Harold Lancer, Los Angeles-i bőrgyógyász úgy fogalmaz, a botox egy injekciózható neuromodulátor, ami ellazítja, leállítja ideiglenesen a beinjektált helyen az izmokat, aminek következtében a ráncok kisimulnak. Ezt nagyjából eddig is tudtuk, hiszen hosszú hosszú évek óta velünk van ez az eljárás, és talán te magad is egyre több embert ismersz, aki megcsináltatta. Mégis még mindig tele vagyunk kérdésekkel, főleg azok, akik még soha nem feküdtek tű alá. A leggyakrabban feltett kérdéseket pedig most az Allure-on keresztül Dr. Lancer és más szakemberek meg is válaszolták, hogy neked se kelljen többé az interneten egyesével vadászni a kétes helyekről érkező válaszokat.

Megelőzi a botox a ráncokat?

Michael Kane plasztikai sebész szerint egyértelműen. Ezt azzal magyarázza, hogy a botox ideiglenesen leállítja az izmokat, amelyik így ebben az időben nem mélyítik a barázdákat az arcon.

Lebénultnak fogom érezni a kezelt területet?

A botoxot nem arra találták ki, hogy megszüntesse a mimikát, hanem csak arra, hogy enyhítse a bizonyos arckifejezések hatására létrejövő ráncokat

– magyarázza Lancer, aki azt is hozzátette, bár igaz az, hogy az anyag lebénítja az izmokat, de ez nem jár azzal, hogy elveszted az érzékelésed az adott területen (persze ehhez helyesen is kell használni).

Fáj botoxoltatni?

Mit szépítsük? A botox is egy injekció, ami soha nem kellemes érzés, különösen akkor nem, ha a homlokodba kapod. Mindenesetre azért az orvosok jellemzően használnak előtte valamilyen krém állagú helyi érzéstelenítőt, ami enyhíti a fájdalmat.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Fileri • Botox • Mezoterapija (@dr_guc) által megosztott bejegyzés,

Vannak mellékhatásai?

Mint minden gyógyszernek, ennek is lehetnek mellékhatásai, amikkel kapcsolatban azonban Adam Kolker plasztikai sebész azt mondja, nagyon ritkák és csak átmenetiek. Az egyik ilyen – nagyon ritka – mellékhatás egyébként az lehet, hogy a szemhéj vagy a szemöldök kicsit megereszkedik, de ez nagyjából két héten belül elmúlik. Emellett előfordulhat egy kis véraláfutás a kezelt területen, és fejfájás is jelentkezhet a beavatkozás után.

Mikortól érdemes botoxoltatni?

Erre lehetetlen egyértelmű választ adni, mert ez rendkívül egyénfüggő, hiszen a genetikán, anatómián sokkal inkább múlik, mint azon, hogy pontosan hány éves vagy.

Kolker elmondása szerint mindegy, hogy megelőzés céljából választod-e, vagy a már meglévő ráncaid eltüntetése végett, ahogy az sem számít, mennyit használod. Amennyiben megbízható szakemberrel dolgozol, bármelyik út járható, csak meg kell találnod a sajátod.

Meddig tart a hatása?

Ez szintén egyénfüggő. Mindenesetre a bőrgyógyász, Howard Sobel azt mondja, általában az eredmény négy-öt nap alatt láthatóvá válik és három-hat hónapig is tarthat.

Hol találok megbízható szakembert?

Ha van a baráti társaságodban olyan, akinek van bevált szakembere, felkeresheted őt. De fontos, hogy itt most valódi, képzett, papírral és tapasztalattal rendelkező szakemberről beszélünk, nem olyanról, aki olcsón, nem ellenőrzött anyagokkal és körülmények között csinálja a beavatkozás, amivel a barátnőd pont meg van elégedve, mert nála még nem történt baj.

Ám a baráti ajánlásnál még jobb, ha kapásból egy bőrgyógyásztól kész tanácsot az ügyben, hogy milyen lehetőségeket, kollégákat ajánl.

Látszani fog, hogy botoxoltattam?

Valamennyire igen. A rosszul csinált beavatkozás következtében előfordulhat, hogy a homlokod túlzottan kisimul és egyáltalán nem jelennek meg szarkalábak a szemed sarkában, mikor mosolyogsz. De a jól sikerült boxolás inkább csak megfiatalít, feldobja az arcod és frissebbnek, üdébbnek tűnsz tőle.

Mire számítsak a kezelés utáni másnap?

A szakemberek szerint semmi drasztikusra. Az eredmény még vélhetően nem fog látszani és kellemetlen érzésre is alig kell számítani. Négy-öt nappal később kezd el látszani a hatás, ami nagyjából két hét alatt éri el a végleges formáját. Éppen ezért az orvosok azt mondják, ha valamilyen eseményre csináltatod, akkor legalább két héttel előtte injekcióztass. Emellett arra is felhívják a figyelmet, hogy bizonyos gyógyszerekkel (pl. aszpirinnel) együtt alkalmazva némi véraláfutás jelenhet meg. Sminkelni viszont már másnap sminkelhetsz, csak a nagyon megerőltető edzéstől tartsd vissza magad 24 órára - mondják.