Tényleg próbáltam én már (majdnem) mindent. Volt, hogy direkt rémesen unalmas könyvet olvastam, alvás előtt órákkal letettem az elektronikai kütyüket, levendulás párnácskát tettem a párnám alá, morajló tengert hallgattam a magnóban (ha ezt a módszert választod, készülj fel a gyakoribb éjszakai pisilésre) edzettem/direkt nem edzettem alvás előtt, nyugtató teát ittam, de semmi nem használt. Egyedül az altatótablettákat kerültem idáig, amiket továbbra sem szándékozom bevetni, ha egy mód van rá, bár kimerültebb napjaimon már azokra is nyitottabb vagyok. Ehhez a módszerhez ráadásul semmilyen bogyó vagy hozzávaló nem kell, úgyhogy minden amellett szólt, hogy adjak neki egy esélyt.

A leírás szerint a kísérlet két részre bontandó: első lépésben el kell lazítani az izmokat, beleértve a nyelvet, ajkakat és a szem körüli izmokat. Utána mély levegőket véve le kell engedni a vállakat és az alkart. Végül ismét mély levegőt véve a mellkastól egészen a combing is el kell lazítani az izmokat.

Miután fültől bokáig ellazultam, jöhetett a következő fázis: vizionálnom kellett, hogy egy tó közepén egy kenuban fekszem, és nézem a kék eget, majd hogy egy full sötét szobában ringatózom egy függőágyban, végül 10 másodpercen keresztül azt kellett mondogatnom, hogy „ne gondolkozz, ne gondolkozz.” Ez „ne gondolkozz” mantrázás eleinte elég nehezen ment, annak ellenére, hogy előtte próbáltam lépésenként minden instrukciót betartani. De a harmadik este már ez is sima ügy volt.

Szerintem mindenkire igaz, aki küzdött már elalvási gondokkal, hogy minél inkább „izomból” akar az ember lánya elaludni, annál kisebb az esélye, hogy ez sikerüljön is. Viszont, a legnagyobb meglepetésemre, a lépések betartása tényleg segített ellazulni!

Ezt pedig annak tudom be, hogy ahelyett, hogy bárányokra próbáltam volna gondolni - ami korábban mindig pillanatok alatt átcsapott a múltbéli megbánásaimba, jelenlegi aggodalmaimba és jövőbeli nem várt teendőimbe - most volt egy lista, amin minden este végigmentem. Így esélyem sem volt elkalandozni és nyomasztó témákon törni a fejem.

Közben azért rá kellett jönnöm, hogy bizonyára sikeresebben menne ez a kísérlet, ha az amcsi katonákhoz hasonlóan én is lefutnék reggeli után 10 kilométert, homokzsákkal a hátamon szögesdrót alatt kúsznék, társaimba kapaszkodva derékig érő hullámokban állnék, mint a cövek, majd 20 méter magas falakon kéne levezetésképpen átugrabugrálnom. Na, én ennek a gondolatától is legszívesebben ledőlnék egy kicsit.

De - viccet félretéve - az izmaim tudatos ellazítása, és a nem össze-vissza agyalás valóban segített. Távol vagyok a két perc alatti mély álomtól, de egy fokkal közelebb kerültem az altatómentes esték megvalósításához.