Szerintem ez az egész egy kicsit olyan, mint a Loch Ness-i szörny: hallottam már róla mindenfélét, sőt, cikkek és érdekességet tucatjait olvastam el a témában, mégis meg lennék lőve, ha valaki elém állna, és megkérdezné kerek-perec, hogy valóban létezik-e. Mit lehet erre felelni? Hogy higgy benne, és akkor majd jó lesz? Inkább fogtam magam, és feltettem a kérdést egy dietetikusnak. Érdekes válaszokat kaptam.

“Az emberi szervezet elképesztően bonyolult, összetett rendszerként működik, másodpercenként több milliárd sejtfolyamattal, melyek végzik a maguk munkáját, többek között a méregtelenítést - nagy bajban is lennénk, ha erről nekünk kellene gondoskodni, mint egy félévenkénti nagytakarításról.” - kezdi Huszár Zsuzsa dietetikus, az étrendező.info tulajdonosa. 

"A méreganyagok szó szerinti kiválasztásához ráadásul nem szükséges semmilyen por, tea, bármiféle termék, mivel ezek kiválasztását tökéletesen elvégzik a különféle szervek, mint például a vese vagy a máj.” Itt beigazolódott az a sanda gyanúm, hogy a tisztítást, megtisztulást és extragyors méreganyag-kiválasztást ígérő termékek nagyjából maximum arra jók, hogy kipisiljek több ezer forintot (már bocs). Már jó ideje nem dőlök be semmi ilyesminek, de örülök, hogy megerősítést nyertem. Szerencsére Zsuzsa folytatja a sort, méghozzá a "savasodás" kifejezéssel, ami szintén reklámszava minden csodamódszernek: 

Az létező jelenség, hogy a helytelen táplálkozás és életmód miatt a test tartósan elsavasodik. Ilyenkor hosszú távon felborul a testben az egyensúly. A rendszer egyik vagy másik tagja - amelynek most gyakrabban kell pufferként túlóráznia - túlzott megterhelésnek lesz kitéve, kimerülhet és meg is betegedhet. Amit tehetünk tehát, hogy nem engedünk meg magunknak olyan egészségünket károsító szokásokat, amelyekről úgy gondoljuk, hogy majd utólag “kiméregtelenítjük”. Mert méregtelenítés nem létezik, csak tehermentesítés. Tehát ha például májvédő teát iszunk, azzal nem méregtelenítünk, hanem maximum a máj meglévő funkcióit tudjuk erősíteni.

meregtelenito-juice.png

Bár a különböző smoothiek egészségesek, nem szabad túl sokat várni tőlük kúraszerűen fogyasztva sem

Amint Zsuzsa kimondta, hogy a méregtelenítés márpedig nem létezik, azonnal megkönnyebbültem. Mert ez egyben azt is jelenti, hogy az erőltetett teázás, a túlzott izzadás, valamint a folyamatos aggódás azon, hogy “méregtelenítsek”, visszás folyamatok. A májam elvégzi ezt a melót, szerencsére. Viszont felmerült bennem a kérdés: annak érdekében mit lehet még tenni, hogy a szervezetem már meglévő funkciói minél tovább, minél könnyebben végezhessék a dolgukat? Szerencsére erre is kaptam választ. 

Nagyon fontos a megfelelő légzés. Belégzéskor oxigént veszünk fel, kilégzéskor szén-dioxidot adunk le. Nagyon érdekes tény, hogy a szén-dioxid sav, így minden kilégzéssel savaktól szabadulunk meg. A túlsavasodásra, az anyagcsere zavarára tehát fokozott kilégzéssel reagál a szervezet. Ily módon próbálja meg a tüdőn keresztül leadni a savfelesleget. A kisbabák még ösztönösen hatékonyan teszik ezt: mély haslégzéssel vesznek levegőt. 

Azt persze már sokszor észrevettem, hogy légzőgyakorlatoktól kellemesebben érzem magam, de sosem gondoltam bele abba, hogy ezzel méregtelenítek is - mostantól még lelkesebben fogom végezni ezeket a gyakorlatokat, az biztos. 

A vesék rendkívül fontosak a test sav-bázis háztartása szempontjából. A szerves savakat és a savas nitrogénvegyületeket is a vizelettel tudja kiválasztani a szervezetünk. Ez csak úgy működhet, ha van elég rendelkezésre álló folyadék. Igyunk eleget – legalább naponta 1,5 litert, vagy annál többet. Ezzel támogatjuk a vesék tisztító funkcióját. Ehhez azonban csak a víz a megfelelő folyadék.

Azt hiszem, ez egyértelmű - szerencsére amúgy is igyekszem sokat inni, úgyhogy ez pipa. Zsuzsa a bőrrel folytatja a sort: 

Legnagyobb kiterjedésű szervünk a bőr: 1,5-2 négyzetméteres felületen elhelyezkedve védőköpenyként óvja testünket a kívülről érkező hatások, például a baktériumok és a gombák ellen. Túlsavasodás esetén a mirigyek fokozzák termelésüket, így tehát fokozott izzadással több savat tudunk leadni. A sportolás vagy szaunázás közbeni izzadás kiváló alkalom arra, hogy helyreállítsuk a sav-bázis egyensúlyunkat. Utána viszont tiszta vízzel pótoljuk a folyadék-veszteséget.

És még a narancsbőrre is kaptam magyarázatot: 

“Testünk sejtjei között található a kötőszövet, mely víztárolóként és szűrőrendszerként szolgál, ugyanakkor a felesleges savak tárolójaként is. Kell tehát egy raktár, mégpedig olyan helyen, ahol a savak minél kevésbé szólnak bele a szervezetben zajló folyamatokba: a kötőszövetben, izomban, a porcokban, ízületekben. Ennek jele például a cellulitisz, az izommerevség vagy a köszvény. Ezeket a raktárakat kiüríteni szintén csak egészséges életmóddal lehet. Semmiféle szauna, tea vagy csodakrém nem fog ezen segíteni.” 

Amint világossá vált, hogy milyen folyamatokkal méregtelenítek nap mint nap, akadt még egy kérdésem: mi a helyzet a léböjtökkel? 

A léböjtök felelőtlen ajánlóira nagyon haragszom: egy nem megfelelően végrehajtott kúra komoly egészségkárosodást is okozhat. Ezt kiváltképp tilos gyakorolni az olyan civilizációs betegségben szenvedőknek, mint a diabétesz, IR, gyomorfekély, vagy a bélrendszeri betegségek. Ráadásul felboríthatja az ionegyensúlyt, ami szívbetegeknél végzetes is lehet.

“A legjobb méregtelenítés tehát a megelőzés, vagyis ha nem veszünk magunkhoz mérgeket. Ha viszont nem tudunk változtatni, akkor marad a tehermentesítés és egy-egy szerv célzott támogatása gyógynövényekkel, vitaminokkal, sok vízzel és szabad levegőn való, sok mozgással. Ennek egyébként az összes világvallásban és néphagyományban megvan a nyoma: a nagy kilengéseket követte a böjti időszak, akár egy hónapig is. A hindu kultúrában például minden hónapban kétszer van gabonamentes, gluténmentes nap. Azonban ez nem éhezést vagy léböjtöt jelent, hanem puritánabb étkezést, kevés hússal, zsírral, alkohol nélkül.”