantátumoknak, a „homokóra alkat” új értelmet nyert. Nem véletlen, hogy 2014 és 2017 között 58 százalékkal nőtt a fenékfeltöltéseket kérő nők száma, és erre a képhez tartozó poszt szövegében is felhívják a figyelmünket. A mai ideál ugyanis műtéti beavatkozások nélkül egy átlagos genetikájú nő számára gyakorlatilag elérhetetlen.

modell2018pm.jpeg

A 2000-es évek

A 90-es ével legvége, illetve a 2000-es évek szépség-, pontosabban testideálja szintén nem feltétlenül állt közel az átlagoshoz. Személy szerint nagyjából 1%-ra saccolom azokat a nőket, akik ezzel az alakkal rendelkeztek: kerek, nőies cicik, lapos has, combréssel megspékelve. Ekkor lettek igazi ideálok a Victoria's Secret angyalaiból, akiket a mai napig úgy válogatnak össze, hogy megtestesítsék ezt az ideált. A mellplasztika ebben az időszakban élte a virágkorát.

modellmasodikkeppm.jpeg

A 90-es évek eleje

Emlékszem, mikor először találkoztam a „heroin chic” elnevezéssel, amelynek Kate Moss volt a földi helytartója. Teljesen elborzaszt, hogy volt időszak, amikor azokat a nőket istenítették, akik betegesen soványan, sötét karikákkal a szemeik alatt, full sápadtan tipegtek végig a kifutón, miközben látszott rajtuk, hogy néhányuk mindjárt összeesik. Nagyon remélem, hogy ez a beteges külső sosem lesz újra divat.

modellanorexiapm.jpeg

Az 50-es évek

Ennek a kornak a szépségideáljait szeretem a legjobban nézegetni. Elizabeth Taylor és Marilyn Monroe hatására a vékonyabb nők étrendkiegészítőt szedtek és szivaccsal tömték ki a melltartóikat, míg a teltebb csajok fűzött vettek fel, mert a tökéletes homokóra alkat volt a divat. A hipernőies megjelenés számított menőnek, alap volt a piros rúzs, és a telt keblek-vékony derék-széles csípő szentháromságot ünnepelték minden címlapon és filmplakáton. Ebben az időben jelent meg az első Playboy, magával az isteni Marilynnel a címlapon.

modell50espm.jpeg

1400 és 1700 között

Az itáliai reneszánsz istenítette a telt idomokat. A kerek fenék, nagyobb has, és széles csípő státuszszimbólum volt, amivel a nők a gazdagságukat fejezték ki, mivel úgy gondolták, hogy csak az sovány, aki szegény is. Egy ringó fenekű, méretes keblű hölgy a jólétet, azt a bőséget jelenítette meg, amire akkoriban oly sokan vágytak - és persze a termékenységet is, ami akkoriban nagyon fontos mércéje volt egy nő "értékének".

modellreneszanszpm.jpeg

 

 

Képek forrása: Homesquat