Sehol nem találtam női történeteket hajbeültetésről. Pasis videókat, cikkeket, véleményeket rengeteget, de női sztorikat nem. Ami nem azt jelenti, hogy ne érdekelné vagy érintené a nőket a probléma. Sőt! Sokkal több nőt zavar a kevés haja vagy a magas homloka, mint gondolnánk. Ezért döntöttem úgy, hogy segítségképpen mesélek a folyamatról

 - kezdi Kira, akivel két héttel a beavatkozás után beszélgettem. Ez az infó pedig azért fontos, mert ebben a stádiumban még csak "előtte" fotón tudta megmutatni, hogyan is fest a hajhiányos magas homlok. (Arról, hogy mikor válik láthatóvá az eredmény, kicsit később lesz szó.) 

Arra a kérdésre, hogy ő miért döntött úgy, hogy belevág, összetett választ adott: bár felnőtt kora óta nagyon zavarta, hogy a halántéka felett hiányzott a haja - amit a magas homloka csak még inkább kihangsúlyozott -, mivel sokáig nagyobb túlsúllyal is élt, inkább homokba dugta a fejét és nem törődött a külsejével. Elmondása szerint ugyanis, míg nem sikerült lefogynia, azt gondolta, úgysem fog soha jól kinézni, mit számít, hogy elől ritka a haja…

Azonban miután túlesett egy sikeres gyomorszűkítő műtéten, és leadott majdnem 40 kilót, kialakult benne az esztétikai beavatkozások iránt egyfajta bizalom, így nem tartott attól, hogy ismét sebészkés alá feküdjön. Arra a kérdésre, hogy a beavatkozás előtt miért nem próbált ki kevésbé drasztikus módszereket, ezt válaszolta:

Próbáltam én mindent! Voltam magán bőrgyógyásznál, vagyonokat költöttem drága kúrákra, kentem a fejem mindenféle csodaszerrel, de ezek mind eredménytelenek voltak. 

Volt laborvizsgálaton, és miután kiderült, hogy nincs hormonális oka a haj hiányának (ezekben az esetekben nem végeznek műtétet, mivel az nem oldja meg a problémát és felesleges lenne a procedúra) utánajárt, hogy az itthon elérhető eljárások közül melyik való neki. 

kira1.jpg

Kira a beavatkozás előtt. 

„Magyarországon többféle eljárás van. Amelyiket én választottam, az egy elég pepecselős módszer, mivel ennek során egy speciális gép segítségével egyenként szedik ki a hajhagymákat a tarkóm feletti részből és helyezik át őket az új helyükre. Én azért választottam ezt a megoldást, mert így, nagyobb vágás hiányában maradandó heg sem keletkezik."

A kérdésre, hogy fáj-e, Kira egyből rávágta, hogy nem.

Bár ő maga is tartott a fájdalomtól, meglepte, hogy még akkor sem érzett kellemetlenséget, mikor elmúlt az érzéstelenítő hatása. A beavatkozás utáni napok viszont okoztak meglepetéseket.

 „A műtétet követő napokban úgy néztem ki a zöldesre dagadt homlokommal, mint Hulk. Fájni nem fájt, de négy-öt napig tuti érdemes otthon maradni. A másik kényelmetlenség, hogy az első három hétben nyakpántban kell aludni azért, nehogy ráfeküdjek és kidörzsöljem a beültetett területet. Na, azt már nagyon várom, hogy az oldalamon aludhassak!"

Mint megtudtam, a beavatkozás utáni napokban fontos a beültetett hajhagymák nedvesen tartása, továbbá a napi kétszeri hajhabos hajmosás. Így lehet csak megtisztítani a műtött területet és leáztatni a varr okozta pöttyöcskéket.

Kirát az orvosa arra is figyelmeztette, hogy egy hónap múlva olyan lesz a fejbőre, mintha semmi nem történt volna, ugyanis a sokk hatására ezek a beültetett hajszálak ki fognak esni, de a helyükre (kis pihenő után) már maradandóak fognak nőni. A végeredményben már csak az fog látszani, hogy Kira haja elől az átlagosnál dúsabb lesz. (Ez azért van, mert hátul mindenkinek dúsabb a haja és vastagabbak a hajszálai, mint elől, neki pedig ezeket a dúsabb szálakat ültették előre.)

Ha pedig letelik a türelmi idő - a végeredményre hónapokat kell várni - Kira nyugodtan mehet festetni, vágni, daueroltatni. Bármit, amit csak szeretne. Az eddiginél sokkal felszabadultabban és bátrabban.

Ha kíváncsi vagy, hogy fest Kira haja a műtétet követő időszakban, vagy szeretnél betekintést nyerni a beültetési folyamatba, akkor ITT megtalálod a YouTube csatornáját!