Nekem is van piercingem, már írtam is róla, mennyire szeretem, de őszintén szólva engem ettől a testékszertől a hideg kiráz. Nem azt mondom, hogy nincs olyan változata, ami szerintem is egész jól néz ki, de elképesztően fájdalmasnak tűnik – és lehet, hogy gyógyulás után nem az, de annak látszik, és nekem ez elég. Brrr.

 

Thanh Hằng (@thanhhang.piercing) által megosztott bejegyzés,

 

Az ujjékszer egyfajta mikrodermál, azaz a bőrbe ültetett piercing, amilyeneket sík felületekre, például a kulcscsontra, arcra vagy újabban az ujjakra szoktak tenni, és egy kis, bőrbe ültetett „horgony” tartja őket a helyükön.

 

Alternative Community (@sincerely_alternative) által megosztott bejegyzés,

 

Természetesen, mint minden piercing esetében, itt is fontos, hogy olyan ember végezze a beültetést, aki tudja, mit csinál, így elkerülhető a fertőzésveszély, vagy az ujjakat mozgató valamelyik ideg megsértése. Az ékszer beültetése körülbelül 10 percet vesz igénybe, de a teljes gyógyulási idő akár 20 hét is lehet, ami lééééényegesen hosszabb, mint az én orrkarikámnál volt. Az ékszereket itthon úgy 7-10 ezer forintért szúrják be, de természetesen az árat nagyban befolyásolja, hogy ki milyen követ szeretne látni az ujjain.

 

Verlobungs Planerin (@lovelyengagement) által megosztott bejegyzés,

 

Bár az eljegyzési piercinget sokan maradandóbbnak, nagyobb elköteleződésnek látják, mint a hagyományos gyűrűt, valójában ezeket is el lehet távolítani, de ez egy viszonylag bonyolult és fájdalmas művelet, amit minden esetben csakis szakember végezhet, hiszen ki kell „akasztania” a bőröd alól a horgonyt. Úgyhogy ha azt tervezed, hogy nagy veszekedések során teátrálisan a párod fejéhez vágod majd a jegygyűrűdet, talán maradj inkább a hagyományos vonalon.

 

Susan Woods (@ontheflywoods) által megosztott bejegyzés,