Nemrég írtam arról, hogy allergiás lehetsz a műkörömre anélkül, hogy tudnál róla, de ami azt illeti, az még a jobbik eset…
 
Az Angliában élő Lowri-Anne Wilson gyanútlanul elment műkörmöt csináltatni magának, de ami utána történt, azt soha életében nem felejti el. Kis idő után fájni kezdett a nagyujja a körme alatt, majd észrevette, hogy a bőrével sem stimmel valami. Hamarosan az egész köröm és a körülötte lévő bőr is elfertőződött, ráadásul egy hatalmas tályog is nőtt a körömlemez alatt, úgyhogy a nő ezen a ponton célba vette a sebészetet.
 
Az egész körmét el kellett távolítani és ki kellett tisztítani a tályogot, ez azonban még csak a kezdet. Számtalan további műtét vár rá, és még mindig érez fájdalmat az ujjában, ezért úgy döntött, megosztja a történetét a Facebook-oldalán, hogy figyelmeztesse a többi nőt, nagyon alaposan gondolják át, milyen szalonba mennek manikűröztetni.
A posztjában ezt írja: „Miután megcsináltattam a körmeim ebben a szalonban, a nagyujjam úgy elfertőződött, hogy még egy tályog is nőtt rajta. Meg kellett műteni, és a körmömet is levették. Ez még csak az első műtét volt, még több vár rám, miután elkezd visszanőni a köröm. Azt mondták, akár le is bénulhatott volna az ujjam… Kérlek, legyetek tisztában azzal, hogy ez veletek is előfordulhat, ha műkörmöt csináltattok.”